Big Happy Family...(:

Helloka (:

Na ez a legeslegutolsó rész. Nagyon idegesített, hogy csak 59 bejegyzés van a blogon ezért kiegészítettem hatvanra :D Remélem tetszeni fog ez a kis bepillantó szösszenet. A végén találtok egy képet és egy kérdést, szeretném ha válaszolnátok :) Nem ér előre lesni ;)

Évesz,xx

'Látod Louis. Ő az én barátnőm!'

Március 28.

-Anya!-visszhangzott a nagy házban a kis Hope hangja.-Anya itthon vagytok?

-Persze kicsim. Mondjad mi a baj csöppségem?-jött le Evie a lépcsőn és felkapta kislányát aki ebben az évben töltötte be az ötödik életkorát.
-Ott aludhatok Lou bácsiéknál?-nézett anyjára gyönyörű szép kék szemeivel, melyet szüleitől örökölt.
-Te Lou bácsinál akarsz aludni?-kérdezte vissza anyukája mosolyogva.-Hallod szívem mit mond ez a gyermek?
-Hallom hát.-lépett Evie mellé Niall is kiegészítve a családi képet.
-Légyszi anyu apu. Will is jöhet.-mondta édes kis vékony hangján.
-Hát nem is tudom.-gondolkozott együtt a két szülő, miközben tudták nagyon jól a választ.
-Jó ott aludhatsz, de ígérd meg, hogy nem csinálsz butaságot és jó kis lány leszel.-mutatta fel fenyegetően az ujját Niall, mint egy rendes apuka.
-Köszönöm.-borult anyukája nyakába Hope majd közösen átölelte őket Niall is. Ölelkezésük közben megszólalt a csengő, mely szét robbantotta a családi idillt.
-Kinyitod törpilla?-tette le a földre anyukája Hopeot aki azonnal rohant kinyitni az ajtót.
-Sziasztok srácok.-lépett be Harry és Nell.
-Sziasztok.-köszönt a két szőke pár is.
-Ti rá mertétek bízni Louisra a gyereketeket?-kérdezte Nell.
-Hát nehezen de igen. Csak van már benne annyi felelősség.-mondta bizakodóan Evie.
-Ott lesz Emily is, szóval akkora baj nem történhet.-mondta Niall aki nyomott közbe felesége búbjára egy puszit és magához húzta.
-Szerintem Lou csak az apaságot akarja gyakorolni.-mondta halkan Harry, mire mindhárom szülő felkiáltott.
-Hope Will. Menjetek ki az udvarra játszatok maszlaggal.-küldte ki őket Evie és  a két kisgyermek már szaladt is kifele a kutyához.
-Emily terhes?-tért vissza a témára Nell és közben párját fürkészte.
-Hupsz ez titok lett volna.-mondta vigyorogva Harry.
-Mi lett volna titok?-kérdezte Harryék háta mögött megjelenő Liam és Do páros.
-Semmi, semmi.-mondta Harry.-Nell menjünk szívem. Majd Evieék elviszik Willt is.
-Jó elvisszük Willt csak mondjátok már mi van?-kérlelte Evie őket, de egy Szia után el is tűntek.
-Tök jó akkor majd faggathatjuk Louist.-mondta Niall, majd üdvözölték a még mindig az ajtóban álldogáló Liamet és Do-t
-Minek köszönhetjük a látogatásotokat?-kérdezte Evie, míg Niall Louissal telefonált.
-Hát szívességet szerettünk volna kérni.-mondta Do.
-El szeretnénk utazni és azt kérnénk, hogy vigyáznátok Ariana babára?-kérdezte Liam.
-Hát az úgy nem jó, ha minden gyereket Louisék nyakára aggatunk? Hope és Will is azért nyávogott, hogy had aludjanak ott és akkor a kis Ariana is ott lehetne velük.-ajánlotta fel Evie.
-Anya.-rohant be Hope.
-Mondjad kicsim.- guggolt le kislányához.
-Átvihetem maszlagot is?
-Persze kicsim Louis bácsi biztos megengedi.-mondta Evie és ha igazán ismered lehet hallani a hangjában egy kis gonoszságot
-Köszönöm anya.-nyomott egy puszit anyukájának arcára.
-Vidd a pórázt és szedd össze maszlag cuccait kicsim, meg a tieidet is. 10 perc és itt lesz Lou bácsi.-jött be közbe Niall is aki ezek szerint végig hallotta beszélgetést.
-Rendben apu.-mondta Hope és közben kiszökdécselve visszament Willhez.
-Na jó lenne úgy ahogy mondtam?-tért vissza a témára Evie
-Végül is miért ne. Ariana már 3 éves, szóval nagy baj nem lehet.-vonta meg a vállát Liam.
-Rendben. Akkor itt vannak Ariana cuccai.-nyújtotta át Niallnek Liam, míg Do kivette a szundikáló kislányt a kocsiból és barátnője kezébe adta. Már épp szemét dörzsölgette és nagyokat ásítozva felébredt.
-Anya.-mondta halkan.
-Itt vagyok kicsim.-simított végig Do kislánya arcán.- Most elmegyünk, de majd jövünk visszaérted rendben kicsim?
-Rendben.-motyogta és már vissza is szundikált a kis csöppség Evie karjaiban.
-Na jó utat. Minden rendben lesz.-köszönt el Evie és a két szülő is elköszönt, miközben adtak egy-egy puszit kislányuk arcára. A házban most nagy volt a forgalom. A megszoktot családhoz csatlakozott még két kis gyermek. Niall Horan, Evie Horan, Hope Horan, William Styles és Ariana Payne tartózkodott jelenleg Eviék házában a kis maszlaggal kiegészítve akit Hope kapott szülinapjára.
-Ötlet estére kicsim?-kérdezte kaján vigyorral az arcán Niall.- Végre csak kettesben leszünk.
-Hát majd még meglátom, mihez lesz kedvem.-kacsintott Evie
-Ja amúgy Valentin napon is kettesben leszünk majd. Hope anyáéknál lesz Írországban.-vigyorgott Niall, hiszen ritkán adatik meg az az alaklom, hogy kettesben legyenek és egymással foglalkozzanak. Viszont amikor eljön az a nap akkor visszatér a 6 évvel ezelőtti Niall és Evie. Akik megszöktek a saját esküvőjükről, akik a halálba kergették egymást és akik bármit megadnának egymásért. Nem sokkal később hallatszott a duda szó.
-Gyerekek. Megjött Lou bácsi.-kiáltotta Evie a kint hóban játszó gyerekeknek.
-Megyünk anya.-jött a válasz.
-Szia Louis.-ment oda és megölelte egyik legjobb barátját a lány.-Eggyel több gyereketek lesz nem baj?
-Jön Ariana is?-kérdezte csillogó szemmel, mert imádta a kis barna göndör hajú tündér lánykát, persze mindegyik gyereket szerette, de még rá nem vigyázhatott.
-Igen mindjárt hozza Niall.-mosolygott rá Evie és közben a gyerekek is beértek.
-Lou bácsi.-ugrottak a nyakába.
-Jaj törpék. Örültök, hogy ma nálunk aludhattok?-kérdezte tőlük és miközben leguggolt mindkét öt éves ráült a térdére és hevesen bólogattak.
-Hope nem akarsz megkérdezni valamit?-kérdezte tőle apukája, miközben megérkezett a még mindig békésen szundikáló Arianaval.
-Lou bácsi elvihetem magammal maszlagot?-kérdezte nagy boci szemekkel Hope.
-Már is megtanítottátok a boci szemekre?-nézett fel a két szülőre Louis, akik csak nevettek.-Persze, hogy hozhatod Törpilla.
-Lou te nem akarsz velünk megosztani valamit?-kérdezte karba tett kezekkel Evie, miközben beküldte  gyerekeket a cuccukért és maszlagért.
-Mit kéne?- kérdezte kicsit szerényen Louis és kezdett elpirulni.
-Louis elpirultál, szóval valamit titkolsz.-vonta le a következtetést Niall.
-Hát...öhm...Emily terhes és most így gyakrabban kölcsön kérem a gyermekeiteket, hogy tudjam jó apa leszek-e majd.-mondta lehajtott fejjel a még mindig csíkos mániás Louis.
-Örülünk nektek, és természetes, hogy jó apa leszel.-ölelte meg Evie a kétségekkel teli Louist.
-Köszönöm a támogatást.-mosolygott.-Na törpék készen vagytok?
-Itt is vagyunk Lou bácsi.-ugráltak kézen fogva gyerekek. Louis megfogta csomagokat a gyerekek bepattantak a kocsiba és már csak az integető kezeket látták az autóból.
-Végre egyedül ketten.-suttogta hátulról Evie fülébe Niall és miközben hátulról megölelve becsukta az ajtót karjai közte megfordult a lány is, aki már nővé érett.
-És szabad tudnom mit tervez az uraság?-kérdezte tőle incselkedően és vészesen közel hajolt arcához. Szinte már Niall ajkait súrolta a sajátja, miközben beszélt. Niall mohón kapott volna felesége ajkai után, de ő gyorsan elhúzta fejét.
-Nem, nem- rázta meg gonosz mosollyal a fejét Evie.
-Dehogy nem.-válaszolt Niall és kezét a lány tarkójára téve rántotta magához, hogy összeforrhassanak. Ritkán van alkalmuk elmélyülni egy-egy szenvedélyes csókba. Most viszont semmi és senki nem zavarja őket. Átadják újra egymásnak magukat. Látszott, hogy még ugyanannyira szeretik egymást, sőt még jobban.Az érzelmük egy cseppet sem fakult meg, nem fogott rajta az idő vas kereke. Persze, hogy voltak viták, mint minden egészséges kapcsolatban, de ezek voltak azok, amik megerősítették őket. Megerősítették, azt a tudatot, hogy nekik együtt kell lenniük, hiszen nem bírták sokáig egymás nélkül. Tudták, hogy a sors egymásnak szánta őket és semmilyen tettüket nem bánták meg. Hagyták magukat az árral sodródni és látni, hogy hol vannak. Egymás karjaiban boldogan. Evie kezét lassan Niall arcára vezette, így két keze közé fogta fiú fejét és lassan távolabb tolta egy picit, hogy legalább levegőt kapjon. Homlokát a fiúénak támasztotta és elmerült abban a gyönyörűséges kék tengerben.
-Tudod, hogy mennyire szeretlek?-suttogta a szavakat, hiszen biztos volt, hogy hallja a férje.
-Hát annyira biztos nem mint én.-vigyorodott el a fiú.
-Csak hiszed.- távolodott el a lány és az ő arcára is ki rajzolódott egy mosoly.
-Tudom.-válaszolta rögtön a fiú.
-Ha annyira tudod. Akkor kapj el.-nevetett fel Evie és már ki is suhant a bejárati ajtón. A fiú még csak nézett, de csak nevetett egyet és a lány után eredt. Már mindketten tökéletesen ismerték a házat, ahova Hope születésekor költöztek, így Evie mikor kifutott rögtön vissza ment a kertbe a kis kapun keresztül, amit a kuka takar el. Niall tökéletesen tudta, hogy a lány merre szökött el, úgyhogy nem arra ment mint amerre felesége, hanem egyenesen a kert irányába. Viszont ennél okosabb volt Evie. Tudta, hogy Niall jobbra fogja keresni, épp ezért baloldalon jött be és óvatosan be szökött a házba, de sajnos nem tudta csendben végre hajtani, mert az üveg tolóajtó olyan tiszta volt, hogy Evie nem vett észre és szépen visszapattanva róla fenékre esett.
-Jézusom jól vagy kicsim?-rohant oda párjához Niall, de mikor észrevette, hogy a lány csak nevetett belőle is kitört.
-Na jó a bénaságom maradt a régi.-mondta fejét fogva és nevetve.
-Na gyere megnézem a buksidat a fürdőbe.-mondta Nevetve Niall és karjaiba vette a földön nevetgélő lányt.
-Tudtommal én vagyok az orvos és te szupersztár nem fordítva.-jegyezte meg mosolygósan, miközben bevitte a fürdőbe férje.
-Te  cseppet sem változol az idők alatt.-mondta kuncogva Niall és közben beérve a fürdőbe ráültette a csapra.
-Mert mintha te változnál.-forgatta meg szemeit.
-Te csak ne forgasd a szemeidet.- mondta halál komoly arccal és közben kezét  Evie pukliján nyugtatta.
-Mert különben mi lesz?-kezdett pimaszkodni Evie, mire Niall csak rosszallóan megrázta fejét.
-Amúgy tudod mi nem változott még és én ennek örülök.-váltott át komoly hangnembe Evie.-A szeretet amit irántad érzek. Vagyis változott, de csak pozitív irányban, hiszen én napról napra egyre jobban beléd szeretek. Már nem tudom hol van ennek az ördögi körnek a vége, de nem is akarom tudni. Egyet akarok tudni. Hogy te életem végéig mellettem leszel és szeretni fogsz.
-Kicsim. Ez az amiben 100%-ig biztos lehetsz. Te vagy az akiért még a karrieremet is feláldoznám. Számomra te és Hope vagytok a legfontosabbak. De egy biztos téged egy fokkal jobban szeretlek, hiszen én is úgy érzek mint te. Minden egyes nap csodásan kezdődik, hiszen ott vagy mellettem érzem, hogy szeretsz.-mondta, ugyanazzal a lágy, de még is komoly hangnemmel, mint Evie.
-Gyere ide.-mutatta az ujjával Evie, így rábírta Niallt, hogy közelebb hajoljon. Ajkait óvatosan a fiú ajkaira nyomta és egy újabb csókba forrtak össze. Viszont ez a csók más volt, mást takart. Szenvedélyes és vad volt, még is lágy érzelmekkel teli.Még egy levegő vételnyi szünetre sem váltak volna el. Evie lábait Niall dereka köré csavarva vonta magához közelebb és keze  Niall tarkóját simogatta. Niall kezeit párja combján nyugtatta, és csak élvezte a csókot, de evie ennél többet akart ezért csók közben felemelve kezét jelzett. Niall belemosolyodott hosszú csókjukba majd elválasztva ajkaikat levette Evieről a pólót. Utána fordítva is megismételték a sorozatot.Evie kezét végig vezetve férje izmos felső testén akasztotta be ujjait melegítőjének a szélébe. Mikor Niall nadrágja lecsúszott rosszallóan megrázta a fejét, majd felkapva Eviet és kilépve a nadrágjából felmentek szobájukba. Niall miközben óvatosan lefektette nejét az ágyra trükkösen száműzte Evie nadrágját is. Szemével végig pásztázta Evie testét.
-Még mindig gyönyörű vagy.-suttogta Niall felette támaszkodva. Evie lesütötte szemeit, hiszen még mindig elpirul Niall bókjaitól.
-Nem is igaz.-suttogta vissza.
-Mikor tanulsz meg végre hinni nekem?-kérdezte Niall mélyen Evie szemébe nézni, hiszen nagyon jól tudta megismerkedésük óta ez a gyenge pontja Evienek.
-Egyszer csak összejön.- húzódott mosolyra Evie ajka, De Niall nem sokáig láthatta ezt a mosolyt, hiszen rögtön lecsapott rájuk. Csókjuk közben megváltak a maradék ruháiktól, mely akadályozta együtt létüket.Miután minden hordható dolog a földre került újra egybe forrt testük lelkük és szinte végig együtt mozogtak. Már tudták nagyon jól, hogy mi a jó a másiknak. Igaz, hogy több éve együtt vannak mégis képtelenek betelni egymással. Az évek telésével csak egyre jobban akarják egymást. Akkor este újra egymáséi lettek és együtt élték át a mámor édes ízét, de mégis más volt. Valami különlegessé tette akkori együttlétüket...
~
Reggel mindketten azt hitték, hogy majd a nap selymes érintésű sugarai ébresztik fel őket. De hinni a templomba kell! Meztelenül feküdtek egymás karjaiban, szorosan egymáshoz simulva. Éppen csak egy takaró takarta el testüket. Ám ez az idilli kép azzal tört meg, hogy kislányuk közéjük vetette magát.
-Mami, papi.-kiáltotta.
-Kicsim, hogy kerülsz ide?-kérdezte tőle anyja, még félálomba.
-Hagyjatok még aludni.-morogta a párnába Niall, mire Evie csak fejbe vágta párnával. Ezen a kis Hope jót kacarászott, de jött a kínos kérdés, amit minden szülő szeretne elkerülni.
-Miért nincs rajtatok ruha?-kérdezte meg szüleit Hope, akik azonnal felkapták a fejüket a kérdésre.
-Hát...öhm... kicsim... tudod....-kezdte Evie kínosan és közben haját túrta, és ügyelt arra, hogy a takaró jó helyen maradjon.
-Tudod a maminak meg nekem melegünk volt éjszaka.-próbálta megmagyarázni Niall, ami félig igaz is volt, hiszen a szoba tényleg elég forró volt a szenvedélytől éjszaka.
-Nagyon meleg volt.-vágta rá Evie is és a kis Hope, csak nézte szüleit.
-Csak testvért csináltak neked Hope.- jegyezte meg az ajtóban álló Louis ölbe tett karokkal.
-Louis.- nézett rá Loura úgy Evie, hogy ha ölni lehetne szemekkel ő már nem élne.
-Tényleg?-csillant fel Hope szeme.
-Hát megeshet, de ez legyen meglepetés.- vakarta a tarkóját és ezzel az egy mondattal arra is utalt, hogy valami elmaradt az éjszaka. Evie sóhajtott egyet és jelezte, hogy tudomásul vette és beírja a naptárba az orvoshoz való látogatást.
-Anyu én akarok egy kis testvért.- kezdett el ugrálni az ágyon Hope.
-Leus. Nyugi kis hercegnő.-kapta el a derekát Niall és magára rántotta.-Mit szólnál hozzá, ha Lou bácsi elvinne téged reggelizni?
-Már voltunk.-vigyorgott önelégülten az említett személy.
-Akkor Lou bácsi elvisz téged a vidámparkba.-vágott vissza Evie és az úgynevezett nyertes nézésével nézte Louis reakcióját.
-Háát...
-Lou bácsi kérlek?-szaladt oda hozzá Hope és gyönyörű szép nagy kék szemeivel nézett rá.
-Rendben törpilla.-mondta Louis, majd felkapta az ölébe és élvezte, ahogy a kislány teljes erejével öleli át a nyakát.-Amúgy mond el anyáéknak mit csináltál nálunk?
-Képzeljétek, megsimogathattam Emily hasát.-mondta vékonyka szégyenlős hangon, mire szülei csak mosolyogtak.
-Na szülők. Én elviszem ezt a csöppséget és hozzá felveszem akkor Willt is. De mire visszajövök kérlek normális szülőként várjátok már a gyereket jó?-kérte Louis felvont szemöldökkel.
-Louis. Mi mikor voltunk normálisak?-kérdezte Evie nevetve, miközben Louis lerakta Hope-ot, aki elment öltözni.
-Vagy egyáltalán normális szülők?-tette hozzá Niall.-Már ott elrontottuk, hogy te vagy a nagybácsikája.
-Héj. Én tök normálisan viselkedem vele.-tette fel védekezőleg a kezeit a vádlott.
-Persze azért mondja azt, hogy nem eszik répát, mert narancssárga lesz.-mondta Evie és fejét a könyökölve támasztotta meg. Louis csak hápogott, de visszaszólni nem tudod, mert ez tényleg így van. Ezt tőle tanulta.
-Tudod mit Louis. Én örülök, hogy te vagy a nagybácsija, mert te aztán tényleg értesz a kislányokhoz. És tudod, nem is kell, hogy normális nagybácsi legyél, mert mi se vagyunk normális szülők. Majd ha normális életünk lesz, akkor minden és mindenki normális lesz. De figyelj már. Grammy díjas énekesek vagytok. Anglia legnépszerűbb együttese még mindig. Azt hiszem Hope a legszerencsésebb helyre született, hiszen olyan emberek veszik körül, mint ti.-mondta őszintén Evie.
-Ez igazán megható volt.-törölte le a könnyét színpadiasan Louis, mire egy párna landolt az arcán.
-Mikor fogsz megkomolyodni?- nevetett Evie és közben Niall mellkasára feküdt.-Szóval én vagyok a legszerencsésebb, hogy ebbe a családba tartozhatom, Hope-al együtt.
-Nem. Én vagyok a legszerencsésebb, hogy két ilyen csodálatos lánnyal élhetek együtt.-Mondta Niall és egy lágy csókot nyomott Evie homlokára.
-Na jó mindenki nagyon szerencsés, de azt hiszem én megyek összeszedem Hopeot és indulunk, ti pedig 4 óra múlva legalább felöltözve várjátok.-kacsintott Louis és elment az ajtóból. Evie már épp elhelyezkedett Niall mellkasán, hogy visszaaludjanak, de Hope visszafutott és gyorsan felugorva az ágyra átölelte őket.
-Szeretlek mami és papi.-mondta és közben mindkettejüket próbálta át ölelni.
-Mi is szeretünk téged tündérke.-puszilta meg a haját Niall.
-Ha hazaértél mozizunk egyet itthon jó?-kérdezte tőle anyukája.
-Rendben.-vigyorgott Hope.
-Anya süt fahéjas muffint és megnézzük azt a filmet, amit te szeretnél.-mosolygott Niall.
- A turné dvd-t szeretném megnézni.-vigyorgott Hope-Megakarom nézni, hogy mit csinált apa, amikor dolgozik.
-Rendben csöppség, ahogy szeretnéd.-nyomta meg az Hope orrát Evie. Hát így néz ki egy boldog család. Plusz a még kis láthatatlan zigóta. Igen. Az este tényleg megfogant Hope kistestvére. Hogy fiú e vagy lány? Majd kiderül, de egy biztos ők így boldogok és ezt a boldogságot semmi és senki nem törheti meg...

Horan family :)

Ti hogy neveznétek el Niallék második gyermekét? Bármilyen nevet írhattok, fiút vagy lányt, esetleg mindkettőt :) Lehet magyar, orosz, szerb, angol, német.... Ami tetszik :) Osszátok meg velem.
Tehát...

Hogy neveznétek el a Horan family új tagját?

Viszlát!♥

Helloka :)
ez lesz az utolsó bejegyzésem ezen a blogon (valószínűleg, de úgy sem) Nagyon szeretném megköszönni mindenkinek, hogy elolvasta, várta a részeket, szavazott, és megjegyzéseket írt. Én mikor elkezdtem azt hittem, hogy magamnak fogom írni, meg néhány barátnőmnek, aztán csak gyűltetek és gyűltetek. Ha tudnátok mennyire feltudja vidítania napomat, ha néha visszaolvasok néhány megjegyzést... Tényleg nem tudom eléggé meghálálni, hogy itt voltatok velem :)♥ Remélem a másik blogomon is velem tartotok :)

○Új blog○

És akkor most egy kis összegzés, hogy lássátok mennyi örömöt okoztatok nekem :)♥

Jelenleg (06.05. 16:00) ezek az alap adatok :) amik nagyon boldoggá tesznek :)♥

Ennyit kommenteltetek :)♥

Ezek a legnépszerűbb bejegyzések :))♥ Szinte majdnem mindegyik résznél +100-as tekintettség van

Ennyien kattintottatok az oldalra és ezekről a helyekről :D

Tehát ezek lettek volna az adatok és még egyszer szeretnék megköszönni nektek mindent ja és az íráshibákért bocsánatot kérni :D Remélem mindenkinek okoztam a bloggal boldog perceket :)♥ 

Itt ennyi lettem volna, és fogtok még rólam hallani, sőt az is lehet, hogy még írok ide nektek :D

Évesz,xx

Third One Shot: Honeymoon (the end)

Na sajnálom, hogy késve hoztam, de reggel elaludtam és mikor felkeltem egy csomó dolgot a nyakamba sóztak :| Remélem kielégítelek titeket ezzel a résszel ja és még meg sem köszöntem a 20000+-os látogatottságot. NA megyek ebédelni, remélem tetszik :)

Évesz,xx

Evie szemszöge:

Sötétség. Nem tudom, mióta de frusztráló ez a sötétség ami beburkol engem. Én nagyon is élek, érzekés hallok. De az agyam. Nem akarja, hogy ezt a külvilág tudtára adjam. Egyenlőre fogalmam sincs hol vagyok, mi történt és ki van itt mellettem. Igen tudom, hogy valaki itt van mellettem, mert hallom minden nap. Hallom, hogy angyali hangján énekel. Énekel nekem. Nem ismerem és nem értem a dalok szövegét, de tetszenek. A dallam, ahogy énekli az a valaki egyszerűen varázslatos. Annyira szeretném kinyitni a szemem, hogy meglássam a dalos pacsirtámat. Erőlködöm, de nem megy. Mintha pillanatragasztóval leragasztották volna és még rá ólomsúlyt akasztottak volna. Igazából mindig csak az éneket hallom. Semmi mást nem hallok, csak az angyali hangot és ha azt nem akkor szívem dobogásának ritmusa járja be a testem. Innen is sejtem, hogy még élek. Legalábbis nagyon remélem, mert én még élni akarok... Élni akarok, mert szüksége van rám.... Kinek is van rám szüksége? Várjunk! Egyáltalán ki vagyok én? Hány éves vagyok? Úristen... semmit nem tudok. Mi történik? Még így is teljesen bepánikolok hogy sötétség vesz körül. Kétségekkel teli idő, mind az mely a két éneklés közt történik. Amikor az a selymes hang megszólal valami fura járja át az egész testemet. Valami bizsergés, de nem rossz. Ellenkezőleg. Nagyon jól eső bizsergés és nem a hangyás féle zsibbadás. Most is hallom a gyönyörű dalt, amit nem tudok sajnos összehasonlítani a többivel, mert nem emlékszem rájuk csak arra, hogy voltak. A bizsergés mellett még érdekesebb dolog történik... Értem a szöveget (igaz csak a refrén szerű részt) és fel is ismerem. Mikor újra és újra a fő dal részhez ér én is éneklem ahogy csak tudom. Természetesen csak magamban, mert nem érzem, hogy mozogna a szám.


When I am down and, oh my soul, so weary;  (Letört vagyok és kimerült már lelkem.)
When troubles come and my heart burdened be; (Gondok jönnek, velük terhes szívem.)
Then, I am still and wait here in the silence,  (Akkor is várok rád hallgatag csendben,)
Until you come and sit awhile with me.  (hogy egyszer eljöjj s mellém ülj le.)


You raise me up, so I can stand on mountains; ( Hisz felemelsz, így hegyormokon tudok állni)
You raise me up, to walk on stormy seas;  (Hisz felemelsz, hogy tengernyit lépjek)
I am strong, when I am on your shoulders;  (Erőm nagy, mert a válladon nyugszom)
You raise me up: To more than I can be.  (Hisz felemelsz...Többé, mint lehetek.)

A dal az ismétlődő résszel ér véget. Újra elmélkedésbe esek, hiszen mást nem nagyon tudok tenni ebben a sötétségben. Olyan mintha egy tömlöcbe zártak volna. Tehetetlen vagyok és képtelen vagyok megtekinteni azt, akinek ennyit jelentek. Hisz kitudja, mennyi ideje mindig énekel nekem gyönyörű számokat és a mai káprázatos volt. Ez a dal elárulta, hogy mennyire vagyok fontos neki, hogy mennyit jelentek neki, hogy valószínűleg végig itt ült/állt mellettem. Ki akarom nyitni a szemem és megmutatni neki, hogy itt vagyok. Hogy hallottam minden egyes ének hangot, amit kiadott- Hogy nem kell tovább aggódnia, rendben vagyok. Meg akarom neki mutatni, hogy élek és nem vesztett el. Hogy itt vagyok és mindig is itt leszek. De kinek akarom én ezt mind megmutatni? Ki az az ember, akinek én ennyit jelentek? És én ki vagyok? Egy biztos… szörnyű ember, mert nem tudom kinek jelentek ennyit. Itt van mellettem és még csak a nevét sem tudom. Ennyire borzalmas ember lennék? Elmélkedésemet saját magam gyötrését az törte ketté, hogy hirtelen egy világos helybe kerültem. Egy alagútféle. Itt már a szívverésemet sem hallottam. De amint láttam az alagút közepén lehetek, mert két vége van. Egy kisebb fénykörben megláttam két embert. Elkezdtem közelíteni feléjük. Eleinte nem ismertem fel őket, majd a hirtelen mint egy nyíl hasított belém az emlékezet. A szüleim. A szüleim ott álltak előttem. Azonnal a nyakukba vetettem magam és olyan szorosan öleltem őket, ahogy csak tudtam.

-Szervusz kicsim.- simított anya végig a hajamon és megpuszilta homlokom, majd apa is így tett.

-Hiányoztok.-mondtam halkan.

-Te is nekünk, de most jól figyelj. Nem maradhatunk itt és neked döntened kell.-fogta meg a vállam gyengéden anya.

-Akárhogy döntesz te mindig is a legszebb legokosabb és legkisebb gyöngyszemünk maradsz.-mondta apa mosolyogva.

-Mondjátok el mi történik itt?-néztem rájuk kétségbeesve.

-Drágám lehet nem fogsz hinni, de kaptál egy második esélyt, melyről te dönthetsz.-mondta édesanyám.

-Amint látod két vége van ennek az alagútnak. Ez egy ilyen köztes állapot. Két lehetőség van. Vagy jössz velünk az égbe és velünk folytatod az életed, de már csak lélekként, vagy visszamész a lehet hogy bonyolult, de boldog életedbe. Ne tagadd, mindent tudunk rólatok.-magyarázta el gyorsan apa.

-De hát ez egyértelmű....-vágtam rá mosolyogva.

-Kicsim ne hamarkodd el. Tudom, hogy azt hiszed velünk boldogan élhetsz tovább, de lehet a földi élet boldogabb lesz, hisz lehet hogy aki ott van és vár rád boldogabbá tud tenni. Csak gondold át és dönts. Mi mindenben melletted állunk.-mondta anya nyugtató mosolyával és átgondoltam. Jó döntés-e vagy sem? Majd kiderül.

-Döntöttem.-mondtam ki határozottan.

-Akkor indulj el arra merre jónak látod. A halványabbik fény ahol embereket látsz a földi élet, az erősebbik vakító fény pedig az ég. Mi mindenhol vigyázunk rád.-mondta apa is őszinte mosollyal. Vettem egy mély levegőt és elindultam...

Niall szemszöge:

Itt állok a kórtermen kívül és az ablakon át figyelem, ahogy küzdenek szerelmem életéért. Szinte alig látok sós könnyeim miatt, de azt pontosan kiveszem, hogy előkerült, az ami nem utal semmi jóra. a Defibrillátor. Látom, ahogy az orvos összedörzsöli, majd feleségem mellkasára téve elektromos áramot juttat szerelmem testébe, mely miatt összerándult az egész teste. A könnyeim megállhatatlanul folynak és marják arcomat és szememet. Képtelen vagyok elhinni, hogy mit műveltem vele. Elhiszem, hogy büntetést érdemlek és vállalom is, csak ne ezt. Ne. Ne vegyék el tőlem a mindenemet. Ha itt hagy, az olyan mintha elvennék tőlem az összes levegőt. Én megfulladok nélküle. Képtelen lennék nélküle élni. Szükségem van rá. Közben valami elpattan az agyamban és berontok a teremben. Mindenkit annyira lesokkoltam, hogy képtelenek voltak megállítani. Oda rohantam kedvesem mellé és zokogva rázta ma vállát.

-Ébredj fel. Nem hallhatsz meg. Érted? Szükségem van rád.- ordibáltam hisztérikusan.

-Uram kérem. Hagyja el a kórtermet- utasította doktor, de mivel már feladta az újraélesztést nem tettem parancsa szerint. Inkább megpróbálkoztam egy újabb dologgal. Könnyáztatta arcomat lassan közelítettem az ő hófehér sápadt arca felé és lágy keserédes csókot adtam ajkaira olyan hosszan amennyire csak tudtam. Miután elváltak ajkaink egy nővér kiáltását hallottam.

-Doktor úr! Visszatért a pulzus. Újra életben van.-mondta megkönnyebbülve. Arcomra halvány mosoly kúszott és két kezem közé fogtam az arcát. Hüvelykujjammal végig szántottam száraz arcár, másik kezemmel pedig kócos haját tűrtem odább arcából. Hirtelen valami olyan történt, amire nem számítottam. Lassan szemét kezdte nyitogatni.

-Evie. Evie.- mondtam örömittasan és újra sírva, de már a boldogságtól.

-Niall.-mondta fáradt rekedtesen hangon és egy gyenge mosoly kúszott arcára.

-Kicsim.-mondtam és homlokomat az övére támasztottam és szabadjára engedtem a maradék könnyeimet. Végre újra gyönyörű kék szemébe nézhettem.

-Niall. A hasam.-mondta már mosoly nélkül és kezeit az előbb említett helyre helyezte.

-Szólok a doktornak.-mondtam megsimítva arcát és felálltam. Az orvos kint elemezgette a papírokat az ajtó előtt. Kinyitottam az ajtót és azonnal elhadartam mi történt.

-Doktor úr. Felébredt, magához tért és fáj a hasa.

-Micsoda azonnal engedjen oda. Kivizsgálom.- mondta félrelökve az ajtóból. és szerelmem felé vette az irányt. Zsebéből kivette azt a kis lámpát, majd barátnőm szeméhez téve mozgatta azokat és elkezdett kérdezősködni.

-Én Dr John Miller vagyok az orvosa. Önt hogy hívják?

-Evie Simon, vagyis már Horan.

-Rendben. Életkora?

-21.

-Lakhely?

-Jelenleg London.

-Családtagok?

-1 nővér, elvileg 2 fiútestvér.

-Szülei?

-Meghaltak.

-Rendben. A hasa valószínűleg még a műtét miatt fáj, de pár nap múlva rendbe jön. Amnézia szerencsére nincs. Arra emlékszik mi történt a baleset napján?-kérdezte még utoljára az orvos
-Hát pontosan nem csak valami dereng. Azt tudom, hogy veszekedtünk valamin. Pontosan nem tudom, hogy min, de én elmentem otthonról, valakivel beszéltem telefonon. Aztán valaki meglökött talán? És azt hiszem ennyi.-mondta el nagyon gondolkodó fejet vágva. Annyira édes volt. Ahogy összeráncolta szemöldökét, majd hirtelen a fejéhez kapta a kezét, mely idáig a hasán pihent.
-Minden rendben van kicsim?-szaladtam oda mellé.
-Persze, csak most belehasított a fejembe és fáj.-mondta szomorúan és közben (szerintem tudta nélkül) kiskutyaszemekkel nézett engem. Óvatosan lehajoltam és egy csókot nyomtam homlokára,
-Az lehetséges. A seb még nem teljesen gyógyult be valószínűleg. Most magukra hagyom önöket. Kérem ha bármi gond van akkor szóljanak. Pár óra múlva visszajövök és elmegyünk egy röntgenre és a hasát is ellenőrizzük.-mondta már mosolyogva Dr. Miller.
-Rendben.-bólintottam és kiment az ajtón.Amint kiment rögtön szorosan magamhoz öleltem kedvesem, hiszen több mint egy hete nem ölelt vissza.-Annyira hiányoztál.-suttogtam hajába.
-Te énekeltél nekem?-kérdezte érdekesen, miközben még öleltem
-Hallottad?
-Valami rémlik.-mosolyodott el, hiszen már leültem a székre, ami most már sokkal kényelmesebben hatott.- Az utolsó volt a leggyönyörűbb.
-Mindet csak miattad énekeltem. Ez volt az egyetlen reményem. Annyira örülök, hogy felébredtél szerelemem.-mondtam szorosan fogva a kezét.
-Képzeld találkoztam a szüleimmel és ők vezettek ide.-mondta mosolyogva. Mosolyától valami elmondhatatlan érzés áradt szét testemben. Olyan régen láttam ezt a gyönyörű mosolyt, mely még a legborzalmasabb napjaimat is felvidítja. Boldogan fogok meghalni, ha egész életemben ezt a mosolyt láthatom minden áldott nap.
-Niall.-szólított meg, mert úgy látszik elbambultam. Nagyon is. Jól van na.... Boldog vagyok.
-Igen kicsim?-ráztam meg a fejem, hogy észhez térjek.
-Gyere ide.-mutogatott ujjával, hogy hajoljak oda hozzá.
-Miért?- kérdeztem, miközben odahajoltam hozzá-
-Mert már régen merengtem el a szemeidben.- mondta ajkát beharapva és közben szemeimet fürkészte.
-Biztos, hogy csak a szemeimet akarod fürkészni?-kérdeztem és közben kaján vigyor kezdett kúszni az arcomra.
-Miért?-kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-Nem akarsz inkább érezni valamit?-ajánlottam fel neki és egyből le is esett.
-A nyelvedet a számban?-tette fel nyersen a kérdést.
-Jujj de nyers vagy. Én arra gondoltam, hogy nem akarod érezni, hogy szeretlek?-mondtam szememet forgatva.
-Én így is érzem a szerelmedet. Látod milyen profi vagyok?-nevetett fel.
-Te neked még aludtál kicserélték az agyadat?-kérdeztem rosszallóan rázva a fejem, de közben vigyorogva.
-Megeshet.-vonta meg a vállát hanyagul.
-Undok vagy.-mondtam sértődést színlelve és indultam vissza, hogy leülök, de az történt amire számítottam. Evie megragadta a pólómat és magához rántott. Ám mielőtt ajkaink összeérhettek volna még megszólalt.
-Te sértődős majom.-mondta kék szemeit megforgatva.
-Tudod. Van olyan, hogy színjáték és hogy terv. Gyakran összekapcsolják a kettőt és siker lesz belőle. Mint most nálam.- vigyorogtam rá
-Csaló...-mondta, de a végét már alig lehetett érteni, mert nem tudtam tovább tűrtőztetni magam. Ajkaimat határozottan ajkaira helyeztem és nyelvemmel szétfeszítettem ajkait. Végre újra összeforrhattunk egy ilyen érzelmes csókba. Annyira jó volt érezni újra ő, hogy itt van velem és nem hagyott el. Hogy itt lesz még mellettem sokáig, mert most már sehova nem engedem el magam nélkül az biztos.
-Auu. Auu.- mondta csókunkba, mire hirtelen elhúzódtam tőle és kezére tettem a kezem. Evie felült és hasára tette a kezét.
-Mi van kicsim?-kérdeztem aggódva és hátát simogatva.
-Csak a hasam. Bele nyílalt és most nagyon fáj.-próbálta nyugtatóan mondani, de a szavak közti akadozás nem arra utalt, hogy minden rendben van.
-Szólok az orvosnak.-mondtam és már indultam volna, de megfogta a kezem és visszahúzott.
-Ne. Inkább maradj itt velem.-mondta és felemelve a fejét mélyen a szemembe nézett.-De várj az orvos valami olyasmit mondott, hogy a műtét miatt fájhat. Milyen műtét?
-Háát..- most jött a nehéz rész. Hogy mondjam el neki, hogy elvesztette gyermekét. Hazudni képtelen vagyok neki és amúgy is azonnal kiszúrja, mert nem tudok szemébe nézni.
-Niall. Mit nem mondasz el?-vált követelőzőbbé a hangja.
-Én sajnálom. Az egész az én hibám.- mondtam és közben kezét fogtam.
-Niall az isten szerelméért mond már mi van?
-Abortuszod volt-mondtam ki ami jelenleg nagyon fel fogja kavarni.
-Mi? Abortusz? De hát én nem is voltam terhes.-nézett rám értetlenül.
-De kicsim terhes voltál, csak nem vetted észre a jeleket és a az autó pont a hasadnál talált el, így esélye sem volt túlélnie a picinek.- mondtam halkan.
-Tessék? Niall ugye tudod, hogy ez a legrosszabb vicc.-mondta távolabb húzódva tőlem.
-Kicsim ez nem vicc. Nézd meg a hasad. Még nem teljesen gyógyult be a heged. Én annyira sajnálom. Az én hibám az egész. Az hogy, te végig itt feküdtél, mintsem hogy a parton napoztunk volna.-mondtam és összerogytam a székre.
-Niall tudod, hogy nem a te hibád. De most nekem egy erős támaszra van szükségem. Akinek ki sírhatom a vállán magam.-mondta és közben combomra tette a kezét. Felnéztem rá és láttam, hogy szemei fátyolosak a könnyektől.
-Sajnálom.-álltam fel és szorosan magamhoz húztam. Karjaival átölelte derekamat és arcát a mellkasomba temette. Éreztem, ahogy könnyei elkezdenek folyni és áztatják pólómat.
-Csss.-csitítgattam, miközben hátát simogattam és néha haján is végig simítottam egy puszi kíséretével.
-Miért velem? Miért velünk?- kérdezte és hangja remegett a zokogástól. Nem szeretem így látni.
-Kicsim...
-Az én hibám.-mondta tovább.
-Ne butáskodj. Nem a te hibád te nem tehetsz semmiről.- próbáltam nyugtatgatni.
-De Niall...-sírt tovább és most megfogtam a vállát és eltoltam magamtól.  lejjebb hajoltam, hogy szemmagasságba legyek vele.
-Figyelj. Nem te hibád és ne aggódj lesz gyerekünk. Annyi amennyit csak akarsz vagy amennyi összejön-motyogtam a végét, amit meghalhatott, mert elmosolyodott picit.- Figyelj. Örüljünk annak, hogy te élsz. De ha akarod akkor megkérdezhetjük, hogy lehet-e a tudni fiú vagy lány volt-e és adunk neki nevet így mindig emlékszünk majd rá. Rendben?- ajánlottam fel neki a kérdést.
-Megtennéd, hogy megkérdezed nekem?-kérdezte és már alábbhagyott sírása. Lehet, hogy más órákig bömbölt volna még, de az én feleségem erős.
-Persze. Nem sokára jön az orvos és megkérdezzük tőle jó?-simítottam ki egy tincset az arcából és mint egy kislány bólogatni kezdett. Két kezem közé fogtam arcát és homlokára egy hosszú puszit nyomtam.

~6 nappal később~

-Kicsim kész vagy már?-kérdeztem, ugyanis ma indulunk haza, mert ma engedték ki Evie-t is a kórházból.
-Megyek már na.-mondta, miközben a fürdőből jött ki fele.-Mióta szoktál rá a kicsimezésre?
-Hát nem tudom. Miért zavar kicsim? Szerintem a kicsim egy nagyon aranyos becenév. Gyere kicsim, kész vagy kicsim...-soroltam volna tovább, de odajött és kezét a számra tapasztotta.
-Értettem.-mondta bólogatva és óvatosan leszedte kezeit a számról és ment volna vissza a fürdőbe, de dereka után kaptam és visszarántottam magamhoz, miközben szembe fordítottam magammal.
-Szeretnél valamit?-kérdezte kacéran felvonva szemöldökét.
-Igen.-mondtam határozottan és ajkaim ajkai után kutatva felfedezőútra indultak. Ahogy észleltem nem  volt ellenére neki sem ez az expedíció. Hevesen viszonozta csókomat, miközben ujjai hajamat szántották. Tudja, hogy kell elérni-e ,hogy még jobban akarjam. Kezem lecsúszott fenekére és én már azt sem tudtam hol vagyok. Ezzel a hajtúrással és tarkó simogatással elveszi az eszem, nem mintha a csókja semleges hatással lenne rám... Ellenkezőleg így most már itt leteperném ,de ez azért még is egy kórház. Már azt vettem észre, hogy kezem a pólója alatt járkál, mikor egy levegővételnyire elszakadt tőlem.
-Bírj ki még 1 napot.-búgta ajkaimba.
-Ne kérj tőlem lehetetlent.-suttogtam vissza, majd lassan eltávolodott tőlem.
-Hát pedig kénytelen leszel várni.-nyújtotta ki rám a nyelvét, majd valamit elkezdett keresni az éjjeli szekrényen.
-Mit keresel?-kérdeztem és ráültem az ágyra.
-Dan képét.-mondta. Ja igen. Mint kiderült kiskrapek volt a gyermekünk. Így adtunk neki nevet, viszont nem jutottunk megállapodásra. Neki a Daniel nekem a Nate. Így Daniel Nate Horan lett volna. Szerencsére gondolt ránk az orvos és még a műtét előtt készített egy ultrahangos képet nekünk. Na most ezt a képet keresi Evie, ami már a bőröndben csücsül.
-Már elraktam. Otthon kirakjuk majd egy képkeretbe jó?-kérdeztem óvatosan, hiszen azért még mindig felkavarja a tragédia, mert hívhatjuk annak.
-Rendben. Kérdezhetek valamit?-fordult felém és lehajtotta fejét. Álla alá nyúltam és felemeltem a fejét, hogy láthassa bólintásom.-Mit éreztél, mikor meghallottad az egyhangú sípolást?
-Azt, hogy elveszítettelek. Féltem, hogy te már nem jössz vissza és itt hagysz egyedül ebben a világban, ahol nélküled semmi sem igazi.-vallottam be és közben leült mellém az ágyra és fejét vállamon pihentette.
-azért nem fura, hogy 6 napja körülbelül összeomlott a keringésem és te csókod hozott vissza az életbe?-kérdezte és oldalra pillantva láttam, hogy elmerengve mosolyog.
-De és tudod kicsit gyorsabban is választhattál volna, mert már kezdtem elhinni, hogy te nem jössz vissza.-mondtam átölelve vállát és magamhoz szorítottam.
-Bocsánat, de tudod, hogy nehéz döntés volt. Egy viszont mos még boldogabbá tesz.
-Mi az kicsim?-kérdeztem és államat fejére helyeztem.
-Hogy tudom. Anyáék onnan fentről néznek minket és örülnek, hogy téged választottalak. Mert te vagy az egyetlen aki legalább annyira tudsz szeretni engem mint ők. Sőt te jobban tudsz szeretni.-mondta és éreztem, hogy egy hatalmas mosoly csúszik arcára.
-Érted bármit megtennék és bárhova elmennék. Még ha egy egy négyzetméteres helyre kéne bemennem azt is megtenném.-mondtam és közben magam felé fordítottam fejét és így most szemtől szembe voltunk.
-De te klausztrofóbiás vagy.-mondta hüledezve
-Érted már?-vigyorogtam rá.

~ 1 évvel később ~

-Nem volt ciki, hogy velem voltál?-kérdeztem Eviet, miközben a kórház folyosóján sétáltunk kifele.
-De irtó ciki volt, hogy a férjem jött el velem az ultrahangra.-forgattam meg a szemeit, majd beleütött egyet a vállamba.-Ennyire hülye te sem lehetsz.
-Jól van na. Amúgy meg ciki vagy sem jogom van látni Hope-ot.-mondtam felemelt fővel.
-Hope?-kérdezte Evie megállva.
-Igen. Miért? Nem tetszik?-kérdeztem meglepve.
-De és én is ezt  nevet akartam neki adni.-mondta szomorúan és elindult felém, majd kézen fogva kiléptünk az ajtón. Egy nagy fekete kisbusz várt minket a kórház előtt. Ezek szerint eljöttek értünk a srácok.
-Majd kitalálunk egy másik nevet is jó?-kérdeztem, miközben tekintetét kerestem és beszálltunk az autóba.
-Na mi ez a letörtség fiatalok?-kérdezte Liam ahogy beültünk egymás mellé a helyünkre.
-Ugyan az a név tetszik mindkettőnknek.-mondta szomorúan Evie, mire én csak elmosolyodtam. Ilyen miatt is képes elszontyolodni.
-Majd én adok neki nevet.- kiáltott fel Lou.
-Na azt már nem.-kiáltott fel most Harry, aki mellett Nell szólalt fel.
-Csöndbe nem lehetne gyerekek. Soha az életbe nem alszik el Will.-mondta, miközben kisfiát ringatta. Ja igen megszületett egészséges kisfiuk William Edward Styles. Szegény gyermek megkapta apja második nevét.
-De akkor sem adhat Lou neki nevet, mert tuti valami idióta név lesz és akkor nem engedem Will közelébe.-magyarázta el göndörke, ugyanis ő már elhatározta, hogy gyermekeink egy párt alkotnak majd. Én nem ragaszkodom ehhez. Ja elfelejtettem. Igazából most ultrahangon voltunk, mivel Evie újra terhes már 3 hónapja. Fura, hiszen egy éve vesztettük el Nate-et.
-Harry egyáltalán nem biztos, hogy a két gyerek majd egymásba szeret.-magyarázta Do.
-Leah.-szólalt fel most már mosolyogva Evie.
-Mi van?- nézett rá mindenki.
-Hope Leah Horan?-kérdeztem rá, mire ő boldogan bólintott. (Én így képzelném el :))
-De aranyos név.-szólalt fel Lisa, akinek vállán Zayn aludt? Végig aludta az egész névválasztást? Na szép, majd így segítek neki én is.
-Jó ez jó név, mert William és Hope tetszik és a Leah és Edward is jó.-gondolkozott el Harry, nem igaz, hogy nem tud erről leszállni...
-Szívem.-szólt neki Nell.- Még csak fél éves és te már az esküvőjét szervezed. Majd talál ő magának lányt. Meg alapból szőke kék szemű a barna zöld szeművel? Neeem.
-Honnan tudod, hogy Leah szőke kék szemű lesz?-kérdezte Louis, mire Emily fejét fogva röhögött.
-Loui drága néz rájuk.-mutatott ránk Liam, mire egy hangos 'oooh' hagyta el a száját.
-Te gondoltad volna, hogy szőke és kék szemű lesz a gyermekünk?-nézett rám csodálkozva Evie.
-Nem.-ráztam meg a fejem és mindenki hangos nevetésben tört ki, mire Zayn is felkapta fejét.
-Mi van?-kérdezte kapkodva tekintetét közöttünk, mire csak jobban nevettünk. Még a kis Will baba is nevetett.
Ennél többre nem is vágyhatnék. Fantasztikus barátok, csodálatos feleség, úton lévő kislányom... Mindenem megvan amire vágytam. Mintha az álmomban élnék. Hány ember kíván ilyen életet? És nekem ez megvan. Nekem már tökéletes az életem.

 ~The End~

Third One Shot: Honeymoon ( part 2)

Helloka

Tudom, hogy utálni fogtok, de nem akartalak tovább váratni titeket... de a jó hír még egy része lesz ennek a one shot-nak :))♥ A dalok közül a Westlife dalát nagyon ajánlom hallgatni hozzá :)♥ 

Igyekeztem az érzéseket minél jobban leírni, hát majd írjátok meg mennyire sikerült :)♥xx

Évesz

Niall szemszöge:

-Én nem Evie vagyok és nem is fog haza menni....- hangzott el válaszul
-Micsoda? Akkor kivel beszélek? Miért nem jön haza? Mi történt? Szólaljon már meg! És miért van önnél a barátnőm telefonja?-zúdítottam rá az összes kérésemet és a végére felemeltem a hangnemem.
-Jól sejtem, hogy Niall Horannel beszélek?-válaszolt a női hang, de ez egyik kérdésemre se felelt meg.
-De. De mondja már mi történt.
-Eviet elütötték a St. Mary sétányon. Nem rég hívtam a mentőket, de mikor felismertem gondoltam jobb ha te is tudsz róla.-mondta a lágy női hang.
-Pontosan hol?-ennyit bírtam kinyögni.
-A 26-os ház előtt.  Claire's bolt előtt.-nem válaszoltam semmit. Azonnal rohantam a megadott címre. Semmi nem érdekelt. Lábam csak vitt előre. A feleségemet elütötték és ez az én hibám. Egyedül az enyém, mert ha nem vitatkoztunk volna, akkor nem ment volna sehova és nem ütötték volna el. Végig rohantam az egész utat olyan nagy lépésekkel, amilyenekkel csak tudtam. Gyorsan odaértem és mikor megláttam a szirénázó mentőautót nagyon megijedtem és minél gyorsabban próbáltam átvágni a körül álló nagy tömegen. A lány aki telefonált rögtön odajött hozzám és elállta az utamat.
-Mi történt?-kérdeztem és próbáltam kitekinteni mögé.
-3 idióta ember azt hitte fényes nappal kitud rabolni észrevétlenül egy ékszerest és menekülés közben az egyik kilökte Eviet egy szabályosan közlekedő autós elé.-mondta el egy szuszra a lány akinek arcán szintén riadtság ült mint minden egyes emberén.
-Köszönöm, hogy szóltál.- mondtam bólintva neki, majd kezemmel óvatosan odébb toltam. Amint észrevettem a hideg betonon fekvő eszméletlen szerelmemet odaguggoltam hozzá és a könnyek kezdtek összegyűlni a szememben.
-Evie. Kelj fel. Kelj fel.- kiabáltam keservesen. Mozdulatlan fejét megemeltem és egy csókot nyomtam homlokára.- Hallod. Nem jó vicc. Ébredj fel.
-Uram.- fogta meg a karomat az egyik mentős.- Kérem engedje el.
-Mi a baja?- támadtam az orvosnak.
-Nem tudom, de bejöhet velünk a kórházba és segíthet nekünk. A vizsgálatok után mindent megtudhat.-mondta kedvesen és figyelmen kívül hagyva, hogy előbb letámadtam. Evie tehetetlen testét felfektették egy hordágyra és betolták a mentőautóba. Végig fogtam kezét és nem engedtem el. Hüvelykujjammal simogattam sima kézfejét, ami kezdett egyre hidegebb lenni. Rossz volt látni, hogy életed szerelméből megy ki fokozatosan a szín. Szép halvány színű arcából kezdett kimenni az élet, ami nem utalt jóra. Gyönyörű kék szemeit szemhéja nem engedte láttatni, azt a kék szemet ami nekem az erőt adja nap mint nap. Beérve a kórházba Eviet gyorsan tolták be az intenzív fele, ami nagyon nem tetszett, ugyanis engem kint tartottak adat felvételekre.
-Szóljak én vagy esetleg majd ön szól a felesége szüleinek?-kérdezte az adatokat kérdező ápoló.
-A szülei meghaltak. De majd én értesítek mindenkit.-mondtam rekedtes hangon, majd az ápoló eligazított és leülve a váróhelyégbe vártam. Volt lehetőségem megcsodálni az ocsmány színű falakat és a mozaikban lerakott járólapot. Egy negyedóra múlva kinyílik a fehér ajtó és kilép rajta egy fehér köpenyes alak. Köpenyén a Dr. Miller név arra utal, hogy ő az orvos.
-Doktor úr. Kérem mondjon el mindent.-pattantam fel helyemről
-Ön Mrs. Horan hozzá tartozója?- kérdezte udvariasan.
-A férje vagyok. Niall Horan.-magyaráztam.

-Rendben Mr Horan. Akkor befáradhat feleségéhez. Nem sokára jövök vissza és mindent pontosan elmondok önnek.-mondta kedvesen, bár volt valami rémisztő hangjában. Beléptem óvatosan az ajtón és egyből megakadt a szemem Evien aki még így is gyönyörű volt. Sápadt arccal kicserepesedett ajkakkal és hófehér bőrrel. Kezét két kezem közé fogtam és apró csókot leheltem rá. Az üres termet betöltötte a mellette lévő szerkezet halk csipogása, mely szívének ritmusát jelezte. Lassan odasétáltam mellé és leültem az odahelyezett székre.

-Ne haragudj kicsim.- suttogtam észre sem véve, hogy a nővér még mindig bent van.

-Mikor fog felébredni?-intéztem a kérdésem a nővér felé aki heves jegyzeteléséből tekintett fel rám.

-Még nem mondta doktor úr? Hát jó akkor elmondom. A felesége sajnos kómába esett. Nem tudjuk mikor fog újra eszméletéhez térni.-mondta szomorú tekintettel. Szemeim megteltek könnyel és nem is erőlködtem bent tartásukra. Forró könnyeim kedvesem hideg kezére potyogtak. Képtelen voltam megszólalni, hiszen miattam van itt. Csak is én tehetek róla, hogy kómába esett. Kezét számhoz emeltem és folyamatosan puszilgattam és leheltem bele az életet. Egyszer már majdnem elvesztettem nem lehet ilyen gonosz az élet, hogy még egyszer elveszi tőlem. Időközben be jött az orvos és az ágy másik oldalára állt és belekezdett hosszú mondandójába, amiben nem is szakítottam félbe.

-Jó napot Mr. Horan. Én Dr. John Miller vagyok a felesége kezelőorvosa. Azt mint már tudja felesége kómába esett, mert súlyos feji sérülés érte. Az életveszélyen már túl van, de itt kell tartanunk az intenzív osztályon, de fel fog ébredni. Az hogy lesz-e maradandó károsodás, mint például amnézia nem kizárható. Viszont lenne egy kérdésem. Nem voltak panaszai párjának az utóbbi két hónapban? Menszesz kimaradás, aluszékonyság, hangulat ingadozás?

-Az elsőt nem tudom, viszont nagyon sokat aludt mostanában. Ezt annak tudtuk be, hogy most volt az esküvőnk és mellette az orvosira jár és ez elég fárasztó volt neki. És hangulat ingadozásai az utóbbi pár napban jelent meg nála.-magyaráztam le az orvosnak tapasztalataimat. mire hümmögött egy sort.

-Akkor a sejtésem beigazolódott. Felesége két hónapos magzatot hord a hasában. Ám mivel az ütés nagyrészt a hasát érte sajnos nem élte túl az ütközést. Sajnálom.-mondta tényleg sajnálkozó hangnembe, én pedig elkerekedett szemekkel néztem.

-Azt akarja mondani, hogy elvetélt? Hogy miattam halt meg a gyermekem?

-Az első biztos, hogy elvetélt, az utóbbi körülményeit nem tudom, de ne hibáztassa magát.-mondta.- Én most magukra hagyom önöket. Óránként visszajön egy nővér ellenőrizni a szokásos dolgokat. Bármire szüksége van csak szóljon neki.
-Köszönök mindent.-mondtam könnyeimet visszatartva rekedtes hangon. Amint kilépett az ajtón az orvos fájdalmas néma zokogásba törtem ki. Összekulcsolt kezeinket hasára fektettem, ahol éppen már halott gyermekünk van. Még belegondolni is rossz, hogy miattam történt mind ez. Ha nyugodtan megbeszéltük volna még mindig élne a gyermekem és feleségemet ölelhetném karjaim között sűrű bocsánatkéréssel. A sűrű bocsánatkérés ugyanúgy megtörténik, de nem úgy ahogy kéne. Halk zokogásomból nézek fel sápadt élettelen arcára és várom, hogy kinyissa szemeit és azt mondja lágy simogató hangján "Minden rendben van. Mindketten jól vagyunk. Én és a pici is." De nem. Ezt sikeresen elintézted Niall Horan. Te aztán értesz ahhoz, hogy hogy cseszd el a saját életed. Kínkeservesen telt el az az egy óra, de még mennyi ilyen lesz, hiszen nem tudni mikor ébred fel. A nővér be is jött, ahogy az orvos mondta. Megnézte az infúzióját, a csipogó gépet és a papírjára irkált fel valamit.
-Hozzak valamit önnek?-fordult felém a fiatal nővér.
-Köszönöm nem.-ráztam meg a fejem halkan kiejtve a szavakat, hiszen a folyamatos sírásom miatt valami gombóc keletkezett a torkomba.
-Tudja, azok akik kómában vannak ugyanúgy hallanak és éreznek. Mintha csak mélyen aludna. Viselkedjen vele úgy mintha csak mély álomban lenne. Higgy el minden rendben lesz.- mosolygott rám biztatóan a nővér.
-Szóval ha a kedvenc dalait éneklem neki, akkor ő azt hallja?
-Állítólag igen és talán még a felépülést is gyorsítja.-mondta lágy mosollyal, majd sarkon fordulva kiment a szobából. Gyorsan összeszedtem a gondolataimat és próbáltam kitisztítani a torkomat néhány köhögéssel. Ettől kezdve mindig úgy beszéltem hozzá, mintha csak hallana...
1. nap (még a baleset napja)
-Tudom, hogy nagyon szereted ezt a számot, mert mindig erőt ad neked. Remélem most is erőt ad neked, hogy kinyisd szemeidet és láttasd gyönyörű kék íriszeidet, melyek az én erő forrásaim.-mondtam kezét simogatva és lassan halkan rekedtes hangon kezdtem le énekelni Miley Cyrus The Climb című dalát.
2. nap
-Ez a kedvenc dalod amit az X-factorban énekeltünk. Tudom, hogy ezt bármikor bármennyi ideig is tudnád hallgatni. Kérlek kelj fel és minden nap annyiszor eléneklem neked ahányszor csak akarod. Ezzel ébresztelek, ezzel altatlak ígérem, csak ébredj fel. Szükségem van rád.- mondtam könnyekkel küszködve és bele kezdtem az általa szeretett Chasing Cars című számba.
3. nap
-Tudom, hogy szereted a Boyce Avenue feldolgozásokat és közülük is ez a kedvenced. Emlékszem mikor megmutattad a videót rólam, ami alatt ez a szám ment. Elkezdtem neked énekelni és te fülig elpirultál. Olyan édes voltál. Bárcsak újra elpirulnál, ahogy éneklem ezt neked. Ez jelentené a világot, hiszen akkor újra karjaimba tarthatnálak. El sem tudom mondani mennyire hiányzol.-mondtam lenyelve a könnyeimet, melyek nap mint nap újra termelődnek, csakhogy áztathassák arcomat. Keserédes mosollyal belekezdtem Katy Perry Teenage Dream számának feldolgozásába.
4. nap
-Ma volt a műtéted. Nagyon sokat vártam és mint mindig sírtam. Tudom, hogy nem szereted, ha sírok de ha te nem mosolyogsz nincs miért mosolyognom. Kérlek ébredj fel és mosolyogj rám kék szemeiddel és ígérem soha semmi nem szedi le a mosolyt az arcomról. Csak kérlek kelj fel. Szeretlek és hiányzol. Ez tök olyan mintha magamba beszélnék, vagy naplót írnék. De tudom, hogy hallasz. Ezt a dalt neked és a gyermekünk emlékére éneklem. Csak hogy tudd én akár több évig is éneklek neked minden nap ha kell.-mondtam és lassan a lábammal dobolva belekezdtem Ed Sheeran - Small Bump. zenéjébe.

5. nap
-Tudom, hogy Doval oda vagytok Cody Simpsonért is ezért a választásom ma egy kicsit vidámabb számra esett, hiszen eddig csak szomorkás dalokat énekeltem. Ma már a nap is kisütött egy picit. Csak nyisd ki a szemed kicsim és te is meglátod.-mondtam mosolyogva kézfejét simogatva és ismét énekelni kezdtem.Cody Simpson - Got me good
6. nap
-Szerelmem. Annyit éneklek neked amennyit csak akarsz, de kérlek ébredj fel. Tudom, hogy hallasz. Kérlek küzdj és fed fel szemeidet. Hidd el így is gyönyörű vagy, hogy szuszogva alszol. De még gyönyörűbb vagy, pontosabban tökéletes mikor ébren vagy és hallatod csilingelő nevetésed édeskés hangod. Kérlek. És ha nem mondanám mindennap... Szeretlek, úgy mint senki mást. Te vagy a mindenem.-mondtam és most egy Selena Gomez dalt kezdtem el énekelni szerelmemnek, abban a reményben, hogy végre felkel.
7. nap
-Bármit meg teszek csak ébredj fel. Szeretlek, képtelen vagyok nélküled élni. 1 hét telt el és te még mindig nyugodtan alszol... Nem bírom, de nem adom fel. Harcolok, ameddig bele nem rokkanok. Addig   éneklek, míg fel nem ébredsz, mert nem hagyhatsz itt. Érted? Nem hagyhatsz magamra. Nem tudom elégszer mondani. Szükségem van rád.-mondtam és újra könnyek százai lepték el arcomat. Anywhere but here
8. nap
-Nem engedlek el. Nem adom fel. Szeretlek.-mondtam a már több mint egy hete szótlan és mozdulatlan feleségemnek és megöl ez a tehetetlenség, de nem szabad feladnom. Nem szabad. Az énekelt dal is ezt mondja: I won't let you go
9. nap
-Rájöttem valamire. A szívem, a lelkem, az életem üres nélküled. Te vagy az aki kitöltöd ezeket a most lakatlan helyeket. Előre figyelmeztetlek nagy karikák vannak a szemem alatt, szóval ha most felébredsz ne ijedj meg. Ja és már pedig felfogsz ébredni, mert nem hagyhatsz itt. Szükségem van rád, kellesz nekem és bármit megteszek csak had tartsalak újra ölelő karjaimban, miközben simogatod a hátam, vagy a hajamat birizgálód.- már a kilencedik reményteli dalt éneklem-Heart Vacancy
10. nap
-Napról napra egyre jobban mardossa a szívemet hiányod. Igaz itt fogom kezedet és itt vagy tőlem egy karnyújtásnyira, de ez nem te vagy. Ez csak a tested. A lelked nem tudom hol van, de mi hamarabb visszatérhetne, mert kezdem elveszteni a reményem. Utálom magam, mert én miattam fekszel itt, képtelen vagyok erős maradni és még a reményt sem tudom megtartani. Meg sem érdemellek.- mondtam és könnyeim újra megeredtek a gondolataim miatt. Megráztam a fejem, letöröltem könnyeimet és a már rég nem tiszta rekedtes hangomon belekezdtem a dalba, mely arra utal, hogy ő a fény az életemben. Legalábbis nekem ezt jelenti Beyoncé dala.
11. nap
-Nem tudok már mit mondani. Szeretlek. Hiányzol. Ébredj fel.-mondtam halkan és belekezdtem egyik közös kedvenc Coldplay dalunkba.
12. nap
-A nászutunknak lassan vége. Te végig aludtad az egészet. Megígérem megismételjük ezt az utat, csak nem ide és boldogan tölthetjük el kettesben azt az időt. Megteszem, csak kelj fel. Az orvosok azt mondják, már nem biztos, hogy felkelsz. De én tudom, hogy fel fogsz. Nem hagyhatsz itt. Ha te elmész azzal én is távozom. Te nem... te nem... még kimondani sem tudom tessék. Te nem halhatsz meg.-mondtam suttogva az utolsó szavakat. Összes erőmet összeszedve kezdtem bele az egyik legszebb Westlife dalba. Ez a kedvencem és ebbe minden benne van. A könnyek csak folytak a szemeimből, míg énekeltem. Az utolsó sornál felálltam és lágy csókot hintettem már teljesen kirepedezett ajkaira. Visszaültem a székre, melyről szinte alig mozdultam el a 12 nap alatt. A nővérek mindig hoztak nekem italt és ételt, mert tudták, hogy önszántamból nem megyek ki. Képtelen voltam akár egy percre is elengedni a kezét. A nővérek tudták, mikor éneklek, ezért akkor nem jöttek be sosem és hagyták, hogy egyedül legyek vele. Viszont mostanára már az ellenőrzések is ritkábbak lettek, mert három óránként jártak be. Szóval visszaültem a székbe és újra halk zokogásba törtem ki, mint az első nap. Nem bírom. Fejemet kezünkre hajtottam és álomba sírtam magam Evie szívének ütemes ritmusára, melyet a csipogás jelzett. Álmomból egy hosszú sípolás keltett fel. Felnéztem és amint a monitoron meg lettem a folyamatosan haladó egyenes vonalat a szívem összeszorult azonnal felugrottam és a nővér hívót nyomogattam és kiabáltam orvosért, mert tudtam... tudtam mit jelent az egyhangú sípolás. De nem! Ezt nem teheti meg....

Third One Shot: Honeymoon (part 1)

Na helloka!

Sajnálom, hogy ennyi ideig nem voltam, de annyi dolgom volt, hogy hihetetlen....

Igyekeztem mindent kihozni magamból a rész megírásánál, de ha nem egyszerre írom meg néha szétesek.

Szóval nekem nem tetszik és még rövid is... Remélem a második rész jobb és hosszabb lesz...

Annyit kérnék, hogy ha lehet holnap szurkoljatok, mert nyelvvizsgázom angolból és nem lenne rossz ha sikerülne :D

Hamarosan kirakom ide az új blog előzetesét is és megtervezem a blogot is ;)

Évesz,xx

U.i.: Bocsi a rizsázásért, és hogy kevés kép van... ja meg hogy szar 

Evie szemszöge:

-Csak én vagyok ennyire álmos vagy tényleg ki hat az emberre az időzónák átlépkedése?- kérdeztem férjem ölében feküdve valahol az óceán felett.
-Te is álmos vagy és az időzónák is kihatnak az emberekre.- mosolyodott el, miközben a hajamat piszkálta.
-Ne nézz.-mondtam, miközben éreztem, hogy szemhéjaim ólomsúlyként csukódnak le.
-Miért nem nézhetem a feleségem, hogy alszik?- kérdezte és éreztem hangján, hogy vigyorog.
-Mert akkor nem tudok aludni.- mondtam már félálomban.
-Ja persze te vagy az egyetlen, aki még egy háborús övezetben is képes lenne elaludni 5 perc alatt.-mondta cukkolódva. Ami ténylegesen igaz, hiszen én 5 perc alatt eltudok aludni. Viszont erre már nem tudtam válaszolni, mert elaludtam. Fogalmam sincs mennyit aludhattam, de arra keltem, hogy nagyon émelygek és, hogy valaki arcomat cirógatja. Nagy nehezen kinyitottam a szemem és felültem. Hajamba beletúrtam és kivettem a zsebemből még a Do-tól kapott telefonomat. Az órámra tekintettem, mely még a londoni idő szerint ketyegett. Oldalra néztem megnézve mi történik a szótlan Niallel. Hát persze... Tömi magát a repülőgépes szendviccsel.
-Kérsz?-nyújtotta felém, mikor észrevette, hogy őt nézem.
-Köszi nem.- mondtam a kezemet a hasamra téve.
-Jól vagy kicsim?-tette le a szendvicsét, hiszen már elértünk arra szintre, hogy a kaja elé léptem a fontossági sorrendbe.
-Nem egészen. Eléggé émelygek és a gyomrom se valami jó.- válaszoltam mély lélegzeteket véve.
-Kérjek neked egy üveg vizet?- simította meg az arcom, mire csak mosolyogva bólintottam. Pár perc múlva meg is érkezett a kért citromos vizem. Kibontva az üveget belekortyoltam egy nagyot és éreztem, ahogy az enyhén savanyú hideg víz jól esően lefolyik a torkomon.
-Jobban vagy szívem?- kérdezte Niall, mire már mosolyogva bólintottam. Persze még egy picit émelyegtem de koránt sem annyira mint előbb.- Sose szoktál rosszul lenni a repülőn.
-Tudom.-válaszoltam rögtön.- Én sem értem miért lettem ilyen rosszul hirtelen.-fejemet vállára döntöttem és kezemet az övébe téve egy kis játékra ösztönöztem. Paraszt nintendo, hüvelyk szkander... ki hogy ismeri. Természetesen képtelen volt elfogadni, hogy képtelen velem szemben nyerni ezért mindig elkezdett csikizni, hogy ő nyerhessen.
-Ha szabályosan játszol most az egyszer kapsz valamit?- mondtam már vele szemben törökülésben ülve, mert már fájt az oldalam a bökdösésétől. Igaz így a talpamat csikizte.
-És mit kapok?-húzta fel a szemöldökét.
-Ajándékot.-vigyorogtam.
-Milyen ajándékot?-kérdezte további kíváncsisággal.
-Jó ajándékot.-húztam tovább az agyát.
-Mond már el.- kezdett bele szokásos nyafogásába, mely akkor lép fel ha valamit nem kap meg.
-Játssz fair play szabály alapján és megtudod.-mondtam gonosz mosollyal, hiszen tudtam, hogy úgy sem fog sikerülni neki. Jóslásom be is következett, hiszen újra talpamat kezdte csikizni, mire hangosan felnevettem és majdnem leborultam az ülésről.
-Francba.-szitkozódott.-Miért nem tudok normálisan játszani?
-Mert képtelen vagy veszíteni- mosolyodtam el rajta és egy puszit nyomtam az arcára. Közben a mellettünk elhaladó stewardessnek leadta megy kissé fura rendelésem, de szó nélkül elment, hoyg kihozza.
-Sonkás szendvics uborkával, m&m-sel, baracklekvárral és twixxel? Leöblítve egy doboz tejjel?- nézett rám érdekesen Niall.
-Miért ne?-vontam meg a vállam.- Te is szoktál érdekes dolgokat enni. nem?
-De. De én én vagyok te meg te és te nem szoktad azt enni amit én, mert te úgy gondolod, hogy amit én eszek gusztustalan.- hadarta el mutogatva kezével.
-Hú. Nem kellett ehhez egy kicsit sok energia, hogy így elhadard?- kérdeztem vigyorogva, mire csak felnevetett és magához húzott.
-Tudod, hogy imádlak?-mondta megpuszilva fejem búbját.
-Azt hittem utálsz?- néztem fel rá nagy szemekkel.
-Mert utállak is. Utállak, mert okos vagy, mert szép vagy, mert vicces vagy, mert komoly vagy, mert aranyos vagy...
-Egy szóval utálsz.- szakítottam félbe, mire csak bólintott egyet.- Én is utállak.-mondtam jobban hozzá bújva.

~pár órával később~

Ahhoz képest, hogy 1-kor indult a gépünk 3-ra értünk Amerikába, az 5 órás idő eltolódás miatt. Amint megkaptuk a bőröndjeinket a hotel felé vettük az irányt.
-Te komolyan az elnöki lakosztályt vetted ki?-kérdeztem a nagy üvegfalon kibámulva a nappali közepéről.
-Hát persze.-mondta és hátulról átölelte a derekamat fejét pedig a vállamra tette.- Nászúton vagyunk és te neked csak a legjobbakat.
-Annyira édes vagy.- mondtam megfordulva karjai közt és egy rövid csókot nyomva ajkaira.
-Ennyit érdemlek?-kérdezte, mire csak felkuncogtam, majd a következő pillanatban Niall mohón kapott ajkaim után. Eleinte lágyan keblezte ajkaimat, majd egyre vadabbá vált csókunk. Nyelve táncra hívta enyémet, amit nem utasítottam vissza. Csókunk hamarosan csókcsatába váltott át. Ebből már azonnal tudtam tervét. Felemelve é ölébe kapva bevitt a hálószobába és lerakott óvatosan a frissen vetett ágyra. Hogy hogy nézett ki a szoba elsőre nem tudom megmondani, mert őszintén nem arra figyeltem. Kezei jól eső bizsergést váltottak ki belőlem int mindig a hideg futkosott hátamon, ahogy pólóm alatt simogatta a hátamat. Miután pólóm már eltűnt rólam kezemet mellkasára vezettem és óvatosan eltoltam magamtól. Kék szemében ott csillogott a vágy...
-Most nem.-ráztam meg óvatosan a fejem.
-Van valami baj?-kérdezte meglepődve és szemében csillogó vágy azonnal aggodalommá vált.
-Nincs semmi, csak nincs kedvem. Szeretlek, de most nem.-mondtam mosolyogva, mire az aggodalom csillogásának helyét a szomorúság vette át.-Ne haragudj.
-Semmi gond kicsim.-mondta és egy puszit nyomott orromra.-Mit szeretnél csinálni?
-Aludni.-válaszoltam.
-De hát a repülőn 2 órát aludtál. De ahogy gondolod...- mondta kicsit meglepődve, majd felállt. Levette pólóját és odaadta nekem, hogy vegyem fel pizsama gyanánt. Bebújtam a nagy takaró alá és teljesen összekucorodtam, mint egy kislány. Niall odajött mellém jobban rám húzta takarót. Adott egy puszit homlokomra, majd kiment a szobából. Pár perc múlva azonnal elaludtam és esélyem se volt gondolkodni a fura dolgokról, amik mostanában velem történnek. Mint a repülőn megint elvesztettem időérzékem és fogalmam se volt mennyit aludtam. 10 perc vagy 10 óra. Folyamatosan csak aludtam egyszer ébredtem meg, mikor valaki befeküdt mellém és kezeivel óvatosan magához húzott ne hogy felébresszen. Arcát nyakamba fúrta és éreztem, ahogy a meleg lehelete simogatja a nyakam. Nem tudom mikor egy kis csörömpölésre keltem fel.
-Jó reggelt drágám.- mondta az engem felébresztő párom. Kezében egy nagy tálca volt .
-Jó reggelt neked is. Mennyi az idő? -kérdeztem, miközben szemeim próbálták megszokni az éles fényt.
-Fél kettő van szívem. Majdnem átaludtál egy egész napot.- mondta, miközben felültem és ölembe rakta a tálcát.-Biztos jól vagy? Nincs semmi baj?
-Niall kutya bajom. Csak kimerült vagyok a tanulás a sok szervezkedés miatt.- magyaráztam és beleharaptam a finom áfonyalekvárral töltött palacsintába.
-Most hiszek neked.-mondta aggodalommal.-Na és mit csináljunk ma? Alvás kizárt.
-Menjünk le a partra sétálni.-mondtam lenyelve az utolsó falatot a reggeli-ebédemből.
-Rendben. Készülődj össze és akkor indulhatunk.-adott egy puszit ajkaimra. Gyorsan lezuhanyoztam, majd kiválasztottam egy egyszerű ruhát némi kiegészítővel. Hajamat oldalra befontam és szempillámat kifestettem.  Ezekkel fél háromra végeztem is. Niall már régen kész volt így kézen fogva elindultunk a part felé. Egy parkon kellett átvágnunk, ahhoz hogy lejussunk a homokos tengerpart felé.
-Tetszik a hely?-kérdezte Niall, miközben napszemüvege mögül arcomat fürkészte.
-Viccelsz? Imádom Miamit.- vigyorogtam rá, majd fejemet vállára hajtottam. Körülbelül 5 percig tarthatott ez a béke, ami eközben járta át testem és lelkem ugyanis egy hangos kiabálás megzavart minket.
-Úristen. Niall Horan.- kiabálta egy lány a hátunk mögül. Megfordultunk és azt láttuk, hogy egyre több lány közeledik felénk. Körülbelül 5 perc alatt 50 lány került Niall köré és mindenki aláírást és fényképet kért tőle. Én 5 percig álltam a tömegen kívül és figyeltem az eseményeket, de utána meguntam és visszamentem a hotelba. Átöltöztem melegítőbe és levágódtam a TV elé.  1 óra múlva kicsapódott a hotel ajtaja, majd azzal az erővel be is vágta a megérkezett személy.
-Hova tűntél?-kérdezte kisit idegesen Niall.
-Hazajöttem.-mondtam kicsit undokan.
(Most csak párbeszéd lesz. A kék Niall, a Piros Evie és az egész olyan kiabálós hangnem)
-Hát azt látom. Mi bajod van?
-Semmi.
-A rajongók?
-Nem
-Akkor meg?
-Nincsen semmi fogd már fel.
-Akkor miért nem voltál képes megvárni?
-Bocs. Nem volt kedvem egy órát egyedül álldogálni, míg te a csajokkal foglalkozol
-Féltékeny vagy?
-Már miért lennék?
-Akkor mond már el végre mi a franc bajod van?
-Mondjuk, hogy a nászutunknak rólunk kéne szólnia. Nem az itt élő rajongóitokról.
-Szóval a rajongók.
-Igen, mert én úgy terveztem, hogy ketten egyedül töltjük majd mézesheteinket nem mi meg 600 másik lány.
-Most küldtem volna el őket?
-Mondjuk. Nehéz lett volna azt mondani, hogy bocsi lányok de ott vár az újdonsült feleségem és vele szeretnék lenni. Vagy nem így van?
-Ja és akkor mindegyik megutál. Nekik köszönhetem, hogy itt vagyok ahol vagyok mégse lehetek ekkora bunkó.
-Szóval ők fontosabbak és az hogy it gondolnak rólad.
-Én nem ezt mondtam Evie. De értsd már meg. Nem tehetem meg, hogy elküldöm őket. És igen is számít mit gondolnak rólam és rólad. Rólunk.
- Maximum rólad, mert engem nem érdekel mit gondolnak rólam. Már megszoktam, hogy a legtöbb ember utál. De ha téged ennyire érdekel akkor tudod mit? menj vissza és töltsd velük a nászutunkat engem nem érdekel. Ha ők és a karriered fontosabbak mint én.
-Igen is érdekelhetne, hogy mit gondolnak mások, mert most már nem az a kis egyszerű életed van ami volt. Most már az én feleségem vagy.
-Igen a te feleséged vagyok, de én azért mentem hozzád, mert szeretlek nem azért mert híres vagy és sok pénzed van. És én nem akarok másoknak megfelelni.
-Hát sajnálom, de én meg nem akarom, hogy utáljanak.
-Szóval neked nem vagyok így jó ahogy vagyok.
-Én nem mondtam egy szóval sem ilyet.
-De utaltál rá.
-Kiforgatod a szavaimat.
-Beszélj érthetőbben.
-Mi van veled? Soha semmi bajod nem volt a rajongókkal az esküvő előtt.
-Szóval már megbántad, hogy elvettél?
-Mi lenne ha legalább egyszer nem forgatnád ki a szavaimat.
-Tudod mit. Nem fogom kiforgatni többet a szavaidat.- mondtam és az ajtó felé vettem az irányt. Felkaptam a telefonom és kiviharoztam a szobából. Még odadobtam egy Hellot és elhúztam onnan. Annyira ideges lettem...

Niall szemszöge:

Nem hiszem el. Semmi értelme nem volt ennek a veszekedésnek, de azért mégis leordítottuk egymás fejét. Nem értem mi történt, hiszen sosem szoktunk így veszekedni. Az idegességtől már a hajamt téptem és ordítottam egy nagyobbat. Nem hiszem el... Felkaptam a telefonom. Dobáltam egy picit a kezembe és legszívesebben a falhoz vertem volna, de kontrolláltam magam. Feloldottam a billentyűzárat és tárcsázni kezdtem a legjobb barátom számát. Mikor már tárcsáztam eszembe jutott, hogy lehet hogy ott már késő van. De most nem érdekelt...
-Hallo.
-Liam beszélnünk kell.
-Niall. Nászúton vagy és velem kell beszélned.
-Igen mert a pokolba vezető úton halad a nyaralásunk.
-Mi történt?
-Összevesztünk.
-Min? Hogy megettél valamit?
-Nem vicces. Ez most komoly. 5 perce rontott ki a szobából, úgyhogy előtte ordítoztunk.
-Mi volt a vita tárgy?
-Rajongók. Odajöttek hozzám és az volt a baj, hogy nem küldtem el őket.
-Hát jó azért én se örülnék túlzottan, hogy ha a nászutunkon Liam a fanokkal foglalkozna.- mondta Do.
-De ennyire nem verné ki nálad a biztosítékot szerintem. Azt hiszi, hogy nem elég jó nekem így ahogy van és hogy nem akartam elvenni feleségül.
-Szerintem meg kéne beszélnetek.
-Igen, de megvárom még lecsillapodnak a kedélye, viszont rossz előérzetem van.
-Az nem jó. Ja és Do üzeni, hogy gondolj bele. Mikor szokott Evie kiakadni nagyon? Valószínűleg az az oka a kirohanásnak.
-Nagyon remélem. De fogalmam sincs hol van szerintem egyszerűbb ha megvárom itthon. Köszönöm srácok.
- Bármikor.
-Sziasztok.
Ezzel ki is nyomtam a telefont. Valamennyire lenyugodtam, de azért még mindig tombolt bennem egy kicsit a düh. Telefonomat a fotelba dobtam én meg hátra hajtava fejemet a kanapén hajamat téptem, túrtam. Miért nem lehet egyszerűen minden normális? Miért kell nekünk veszekedni? Jó veszekedhetünk, de pont a nászút második napján. Fogalmam sincs mit kéne mondanom neki. Ráadásul most még féltem is, hiszen nagyon rossz előérzetem van és ez sosem jelent jót plusz egyedül sétálgat Miami utcáin. Jó lehet túl aggódom, de azért az feltűnt, hogy fura dolgok történnek mostanában kedvesemmel. 1. Folyamatos álmosság. 2. Rosszul lét. 3. Érdekes dolgok megkívánása. 4. Hangulat változás. Fogalmam sincs ez mire utalhat. Talán beteg? De hát arról tudnék, hiszen minden napomat vele töltöm.Nem tudom, csak egyet tudok. Utálok veszekedni és főleg vele. Akaratlanul is könnyen megbánthatom és most is láttam a megbántás jeleit kék szemeiben. 1 órán ár ismétlődtek ezek a gondolatok a fejemben, majd hirtelen megcsörrent a telefonom. Annyira váratlanul ért, hogy összerezzentem, mikor elkezdett hangosan csengeni telefonom. Magamhoz kaptam és a kijelzőre nézve
 megpillantottam a számomra legkedvesebb nevet és képet.

Szerelmem♥

Azonnal átpörgettem az agyamban a mondatokat amiket mondhatnék. Viszont nem várva tovább felvettem és azonnal hadarva beleszóltam.

- Kicsim. Ne haragudj, én nem akartalak megbántani és tudod, hogy soha nem akarnálak megbántani. Megtudjuk mi ezt beszélni normálisan is. Kérlek gyere haza.-a mondat végére alig maradt levegőm.

-Én nem Evie vagyok és nem is fog haza menni....

Evie szemszöge:

Dühtől égve trappoltam le a lépcsőn és rohantam ki az utcára. Fogalmam sem volt, merre megyek csak levegőre van szükségem. Trappolok az utcán és nem érdekel kinek megyek neki. A legtöbb ember bunkónak nézhet, hiszen rengeteg embert majdnem fellökök. Csak járom egyre gyorsabban és gyorsabban a zsúfolt bevásárló utcát. Tudom, hogy nem így kell megoldani a problémát, hogy elmenekülök előle. De így könnyebb. Úgyis meg kell majd beszélnünk, de ezt szeretném minél későbbre helyezni. Csak örlődöm magamban kezemben forgatom a telefonomat, mire szembe jut valami. Vagy inkább valaki. Tárcsázom, és remélem felveszi.

-Szia nővérkém nagyon szükségem van rád.-mondtam bele rögtön telefonomba, ahogy felvette.

-Mondjad hugicám.-válaszolja nyugtató hangjával és mindent elmesélek neki töviről hegyire. Ez körülbelül fél órán át tart csak az én beszédemből.

-Azért ezt egy kicsit felfújtad nem gondolod. Bolhából elefánt.

-Most neki adsz igazat.- váltottam át hirtelen újra idegesbe.

-Én nem azt mondtam, csak...

-De pontosan ezt mondtad, hogy szerinted nem volt igazam.

-Őt is meg lehet érteni. Csak jót akar. Jobb lenne, ha a fél világ utálna, mert Niall Horan miattad nem áll le a rajongókkal?

-Jó ez mondjuk igaz...

-Bocsi hogy így megkérdezem, de mik ezek a hangulatváltozások.

-Milyen hangulatváltozás?

-Egyszer nyugtalan vagy, egyszer ideges, utána süt a düh a hangodból, majd a megbánás. Te rád nem ez jellemző.

-Ez hülyeség.

-Látod most már ilyen flegmásba mentél át. Figyelj én csak jót akarok neked.

-Jó mindegy na most megyek. Szia.

Ezzel letettem a telefont, mert nem volt kedvem tovább hallgatnia kioktatását. Most megint dühös lettem rá. Miért nem tud csak egy ember. Egyetlen egy ember megérteni. Túl sokat kérek? Gondolkodásomat kiáltások sorozata szakítja meg.

-Álljon meg most azonnal. Álljon meg vagy lövök.- kiabálja valaki, de hogy ki azt már nem tudom meg, mert egy fekete ruhás símaszkos alak amint megfordulok lelök az útról és utána három dolgot érzékelek. Lökés. Fény. Ütés. Ezt követően sötétség....

Second One Shot: Princess&Prince (Part 2)

Do szemszöge:

Hirtelen egy kis zajra leszek figyelmes. Egy alak jelent meg a fák között. Egy határozott férfi alak és felém közeledett. Végre megtudhatom kit rejt a Titkos Hódoló áll név...
Egyre csak közeledett az alak, de arcát még mindig nem sikerült kivennem. Lassú, de hosszú léptekkel tartott felém. Magas volt és barna haja. Ezt megtudtam állítani. Egyre közelebb és közelebb jött, mikor megláttam arcát. Meglepődtem. Nagyon. Rá pont nem számítottam.
-Te?-kérdeztem felállva a plédről.
-Ezt én is kérdezhetném? Hogy te? Pont te?
-Már bocs de te hívtál ide Dave.- Dave az osztály bohóca. Úgy azóta utáljuk egymást mióta megláttuk. Miért utál? Mert nem röhögök a szánalmas poénjain és sértem a kis önbizalmát. Ezért mindig csak piszkáljuk egymást. Az meg hogy rossz házaspárnak hívnak minket csak rá tesz egy lapáttal. Szóval legyen elég annyi, hogy utálom és rühellem.
-Ne hogy azt hidd, hogy én küldözgetek neked ilyen leveleket.-mutatott fintorogva a földre.
-Akkor meg mit keresel itt?-kérdeztem karba tett kezekkel.
-Gondoltam lerombolom a kis tündérmesédet.-vigyorgott gonoszan, mire csak felvontam a szemöldököm.
-Mire akarsz kilyukadni?
-Lehet, hogy a "herceged" késik-mondta a herceget fintorogva, miközben idézőjeleket formált ujjaival.-De lehet el sem jön. Engem küldött figyelmeztetni.
-Miért kéne hinnem neked?-kérdeztem, mert kicsit szíven ütött, amit mondott.
-Dorta-mindig így hív, nem tudom miért.- miért akarnák én neked jót?
-Ez mondjuk igaz, de ki az a hülye aki drága cuccokat vesz nekem és megszervezi ezt az egészet, csak hogy megszívasson.-próbáltam mondani gúnyos hangnemben, miközben tudtam, hogy igaza van Davenek. Akár mennyire is utálom, de jogos amit mond. Miért akarna jót.
-Várod itt egész éjjel, vagy inkább haza mész és meg kíméled magadtól a szerencsétlen embereket.-vigyorgott.
-Tudod olyan szívesen boldogítanálak még itt, de inkább haza megyek. A fehér falakt jobb bámulni mint a te arcodat.-vigyorogtam vissza gúnyosan és elmentem onnan. Mikor már nem látott kiült az arcomra a csalódottság. Belül talán egy kis részem reménykedett benne, hogy majd ott fog várni Ő. De mit is gondoltam. Túl naiv vagyok még mindig. Ez az élet, nem holmi tündérmese, ahol majd bevágtázik fehér lovon a hercegem. Aztán majd elvágtázunk és boldogan élünk míg meg nem halunk. De egy percre hittem benne. Na jó nem így szó szerint, de akkor is hittem benne. Könnyeim már mardosták szemem, de nem engedtem ki őket. Lassan battyogtam lehajtott fejjel, mikor ma már harmadjára nekem futottak és majdnem fellöktek. De most végre megállt elnézést kérni az a valaki.
-Jaj ne haragudj.-mondta egy ismerősen csengő hang, miközben megfogta karjaimat. Puha érintéséből felismertem.
-Hogy kerülsz ide?-kérdeztem meglepődve.
-Hát nem kaptad meg a rövid üzeneteimet?-kérdezte.
- De. És én vártam rád, de aztán jött...-meséltem és közben a felismerés miatt az utolsó szót mérgesen mondtam ki.- Dave.
-Igen én küldtem, hogy mondja meg kések egy kicsit, mert a repülő vagyis a "fehér madár" késett és elcsúsztam mindennel.-mondta Liam.
-Szóval te löktél fel majdnem kétszer ma?- kérdeztem.
-Igeen.-mondta beharapva alsó ajkait.-De te honnan ismered Davet?
-Osztály társam és annyira imádom.-mondtam irónikusan.
-Annak örülök.-mosolygott, szóval nem esett le neki az irónia.- Amúgy a másod unokatesóm.
-Liam . Ironikusan mondtam és ki nem állhatjuk egymást. Mellesleg miatta jöttem el. Azt mondta nem jössz.-térítettem észhez, mielőtt tévhitben élne. Én és Dave jóba lenni? Pfff. Mint mondjuk.... egér és egércsapda. Értitek?
-Na jó ezt megbeszéljük vele.- mondta és kezét a csuklómra fonva húzott maga után. Visszatértünk arra helyre, ahonnan 5 perce jöttem el. Dave "aranyosan" terpeszkedett a pléden és zabált.
-Ajjaj.-mondta teli szájjal, mikor meglátott minket. Én most belül nagyon örültem. Végre. Bajba került! Komolyan én most nagyon boldog lettem. Jó nem csak emiatt.
-Ajjaj bizony.- tátogtam neki gonoszan Liam háta mögül, mire csak szúrósan nézett rám.
-Hello Liam. Rég láttalak tesó.-mente volna oda pacsizni, de Liam fapofával állt. Lehajtotta fejét és cipőjét fixírozta.
-Dave. Meg mondanád, miért nem itt találkoztam én Do-val?-kérdezte és karba fonta kezeit. A filmem elkezdődött. Kéne még egy kis vegetás popcorn is.
-Mire ideértem már elment.-próbálta kivágni magát.
-Kár a gőzért.-tátogtam neki megint és ugyanúgy eljátszottuk a szúrós nézést- vigyorgást mint minden ilyen besúgásomnál.
-Én nem így hallottam. Elvileg nem akartam eljönni. Csak kár, hogy én nem így gondoltam és nem arra kértelek, hogy küld el a barátnőmet.-most viszont Liam lepett meg. Barátnő? Tudtommal szakítottunk 9 hónapja. Vagy én vagyok hülye?
-Bocsi, de nem bírtam megállni. Mi mindig szívatjuk egymást de szeretetből igaz Dorta?-nézett rám szép szemekkel, mire Liam is rám nézett. Hát szerintem egy elég érdekes fintort vághattam, mert Liam felkuncogott.
-Szeretetből?-kérdezett rá Liam.
-Jó. Utálom a csajt és találhatnál jobbat is mint ő? Ezer jobb csaj szaladgál és neked pont ez a izé kell.-nézett rám fintorogva, mire szelíden bemutattam neki.
-Dave. Én nem kértem ki a véleményed csak annyit, hogy tartsd itt a csajt. Megtetted? Nem.
-De-jön a magyarázkodás, forgattam meg szemeimet. Olyan jól ki tudja vágni magát, hogy még a suliból sem rúgták ki, persze már nem egyszer ott állt a szélén.
-Dave. Engem nem érdekel a többi csaj csak az aki itt áll mögöttem. És közlök veled három dolgot, mellesleg most leszarom, hogy rokonok vagyunk-mondta komolyan és még soha nem hallottam így beszélni.-1.Ő és nem izé 2. Dorothy vagy Do és nem Dorta. 3. Húzz el innen.
Dave fejét lehajtva megsemmisülve elhúzott. Komolyan ez megérne egy tűzijátékot. Spt legyen piros betűs nap a naptárban. Ráadásul pont a szülinapomon? Elkezdtem egy kis örömtáncot járni, viszont pont most kellett Liamnek megfordulni és kicsit furán nézett rám,  mire csak vállat vontam.
-Utálom, beégett, szülinapom van kettős nyíl öröm-magyaráztam.
-Szóval annak nem is örülsz hogy itt vagyok?-tette fel a felesleges kérdést.
-De nagyon örülök, csak hát úgy váltunk el, hogy te szakítottál velem. Előbb meg a barátnődnek hívtál.-hadartam el az összes problémámat, mert most hihetetlen mennyiségű energia halmozódott fel bennem az öröm miatt.
-Épp erről akartam veled beszélni. Ja és Boldog szülinapot.-mondta mosolyogva, majd leült a pokrócra.-Sejtetted, hogy én vagyok?
-Őszintén? Egy kis részem reménykedett benne, de aztán rámondtam, hogy lehetetlen és elaludt az a kis parázs.-magyaráztam mellé ülve.-Ja és köszönöm a ruhákat meg mindent.
-Ez a legkevesebb és igazából elmondom mit érzek tömören és bocs ha hadarok-mondta már most hadarva.-Napról napra egyre jobban  hiányzol, a beszélgetések, és Te magad. hiányzik, amikor este már alig bírtam nyitva tartani a szemem, de te még nem köszöntél el, így maradtam, csak neked írtam, és csak miattad volt jó kedvem.. igaz, sokszor veszekedtünk, és igaz nem ismerlek annyira.. de egyet tudok. hiányzol az életemből. néha, azon gondolkozom elmondom. de mivel semmit nem változtatna a helyzeten, mivel úgyis itt kell maradnod. De most már nem bírtam tovább...
-Liam. Ma valaki azt mondta nekem, hogy a távolság fájdalmas dolog, de egy erős párkapcsolat kibírhatja. És amikor találkoznánk még jobban örülnénk egymásnak és még jobban megbecsülnénk a szeretetet-mondta el amit Justin papolt el nekem.-Te döntöttél úgy, hogy inkább választott a könnyebb utat.
-Azt hittem könnyebb tényleg. De nem! Dorothy nélküled minden olyan más. Kihalt a ház, sivár az életem, íztelen a kaja, rossz a madárcsicsergés. Minden az ellentettje nélküled.
-Mit tudok ez ellen tenni?-kérdeztem elszakítva tekintetemet róla és a füvet bámulva.
-Próbáljuk meg a távkapcsolatot. Ha 9 hónapot kibírunk úgy, hogy külön voltunk akkor a maradék 9 gyerekjáték.- tett kezeit az enyémekre.
-Nem tudom.-mondtam, míg mindig a zöld füvet vizslatva.
-Dorothy.-nyúlt az államhoz és felé fordította fejem így mogyoróbarna szemeit az enyémekbe fúrta.-Mi a baj? Már nem szeretsz? Vagy nem bízol bennem?
-De. Persze, hogy még szeretlek és bízok benned, de ez nem ilyen egyszerű.-mondtam ajkaimat harapdálva és szemeit fürkészve.
-Mi lenne ennél egyszerűbb? Emlékszel mennyi vitát megoldottunk? Hányszor kezdtük újra? Pont most miért ne menne?-kérdezte kétségbeesetten.
-Liam nem tudom. Ez egyszerűen olyan... Fogalmam sincs milyen.-mondtam elkeseredve és könnyeim újra gyűlni kezdtek már sokadjára ezen a napon.- Több mint fél éve szakítottál velem. Azóta életjelet sem adtál magadról. Most pedig idejössz és úgy mutatsz be mint a barátnődet. Nekem ez gyors.-mondtam felállva.
-De Dorothy...-kezdte, miközben felállt mellé és kézfejét végig húzta karomon.
-Sajnálom Liam.-mondtam a könnyektől berekedt hangon és elrohantam. Nem tudom mi ütött belém. Itt van amire vártam. Itt van újra a boldogságom, az életem. Ő maga eljött és felkeresett. Megszervezte nekem ezt az estét. Minden tökéletes volt, de én sikeresen elrontottam. Fogalmam sincs mi történt velem. Talán most borult ki az a fájdalom, amit okozott. Tudom, hogy ő neki is ugyanúgy fájt, de mégis másképp érzem. Lábaim csak vittek kifele a parkból, miközben a gondolatok cikáztak a fejemben. Nem tudtam merre megyek, csak ösztönösen futottam. Futottam ahogy csak bírtam. Próbáltam elmenekülni a problémák elöl, de ugyanúgy a nyakamba loholtak. A parkot már rég elhagytam, de még mindig fogalmam sincs hol vagyok. Hirtelen egy vakító fény világít a szemembe és éles dudaszót hallok. Ettől a kettőtől egyszerre lefagyok és csak állok az út közepén. Később már csak egy fékcsikorgást hallok és azt, hogy két kéz visszarántott a járdára. Most fogtam csak fel, hogy előbb majdnem elütöttek. A két kéz tulajdonosa pedig Dave volt. Kezei még mindig vállamon pihentek és mintha nevemet mondogatta volna, de nem hallottam semmit az agyam zúgásán kívül. Folyamatosan az úton elsuhanó autókat figyeltem.
-Dorta, Dorothy, Do, Idegesítő nőszemély, Hello, Föld hív téged.-kezdtek beszivárogni Dave szavai a fülembe. Megszólalni viszont még mindig nem tudtam, ezért csak megfordultam és öntudatlanul mellkasába fúrtam a fejem és hagytam, hogy könnyeim még tovább áztassák az arcomat. Viszont most még sűrűbben folytak le arcomon, hiszen az ijedség is most jött ki rajtam. Dave zsebében kezdett elturkálni és az orrom alá nyomott egy zsepit. Mutatóujjával vállamnál fogva eltolt magától, amire elmosolyodtam és elvettem a zsepit.
-Köszönöm.-mondtam orromat kifújva.
-Van mit. De azt hiszem nem gondoltam át én ezt a megmentésedet, de hát ha te nem lennél nem lenne kit szekálni.-mondta vállat vonva.-De neked nem a parkban kéne lenned a szupersztárral pasiddal?
-Nem a pasim és de ott kéne lennem. Viszont nem tudom mi történt és hogy kerültem ide. Mintha kiesett volna az előző 15 perc. Csak a vakító fény és a dudaszó rémlik egyelőre.-mondtam szememet is megtörölve, mire Dave még egy zsepit nyomott kezembe és bólintva megköszöntem.
-Na figyelj tőlem soha többet ilyet el ne várj és ha elmondod másoknak megkeserítem az életed. De gyere igyunk egy kávét és elmeséled.-mondta kicsit fintorogva és szerintem saját maga is meglepődött, hogy kedves. Velem!
-Köszönöm Dave.-mosolyogtam rá, miután eláztattam a második zsepimet is.
-Van mit.-mondta és elindultunk a sarkon lévő kávézóba. 10 perc után megállapította, hogy egy papírzsepi gyár kéne nekem, ugyanis szüntelenül folytak a sós, maró könnycseppek a szememből, ami miatt holnap vérvörösek lesznek a szemeim. Amúgy tök jó fej volt, amin meglepődtem. Jó nem kell olyan nagy dolgokra gondolni. Kezdjük ott, hogy végig hallgatott beszólás nélkül, fizette a kávémat, vett nekem egy nagy dobozos zsepit ( mert az sokkal jobb) és nem hívott Dortának. Nekem már ez is bőven elég volt. Sőt még haza is kísért és mint kiderült ő is itt lakik nem messze. Na jó nem mintha átakarnék valaha is menni hozzá. Isten ments! De azért most ez jól esett tőle.
-Hülyén nézne ki ha megölelnélek?-kérdeztem a hotel előtt.
-Éjjel 11 óra van, szóval senki nem látja. Következtetés nem nézhet ki hülyén.-magyarázta. Ezt egy nemnek vettem és már mentem hozzá, hogy megölelem, mikor (most) kisujjával visszatartott.
-Egyszeri és különleges alkalom volt. Ne szokj hozzá.
-Visszatért a régi Dave.-mondtam elmosolyodva és hátrálva. Intettem neki egyet és felmentem a lakásba. Úgy ahogy voltam bedőltem az ágyamba és még egy kicsit gondolkoztam, majd szépen álomba ringattam magam. Igazából azon filóztam, hogy Evie biztos, hogy megtudná oldani a problémámat, de nem akarom zavarni. Ez okból gyorsan el is felejtettem az ötletet.
*pár nappal később*
Ez alatt a pár napa alatt ki se mozdultam itthonról. Az egyetemen beteget jelentettem, ami félig igaz is.
 Na jó nem, de annyira zavaros minden, hogy még kaját is szobaszervizen kértem. Egész nap, a laptopot bújtam, vagy filmet néztem. De egyik sem segített a depressziós helyzetemen, viszont jó volt látni, hogy a barátaim nem felejtették el a szülinapomat. Mind a 8 ember írt nekem twitteren, sőt még egy videót is készítettek csak nekem. Annyira aranyosak voltak, viszont Justin is felköszöntött és kirakott egy képet a fotósorozatból is. Természetesen odaírta, hogy én vagyok a fotós, és kértek még több képet, már a végén azt sem bánták, hogy nem Justin van rajta. Ki is választotta maz egyik kedvencemet

@Do_Vicker: Az egyik kedvenc projektem volt. Az a boldogság ami gyermekek szemében csillogott, mert felvehették a tütüjüket és balettozhattak. Az a boldogság felülmúlhatatlan. Szeretném egyszer én is átélni ezt a boldogságot.

Épp, hogy megnyomtam a "tweet" gombot lecsaptam a laptopom. Egy kis ideig bámultam az angol zászlós laptopomat. Eszembe jutottak az ott töltött szép idők. Hogy kisebb koromba midig is ott akartam élni. London volt álmaim városa. Az esős sosem alvó London. Emlékezésemet a telefon zavarta meg. De állj. Azon én telefonálok le, nem ők hívnak engem. Mindegy odamentem és felvettem.
-Szia Dorothy. Brandon vagyok. Most azonnal gyere le. Fontos.-hadarta el és azonnal lecsapta a telefont. Brandonnal egész jóba vagyunk néha ha unatkozik akkor feltelefonál és lemegyek hozzá beszélgetni. Mivel azt mondta fontos igyekeztem a leggyorsabban lejutni. Gyorsan felkaptam egy csizmát a lábamra és indultam lifthez, ami pont ott volt így nem kellett lépcsőznöm. Leérve odalépkedtem hozzá. Nem mutathattam szép látványt, mert kicsit elfintorodott, de megrázta fejét és belekezdett a fontos mondandójában.
-Azt mondták, akkor adjam oda, mikor lejössz és most lejössz. szóval itt van.- nyújtott át egy kis dobozt és egy levelet.- Kérlek olvasd el és siess, mert ezen múlik a boldogságod.-hadarta el és úgy pörgött, mint a duracell nyuszi.
-Nyugi van Brandon.-mondtam nagy szemekkel és elkezdtem olvasni a levelet.

Kedves Do!

Lehet, hogy már rég nem vagyok itt mikor te ezt olvasod. Nem tudom mi történt a parkban, de megijesztettél és beszéltem Davevel is. Tehát hallottam mi történt. Na jó igazából azt se tudom mit kén írnom. Leírom neked szavakban mit érzek. Szeretlek. Hiányzol. Akarlak. Félek. Kaptál egy kis dobozt is a levél mellé. Ha kinyitod szerintem rájössz mi lenne a kérdés, de azt hiszem elkéstem. Te már túlléptél rajtam félig meddig. Éled boldogan az életed itt New Yorkban. Nélkülem. Bele kell törődnöm. Na ennyi lennék azt hiszem. Remélem boldogan fogod hordani azt kis ékszert, még akkor is, ha nemleges válasz útján kaptad meg. Tudd én örökre szeretlek.

Liam

Meglepődve olvastam el és kinyitva a dobozt egy gyönyörű gyűrűt találtam benne. A levelet szám elé tartva bámultam, majd felnéztem Brandonra.
-Kint vár a taxi.-kacsintott én pedig már ott sem voltam. Ezzel a levéllel és gyűrűvel ráébresztett arra, hogy talán végleg elvesztettem Őt. Muszáj elérnem. Nem mehet el úgy, hogy nem beszéltem vele. Meg kell neki mondanom amit érzek. A taxis olyan sebesen száguld, hogy hamar oda érünk. Szerencsére volt egy kis apró a zsebembe így pont kitudtam fizetni. Kipattantam és berohantam a hatalmas terminálra. Elnéztem a tömérdeknyi ember feje felett és azt láttam, hoyg fél órám van megtalálni Liamet. Azonnal bele vetettem magam a tömegbe és csak Őt kerestem.  20 perc múlva már idegesen, de még mindig kutattam, de sehol nem láttam. Nem lehet, hogy elment. Minek kellett nekem a parkból elrohannom. Feszülten felpillantottam a hatalmas órára, ami azt mutatta kevesebb mint 5 percem van megtalálni, mikor megláttam egy kapucni srácot. Megismertem a Brites pulcsiját. Tudtam, hogy ő az.
-Liam. Liam.-kiabáltam, de semmi reagálás.-Liaaaam.- ordítottam hangosabban és ugyanúgy ment tovább, majd elveszett a gépre tartó tömegben. Újra összetörve roskadtam le az egyik székre. Mellettem egy szokatlan, kapucnis napszemüveges srác ült.
-Minden rendben?-kérdezte kisit mélyített hangon, mintha direkt torzította volna el.
-Nem.-mondtam fejemet fogva és sírva.- Most ment el életem szerelme.
-Biztos, hogy ő volt az?-kérdezte
-Persze. Csak megismerem.-mondtam fel sem nézve a srácra.
-Vagy még sem.- mondta ugyan az a srác, de most már más hangon. Azon a hangon, mely olyan szépen tud hangzani mikor énekel. Melyet bármikor felismerek.
-Liam?-mondtam meglepődve.
-Igen, de miért keresel?-kérdezte felvont szemöldökkel.
- A válaszom nem nem, hanem igen.-mondtam neki mosolyogva.
-Mi van?-kérdezte még jobban meglepődve.
-Tedd fel a kérdést, amit a gyűrűvel együtt kérdeztél volna.-mondtam neki
-De...
-Tedd fel.-nyomtam a kezébe a dobozt.
-Hát jó. Dorothy Vicker. Hozzám jönnél feleségül.-kérdezte, miközben féltérdre ereszkedett én pedig olyan erővel ugrottam nyakába, hogy hanyatt esett.
-Igen, igen és igen.-mondtam, miközben röhögve hemperegtünk a földön.
-Szeretlek teljes szívemből örökre.- mondta és felhúzta a gyűrűt az ujjamra.
-Én is szeretlek téged.-mondtam mosolyogva és végre megcsókolhattam. Annyi idő után. Végre újra érezhettem ajkainak édeskés ízét és lágy érintését sajátaimon
-Egyszer elmagyarázod ez mi volt?-kérdezte vigyorogva.
-Egyszer igen.-vigyorogtam vissza.-És akkor most neked haza kell menni. Igaz?
-Igen.-húzta el a száját.
-Nem akarod lekésni a géped? Egy óra múlva úgy is indul új.-haraptam be ajkaimat az örömtől.
-Hoppá. Véletlen lekéstem.-tette szája elé kezét.
-Viszont ne mond el a többieknek, hogy a menyasszonyod vagyok-vigyorogtam és közben felálltam róla.
-Rendben szívem.-mondta és felsegítettem közbe.- Bár nem tudom, hogy titkolom el a fülig érő vigyoromat.
-Gondolj arra, hogy már nem vagyok a barátnőd.-javasoltam.
-De háát....-kezdett hápogni.
-A menyasszonyod vagyok hülye.-mondtam megölelve és fejemet vállába fúrva.
-Ja boccs.- mondta kicsit flegmán.
-Talán megbocsátok.-bújtam ki karjai közül és csípőre tettem a kezem.
-Fogadjunk, hogy simán ráveszlek, hogy megbocsáss.-vonta fel szemöldökét. Ezt szeretem magunkban, hogy mindig játszunk. Hisz az élet túl rövid ahhoz, hogy mindent komolyan vegyél.
-Fogadjunk.-vontam meg vállam. Liam közelebb lépett hozzám kezeit derekamra simította és közel húzott magához. Testünk minden egyes része összeért szinte. Ajkait lágyan enyémekre helyezte. Próbáltam ellenállni neki, de mikor nyelvét óvatosan végighúzta ajkaimon nem bírtam ellenállni és kezeim azonnal hajában voltak. Büszke mosolyát éreztem csókunkban, mely arra utalt hogy nyert. A másik jel, pedig, hogy kezei egész a fenekemre csúsztak le és azon pihentek meg. Miután ajkain elváltak szemeimet csukva tartva homlokának döntöttem fejemet.
-Győztél.-suttogtam. Után még egy órát beszélgettünk mindenről és megbeszéltünk mindent és végre újra boldog vagyok. Mellette.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Remélem tetszett ez a rész is :) Ha igen lehet szavazni, vagy kommentet írni ♥
Ezt muszáj megmutatnom, mert én meghaltam.....