Third One Shot: Honeymoon ( part 2)

Helloka

Tudom, hogy utálni fogtok, de nem akartalak tovább váratni titeket... de a jó hír még egy része lesz ennek a one shot-nak :))♥ A dalok közül a Westlife dalát nagyon ajánlom hallgatni hozzá :)♥ 

Igyekeztem az érzéseket minél jobban leírni, hát majd írjátok meg mennyire sikerült :)♥xx

Évesz

Niall szemszöge:

-Én nem Evie vagyok és nem is fog haza menni....- hangzott el válaszul
-Micsoda? Akkor kivel beszélek? Miért nem jön haza? Mi történt? Szólaljon már meg! És miért van önnél a barátnőm telefonja?-zúdítottam rá az összes kérésemet és a végére felemeltem a hangnemem.
-Jól sejtem, hogy Niall Horannel beszélek?-válaszolt a női hang, de ez egyik kérdésemre se felelt meg.
-De. De mondja már mi történt.
-Eviet elütötték a St. Mary sétányon. Nem rég hívtam a mentőket, de mikor felismertem gondoltam jobb ha te is tudsz róla.-mondta a lágy női hang.
-Pontosan hol?-ennyit bírtam kinyögni.
-A 26-os ház előtt.  Claire's bolt előtt.-nem válaszoltam semmit. Azonnal rohantam a megadott címre. Semmi nem érdekelt. Lábam csak vitt előre. A feleségemet elütötték és ez az én hibám. Egyedül az enyém, mert ha nem vitatkoztunk volna, akkor nem ment volna sehova és nem ütötték volna el. Végig rohantam az egész utat olyan nagy lépésekkel, amilyenekkel csak tudtam. Gyorsan odaértem és mikor megláttam a szirénázó mentőautót nagyon megijedtem és minél gyorsabban próbáltam átvágni a körül álló nagy tömegen. A lány aki telefonált rögtön odajött hozzám és elállta az utamat.
-Mi történt?-kérdeztem és próbáltam kitekinteni mögé.
-3 idióta ember azt hitte fényes nappal kitud rabolni észrevétlenül egy ékszerest és menekülés közben az egyik kilökte Eviet egy szabályosan közlekedő autós elé.-mondta el egy szuszra a lány akinek arcán szintén riadtság ült mint minden egyes emberén.
-Köszönöm, hogy szóltál.- mondtam bólintva neki, majd kezemmel óvatosan odébb toltam. Amint észrevettem a hideg betonon fekvő eszméletlen szerelmemet odaguggoltam hozzá és a könnyek kezdtek összegyűlni a szememben.
-Evie. Kelj fel. Kelj fel.- kiabáltam keservesen. Mozdulatlan fejét megemeltem és egy csókot nyomtam homlokára.- Hallod. Nem jó vicc. Ébredj fel.
-Uram.- fogta meg a karomat az egyik mentős.- Kérem engedje el.
-Mi a baja?- támadtam az orvosnak.
-Nem tudom, de bejöhet velünk a kórházba és segíthet nekünk. A vizsgálatok után mindent megtudhat.-mondta kedvesen és figyelmen kívül hagyva, hogy előbb letámadtam. Evie tehetetlen testét felfektették egy hordágyra és betolták a mentőautóba. Végig fogtam kezét és nem engedtem el. Hüvelykujjammal simogattam sima kézfejét, ami kezdett egyre hidegebb lenni. Rossz volt látni, hogy életed szerelméből megy ki fokozatosan a szín. Szép halvány színű arcából kezdett kimenni az élet, ami nem utalt jóra. Gyönyörű kék szemeit szemhéja nem engedte láttatni, azt a kék szemet ami nekem az erőt adja nap mint nap. Beérve a kórházba Eviet gyorsan tolták be az intenzív fele, ami nagyon nem tetszett, ugyanis engem kint tartottak adat felvételekre.
-Szóljak én vagy esetleg majd ön szól a felesége szüleinek?-kérdezte az adatokat kérdező ápoló.
-A szülei meghaltak. De majd én értesítek mindenkit.-mondtam rekedtes hangon, majd az ápoló eligazított és leülve a váróhelyégbe vártam. Volt lehetőségem megcsodálni az ocsmány színű falakat és a mozaikban lerakott járólapot. Egy negyedóra múlva kinyílik a fehér ajtó és kilép rajta egy fehér köpenyes alak. Köpenyén a Dr. Miller név arra utal, hogy ő az orvos.
-Doktor úr. Kérem mondjon el mindent.-pattantam fel helyemről
-Ön Mrs. Horan hozzá tartozója?- kérdezte udvariasan.
-A férje vagyok. Niall Horan.-magyaráztam.

-Rendben Mr Horan. Akkor befáradhat feleségéhez. Nem sokára jövök vissza és mindent pontosan elmondok önnek.-mondta kedvesen, bár volt valami rémisztő hangjában. Beléptem óvatosan az ajtón és egyből megakadt a szemem Evien aki még így is gyönyörű volt. Sápadt arccal kicserepesedett ajkakkal és hófehér bőrrel. Kezét két kezem közé fogtam és apró csókot leheltem rá. Az üres termet betöltötte a mellette lévő szerkezet halk csipogása, mely szívének ritmusát jelezte. Lassan odasétáltam mellé és leültem az odahelyezett székre.

-Ne haragudj kicsim.- suttogtam észre sem véve, hogy a nővér még mindig bent van.

-Mikor fog felébredni?-intéztem a kérdésem a nővér felé aki heves jegyzeteléséből tekintett fel rám.

-Még nem mondta doktor úr? Hát jó akkor elmondom. A felesége sajnos kómába esett. Nem tudjuk mikor fog újra eszméletéhez térni.-mondta szomorú tekintettel. Szemeim megteltek könnyel és nem is erőlködtem bent tartásukra. Forró könnyeim kedvesem hideg kezére potyogtak. Képtelen voltam megszólalni, hiszen miattam van itt. Csak is én tehetek róla, hogy kómába esett. Kezét számhoz emeltem és folyamatosan puszilgattam és leheltem bele az életet. Egyszer már majdnem elvesztettem nem lehet ilyen gonosz az élet, hogy még egyszer elveszi tőlem. Időközben be jött az orvos és az ágy másik oldalára állt és belekezdett hosszú mondandójába, amiben nem is szakítottam félbe.

-Jó napot Mr. Horan. Én Dr. John Miller vagyok a felesége kezelőorvosa. Azt mint már tudja felesége kómába esett, mert súlyos feji sérülés érte. Az életveszélyen már túl van, de itt kell tartanunk az intenzív osztályon, de fel fog ébredni. Az hogy lesz-e maradandó károsodás, mint például amnézia nem kizárható. Viszont lenne egy kérdésem. Nem voltak panaszai párjának az utóbbi két hónapban? Menszesz kimaradás, aluszékonyság, hangulat ingadozás?

-Az elsőt nem tudom, viszont nagyon sokat aludt mostanában. Ezt annak tudtuk be, hogy most volt az esküvőnk és mellette az orvosira jár és ez elég fárasztó volt neki. És hangulat ingadozásai az utóbbi pár napban jelent meg nála.-magyaráztam le az orvosnak tapasztalataimat. mire hümmögött egy sort.

-Akkor a sejtésem beigazolódott. Felesége két hónapos magzatot hord a hasában. Ám mivel az ütés nagyrészt a hasát érte sajnos nem élte túl az ütközést. Sajnálom.-mondta tényleg sajnálkozó hangnembe, én pedig elkerekedett szemekkel néztem.

-Azt akarja mondani, hogy elvetélt? Hogy miattam halt meg a gyermekem?

-Az első biztos, hogy elvetélt, az utóbbi körülményeit nem tudom, de ne hibáztassa magát.-mondta.- Én most magukra hagyom önöket. Óránként visszajön egy nővér ellenőrizni a szokásos dolgokat. Bármire szüksége van csak szóljon neki.
-Köszönök mindent.-mondtam könnyeimet visszatartva rekedtes hangon. Amint kilépett az ajtón az orvos fájdalmas néma zokogásba törtem ki. Összekulcsolt kezeinket hasára fektettem, ahol éppen már halott gyermekünk van. Még belegondolni is rossz, hogy miattam történt mind ez. Ha nyugodtan megbeszéltük volna még mindig élne a gyermekem és feleségemet ölelhetném karjaim között sűrű bocsánatkéréssel. A sűrű bocsánatkérés ugyanúgy megtörténik, de nem úgy ahogy kéne. Halk zokogásomból nézek fel sápadt élettelen arcára és várom, hogy kinyissa szemeit és azt mondja lágy simogató hangján "Minden rendben van. Mindketten jól vagyunk. Én és a pici is." De nem. Ezt sikeresen elintézted Niall Horan. Te aztán értesz ahhoz, hogy hogy cseszd el a saját életed. Kínkeservesen telt el az az egy óra, de még mennyi ilyen lesz, hiszen nem tudni mikor ébred fel. A nővér be is jött, ahogy az orvos mondta. Megnézte az infúzióját, a csipogó gépet és a papírjára irkált fel valamit.
-Hozzak valamit önnek?-fordult felém a fiatal nővér.
-Köszönöm nem.-ráztam meg a fejem halkan kiejtve a szavakat, hiszen a folyamatos sírásom miatt valami gombóc keletkezett a torkomba.
-Tudja, azok akik kómában vannak ugyanúgy hallanak és éreznek. Mintha csak mélyen aludna. Viselkedjen vele úgy mintha csak mély álomban lenne. Higgy el minden rendben lesz.- mosolygott rám biztatóan a nővér.
-Szóval ha a kedvenc dalait éneklem neki, akkor ő azt hallja?
-Állítólag igen és talán még a felépülést is gyorsítja.-mondta lágy mosollyal, majd sarkon fordulva kiment a szobából. Gyorsan összeszedtem a gondolataimat és próbáltam kitisztítani a torkomat néhány köhögéssel. Ettől kezdve mindig úgy beszéltem hozzá, mintha csak hallana...
1. nap (még a baleset napja)
-Tudom, hogy nagyon szereted ezt a számot, mert mindig erőt ad neked. Remélem most is erőt ad neked, hogy kinyisd szemeidet és láttasd gyönyörű kék íriszeidet, melyek az én erő forrásaim.-mondtam kezét simogatva és lassan halkan rekedtes hangon kezdtem le énekelni Miley Cyrus The Climb című dalát.
2. nap
-Ez a kedvenc dalod amit az X-factorban énekeltünk. Tudom, hogy ezt bármikor bármennyi ideig is tudnád hallgatni. Kérlek kelj fel és minden nap annyiszor eléneklem neked ahányszor csak akarod. Ezzel ébresztelek, ezzel altatlak ígérem, csak ébredj fel. Szükségem van rád.- mondtam könnyekkel küszködve és bele kezdtem az általa szeretett Chasing Cars című számba.
3. nap
-Tudom, hogy szereted a Boyce Avenue feldolgozásokat és közülük is ez a kedvenced. Emlékszem mikor megmutattad a videót rólam, ami alatt ez a szám ment. Elkezdtem neked énekelni és te fülig elpirultál. Olyan édes voltál. Bárcsak újra elpirulnál, ahogy éneklem ezt neked. Ez jelentené a világot, hiszen akkor újra karjaimba tarthatnálak. El sem tudom mondani mennyire hiányzol.-mondtam lenyelve a könnyeimet, melyek nap mint nap újra termelődnek, csakhogy áztathassák arcomat. Keserédes mosollyal belekezdtem Katy Perry Teenage Dream számának feldolgozásába.
4. nap
-Ma volt a műtéted. Nagyon sokat vártam és mint mindig sírtam. Tudom, hogy nem szereted, ha sírok de ha te nem mosolyogsz nincs miért mosolyognom. Kérlek ébredj fel és mosolyogj rám kék szemeiddel és ígérem soha semmi nem szedi le a mosolyt az arcomról. Csak kérlek kelj fel. Szeretlek és hiányzol. Ez tök olyan mintha magamba beszélnék, vagy naplót írnék. De tudom, hogy hallasz. Ezt a dalt neked és a gyermekünk emlékére éneklem. Csak hogy tudd én akár több évig is éneklek neked minden nap ha kell.-mondtam és lassan a lábammal dobolva belekezdtem Ed Sheeran - Small Bump. zenéjébe.

5. nap
-Tudom, hogy Doval oda vagytok Cody Simpsonért is ezért a választásom ma egy kicsit vidámabb számra esett, hiszen eddig csak szomorkás dalokat énekeltem. Ma már a nap is kisütött egy picit. Csak nyisd ki a szemed kicsim és te is meglátod.-mondtam mosolyogva kézfejét simogatva és ismét énekelni kezdtem.Cody Simpson - Got me good
6. nap
-Szerelmem. Annyit éneklek neked amennyit csak akarsz, de kérlek ébredj fel. Tudom, hogy hallasz. Kérlek küzdj és fed fel szemeidet. Hidd el így is gyönyörű vagy, hogy szuszogva alszol. De még gyönyörűbb vagy, pontosabban tökéletes mikor ébren vagy és hallatod csilingelő nevetésed édeskés hangod. Kérlek. És ha nem mondanám mindennap... Szeretlek, úgy mint senki mást. Te vagy a mindenem.-mondtam és most egy Selena Gomez dalt kezdtem el énekelni szerelmemnek, abban a reményben, hogy végre felkel.
7. nap
-Bármit meg teszek csak ébredj fel. Szeretlek, képtelen vagyok nélküled élni. 1 hét telt el és te még mindig nyugodtan alszol... Nem bírom, de nem adom fel. Harcolok, ameddig bele nem rokkanok. Addig   éneklek, míg fel nem ébredsz, mert nem hagyhatsz itt. Érted? Nem hagyhatsz magamra. Nem tudom elégszer mondani. Szükségem van rád.-mondtam és újra könnyek százai lepték el arcomat. Anywhere but here
8. nap
-Nem engedlek el. Nem adom fel. Szeretlek.-mondtam a már több mint egy hete szótlan és mozdulatlan feleségemnek és megöl ez a tehetetlenség, de nem szabad feladnom. Nem szabad. Az énekelt dal is ezt mondja: I won't let you go
9. nap
-Rájöttem valamire. A szívem, a lelkem, az életem üres nélküled. Te vagy az aki kitöltöd ezeket a most lakatlan helyeket. Előre figyelmeztetlek nagy karikák vannak a szemem alatt, szóval ha most felébredsz ne ijedj meg. Ja és már pedig felfogsz ébredni, mert nem hagyhatsz itt. Szükségem van rád, kellesz nekem és bármit megteszek csak had tartsalak újra ölelő karjaimban, miközben simogatod a hátam, vagy a hajamat birizgálód.- már a kilencedik reményteli dalt éneklem-Heart Vacancy
10. nap
-Napról napra egyre jobban mardossa a szívemet hiányod. Igaz itt fogom kezedet és itt vagy tőlem egy karnyújtásnyira, de ez nem te vagy. Ez csak a tested. A lelked nem tudom hol van, de mi hamarabb visszatérhetne, mert kezdem elveszteni a reményem. Utálom magam, mert én miattam fekszel itt, képtelen vagyok erős maradni és még a reményt sem tudom megtartani. Meg sem érdemellek.- mondtam és könnyeim újra megeredtek a gondolataim miatt. Megráztam a fejem, letöröltem könnyeimet és a már rég nem tiszta rekedtes hangomon belekezdtem a dalba, mely arra utal, hogy ő a fény az életemben. Legalábbis nekem ezt jelenti Beyoncé dala.
11. nap
-Nem tudok már mit mondani. Szeretlek. Hiányzol. Ébredj fel.-mondtam halkan és belekezdtem egyik közös kedvenc Coldplay dalunkba.
12. nap
-A nászutunknak lassan vége. Te végig aludtad az egészet. Megígérem megismételjük ezt az utat, csak nem ide és boldogan tölthetjük el kettesben azt az időt. Megteszem, csak kelj fel. Az orvosok azt mondják, már nem biztos, hogy felkelsz. De én tudom, hogy fel fogsz. Nem hagyhatsz itt. Ha te elmész azzal én is távozom. Te nem... te nem... még kimondani sem tudom tessék. Te nem halhatsz meg.-mondtam suttogva az utolsó szavakat. Összes erőmet összeszedve kezdtem bele az egyik legszebb Westlife dalba. Ez a kedvencem és ebbe minden benne van. A könnyek csak folytak a szemeimből, míg énekeltem. Az utolsó sornál felálltam és lágy csókot hintettem már teljesen kirepedezett ajkaira. Visszaültem a székre, melyről szinte alig mozdultam el a 12 nap alatt. A nővérek mindig hoztak nekem italt és ételt, mert tudták, hogy önszántamból nem megyek ki. Képtelen voltam akár egy percre is elengedni a kezét. A nővérek tudták, mikor éneklek, ezért akkor nem jöttek be sosem és hagyták, hogy egyedül legyek vele. Viszont mostanára már az ellenőrzések is ritkábbak lettek, mert három óránként jártak be. Szóval visszaültem a székbe és újra halk zokogásba törtem ki, mint az első nap. Nem bírom. Fejemet kezünkre hajtottam és álomba sírtam magam Evie szívének ütemes ritmusára, melyet a csipogás jelzett. Álmomból egy hosszú sípolás keltett fel. Felnéztem és amint a monitoron meg lettem a folyamatosan haladó egyenes vonalat a szívem összeszorult azonnal felugrottam és a nővér hívót nyomogattam és kiabáltam orvosért, mert tudtam... tudtam mit jelent az egyhangú sípolás. De nem! Ezt nem teheti meg....

Third One Shot: Honeymoon (part 1)

Na helloka!

Sajnálom, hogy ennyi ideig nem voltam, de annyi dolgom volt, hogy hihetetlen....

Igyekeztem mindent kihozni magamból a rész megírásánál, de ha nem egyszerre írom meg néha szétesek.

Szóval nekem nem tetszik és még rövid is... Remélem a második rész jobb és hosszabb lesz...

Annyit kérnék, hogy ha lehet holnap szurkoljatok, mert nyelvvizsgázom angolból és nem lenne rossz ha sikerülne :D

Hamarosan kirakom ide az új blog előzetesét is és megtervezem a blogot is ;)

Évesz,xx

U.i.: Bocsi a rizsázásért, és hogy kevés kép van... ja meg hogy szar 

Evie szemszöge:

-Csak én vagyok ennyire álmos vagy tényleg ki hat az emberre az időzónák átlépkedése?- kérdeztem férjem ölében feküdve valahol az óceán felett.
-Te is álmos vagy és az időzónák is kihatnak az emberekre.- mosolyodott el, miközben a hajamat piszkálta.
-Ne nézz.-mondtam, miközben éreztem, hogy szemhéjaim ólomsúlyként csukódnak le.
-Miért nem nézhetem a feleségem, hogy alszik?- kérdezte és éreztem hangján, hogy vigyorog.
-Mert akkor nem tudok aludni.- mondtam már félálomban.
-Ja persze te vagy az egyetlen, aki még egy háborús övezetben is képes lenne elaludni 5 perc alatt.-mondta cukkolódva. Ami ténylegesen igaz, hiszen én 5 perc alatt eltudok aludni. Viszont erre már nem tudtam válaszolni, mert elaludtam. Fogalmam sincs mennyit aludhattam, de arra keltem, hogy nagyon émelygek és, hogy valaki arcomat cirógatja. Nagy nehezen kinyitottam a szemem és felültem. Hajamba beletúrtam és kivettem a zsebemből még a Do-tól kapott telefonomat. Az órámra tekintettem, mely még a londoni idő szerint ketyegett. Oldalra néztem megnézve mi történik a szótlan Niallel. Hát persze... Tömi magát a repülőgépes szendviccsel.
-Kérsz?-nyújtotta felém, mikor észrevette, hogy őt nézem.
-Köszi nem.- mondtam a kezemet a hasamra téve.
-Jól vagy kicsim?-tette le a szendvicsét, hiszen már elértünk arra szintre, hogy a kaja elé léptem a fontossági sorrendbe.
-Nem egészen. Eléggé émelygek és a gyomrom se valami jó.- válaszoltam mély lélegzeteket véve.
-Kérjek neked egy üveg vizet?- simította meg az arcom, mire csak mosolyogva bólintottam. Pár perc múlva meg is érkezett a kért citromos vizem. Kibontva az üveget belekortyoltam egy nagyot és éreztem, ahogy az enyhén savanyú hideg víz jól esően lefolyik a torkomon.
-Jobban vagy szívem?- kérdezte Niall, mire már mosolyogva bólintottam. Persze még egy picit émelyegtem de koránt sem annyira mint előbb.- Sose szoktál rosszul lenni a repülőn.
-Tudom.-válaszoltam rögtön.- Én sem értem miért lettem ilyen rosszul hirtelen.-fejemet vállára döntöttem és kezemet az övébe téve egy kis játékra ösztönöztem. Paraszt nintendo, hüvelyk szkander... ki hogy ismeri. Természetesen képtelen volt elfogadni, hogy képtelen velem szemben nyerni ezért mindig elkezdett csikizni, hogy ő nyerhessen.
-Ha szabályosan játszol most az egyszer kapsz valamit?- mondtam már vele szemben törökülésben ülve, mert már fájt az oldalam a bökdösésétől. Igaz így a talpamat csikizte.
-És mit kapok?-húzta fel a szemöldökét.
-Ajándékot.-vigyorogtam.
-Milyen ajándékot?-kérdezte további kíváncsisággal.
-Jó ajándékot.-húztam tovább az agyát.
-Mond már el.- kezdett bele szokásos nyafogásába, mely akkor lép fel ha valamit nem kap meg.
-Játssz fair play szabály alapján és megtudod.-mondtam gonosz mosollyal, hiszen tudtam, hogy úgy sem fog sikerülni neki. Jóslásom be is következett, hiszen újra talpamat kezdte csikizni, mire hangosan felnevettem és majdnem leborultam az ülésről.
-Francba.-szitkozódott.-Miért nem tudok normálisan játszani?
-Mert képtelen vagy veszíteni- mosolyodtam el rajta és egy puszit nyomtam az arcára. Közben a mellettünk elhaladó stewardessnek leadta megy kissé fura rendelésem, de szó nélkül elment, hoyg kihozza.
-Sonkás szendvics uborkával, m&m-sel, baracklekvárral és twixxel? Leöblítve egy doboz tejjel?- nézett rám érdekesen Niall.
-Miért ne?-vontam meg a vállam.- Te is szoktál érdekes dolgokat enni. nem?
-De. De én én vagyok te meg te és te nem szoktad azt enni amit én, mert te úgy gondolod, hogy amit én eszek gusztustalan.- hadarta el mutogatva kezével.
-Hú. Nem kellett ehhez egy kicsit sok energia, hogy így elhadard?- kérdeztem vigyorogva, mire csak felnevetett és magához húzott.
-Tudod, hogy imádlak?-mondta megpuszilva fejem búbját.
-Azt hittem utálsz?- néztem fel rá nagy szemekkel.
-Mert utállak is. Utállak, mert okos vagy, mert szép vagy, mert vicces vagy, mert komoly vagy, mert aranyos vagy...
-Egy szóval utálsz.- szakítottam félbe, mire csak bólintott egyet.- Én is utállak.-mondtam jobban hozzá bújva.

~pár órával később~

Ahhoz képest, hogy 1-kor indult a gépünk 3-ra értünk Amerikába, az 5 órás idő eltolódás miatt. Amint megkaptuk a bőröndjeinket a hotel felé vettük az irányt.
-Te komolyan az elnöki lakosztályt vetted ki?-kérdeztem a nagy üvegfalon kibámulva a nappali közepéről.
-Hát persze.-mondta és hátulról átölelte a derekamat fejét pedig a vállamra tette.- Nászúton vagyunk és te neked csak a legjobbakat.
-Annyira édes vagy.- mondtam megfordulva karjai közt és egy rövid csókot nyomva ajkaira.
-Ennyit érdemlek?-kérdezte, mire csak felkuncogtam, majd a következő pillanatban Niall mohón kapott ajkaim után. Eleinte lágyan keblezte ajkaimat, majd egyre vadabbá vált csókunk. Nyelve táncra hívta enyémet, amit nem utasítottam vissza. Csókunk hamarosan csókcsatába váltott át. Ebből már azonnal tudtam tervét. Felemelve é ölébe kapva bevitt a hálószobába és lerakott óvatosan a frissen vetett ágyra. Hogy hogy nézett ki a szoba elsőre nem tudom megmondani, mert őszintén nem arra figyeltem. Kezei jól eső bizsergést váltottak ki belőlem int mindig a hideg futkosott hátamon, ahogy pólóm alatt simogatta a hátamat. Miután pólóm már eltűnt rólam kezemet mellkasára vezettem és óvatosan eltoltam magamtól. Kék szemében ott csillogott a vágy...
-Most nem.-ráztam meg óvatosan a fejem.
-Van valami baj?-kérdezte meglepődve és szemében csillogó vágy azonnal aggodalommá vált.
-Nincs semmi, csak nincs kedvem. Szeretlek, de most nem.-mondtam mosolyogva, mire az aggodalom csillogásának helyét a szomorúság vette át.-Ne haragudj.
-Semmi gond kicsim.-mondta és egy puszit nyomott orromra.-Mit szeretnél csinálni?
-Aludni.-válaszoltam.
-De hát a repülőn 2 órát aludtál. De ahogy gondolod...- mondta kicsit meglepődve, majd felállt. Levette pólóját és odaadta nekem, hogy vegyem fel pizsama gyanánt. Bebújtam a nagy takaró alá és teljesen összekucorodtam, mint egy kislány. Niall odajött mellém jobban rám húzta takarót. Adott egy puszit homlokomra, majd kiment a szobából. Pár perc múlva azonnal elaludtam és esélyem se volt gondolkodni a fura dolgokról, amik mostanában velem történnek. Mint a repülőn megint elvesztettem időérzékem és fogalmam se volt mennyit aludtam. 10 perc vagy 10 óra. Folyamatosan csak aludtam egyszer ébredtem meg, mikor valaki befeküdt mellém és kezeivel óvatosan magához húzott ne hogy felébresszen. Arcát nyakamba fúrta és éreztem, ahogy a meleg lehelete simogatja a nyakam. Nem tudom mikor egy kis csörömpölésre keltem fel.
-Jó reggelt drágám.- mondta az engem felébresztő párom. Kezében egy nagy tálca volt .
-Jó reggelt neked is. Mennyi az idő? -kérdeztem, miközben szemeim próbálták megszokni az éles fényt.
-Fél kettő van szívem. Majdnem átaludtál egy egész napot.- mondta, miközben felültem és ölembe rakta a tálcát.-Biztos jól vagy? Nincs semmi baj?
-Niall kutya bajom. Csak kimerült vagyok a tanulás a sok szervezkedés miatt.- magyaráztam és beleharaptam a finom áfonyalekvárral töltött palacsintába.
-Most hiszek neked.-mondta aggodalommal.-Na és mit csináljunk ma? Alvás kizárt.
-Menjünk le a partra sétálni.-mondtam lenyelve az utolsó falatot a reggeli-ebédemből.
-Rendben. Készülődj össze és akkor indulhatunk.-adott egy puszit ajkaimra. Gyorsan lezuhanyoztam, majd kiválasztottam egy egyszerű ruhát némi kiegészítővel. Hajamat oldalra befontam és szempillámat kifestettem.  Ezekkel fél háromra végeztem is. Niall már régen kész volt így kézen fogva elindultunk a part felé. Egy parkon kellett átvágnunk, ahhoz hogy lejussunk a homokos tengerpart felé.
-Tetszik a hely?-kérdezte Niall, miközben napszemüvege mögül arcomat fürkészte.
-Viccelsz? Imádom Miamit.- vigyorogtam rá, majd fejemet vállára hajtottam. Körülbelül 5 percig tarthatott ez a béke, ami eközben járta át testem és lelkem ugyanis egy hangos kiabálás megzavart minket.
-Úristen. Niall Horan.- kiabálta egy lány a hátunk mögül. Megfordultunk és azt láttuk, hogy egyre több lány közeledik felénk. Körülbelül 5 perc alatt 50 lány került Niall köré és mindenki aláírást és fényképet kért tőle. Én 5 percig álltam a tömegen kívül és figyeltem az eseményeket, de utána meguntam és visszamentem a hotelba. Átöltöztem melegítőbe és levágódtam a TV elé.  1 óra múlva kicsapódott a hotel ajtaja, majd azzal az erővel be is vágta a megérkezett személy.
-Hova tűntél?-kérdezte kisit idegesen Niall.
-Hazajöttem.-mondtam kicsit undokan.
(Most csak párbeszéd lesz. A kék Niall, a Piros Evie és az egész olyan kiabálós hangnem)
-Hát azt látom. Mi bajod van?
-Semmi.
-A rajongók?
-Nem
-Akkor meg?
-Nincsen semmi fogd már fel.
-Akkor miért nem voltál képes megvárni?
-Bocs. Nem volt kedvem egy órát egyedül álldogálni, míg te a csajokkal foglalkozol
-Féltékeny vagy?
-Már miért lennék?
-Akkor mond már el végre mi a franc bajod van?
-Mondjuk, hogy a nászutunknak rólunk kéne szólnia. Nem az itt élő rajongóitokról.
-Szóval a rajongók.
-Igen, mert én úgy terveztem, hogy ketten egyedül töltjük majd mézesheteinket nem mi meg 600 másik lány.
-Most küldtem volna el őket?
-Mondjuk. Nehéz lett volna azt mondani, hogy bocsi lányok de ott vár az újdonsült feleségem és vele szeretnék lenni. Vagy nem így van?
-Ja és akkor mindegyik megutál. Nekik köszönhetem, hogy itt vagyok ahol vagyok mégse lehetek ekkora bunkó.
-Szóval ők fontosabbak és az hogy it gondolnak rólad.
-Én nem ezt mondtam Evie. De értsd már meg. Nem tehetem meg, hogy elküldöm őket. És igen is számít mit gondolnak rólam és rólad. Rólunk.
- Maximum rólad, mert engem nem érdekel mit gondolnak rólam. Már megszoktam, hogy a legtöbb ember utál. De ha téged ennyire érdekel akkor tudod mit? menj vissza és töltsd velük a nászutunkat engem nem érdekel. Ha ők és a karriered fontosabbak mint én.
-Igen is érdekelhetne, hogy mit gondolnak mások, mert most már nem az a kis egyszerű életed van ami volt. Most már az én feleségem vagy.
-Igen a te feleséged vagyok, de én azért mentem hozzád, mert szeretlek nem azért mert híres vagy és sok pénzed van. És én nem akarok másoknak megfelelni.
-Hát sajnálom, de én meg nem akarom, hogy utáljanak.
-Szóval neked nem vagyok így jó ahogy vagyok.
-Én nem mondtam egy szóval sem ilyet.
-De utaltál rá.
-Kiforgatod a szavaimat.
-Beszélj érthetőbben.
-Mi van veled? Soha semmi bajod nem volt a rajongókkal az esküvő előtt.
-Szóval már megbántad, hogy elvettél?
-Mi lenne ha legalább egyszer nem forgatnád ki a szavaimat.
-Tudod mit. Nem fogom kiforgatni többet a szavaidat.- mondtam és az ajtó felé vettem az irányt. Felkaptam a telefonom és kiviharoztam a szobából. Még odadobtam egy Hellot és elhúztam onnan. Annyira ideges lettem...

Niall szemszöge:

Nem hiszem el. Semmi értelme nem volt ennek a veszekedésnek, de azért mégis leordítottuk egymás fejét. Nem értem mi történt, hiszen sosem szoktunk így veszekedni. Az idegességtől már a hajamt téptem és ordítottam egy nagyobbat. Nem hiszem el... Felkaptam a telefonom. Dobáltam egy picit a kezembe és legszívesebben a falhoz vertem volna, de kontrolláltam magam. Feloldottam a billentyűzárat és tárcsázni kezdtem a legjobb barátom számát. Mikor már tárcsáztam eszembe jutott, hogy lehet hogy ott már késő van. De most nem érdekelt...
-Hallo.
-Liam beszélnünk kell.
-Niall. Nászúton vagy és velem kell beszélned.
-Igen mert a pokolba vezető úton halad a nyaralásunk.
-Mi történt?
-Összevesztünk.
-Min? Hogy megettél valamit?
-Nem vicces. Ez most komoly. 5 perce rontott ki a szobából, úgyhogy előtte ordítoztunk.
-Mi volt a vita tárgy?
-Rajongók. Odajöttek hozzám és az volt a baj, hogy nem küldtem el őket.
-Hát jó azért én se örülnék túlzottan, hogy ha a nászutunkon Liam a fanokkal foglalkozna.- mondta Do.
-De ennyire nem verné ki nálad a biztosítékot szerintem. Azt hiszi, hogy nem elég jó nekem így ahogy van és hogy nem akartam elvenni feleségül.
-Szerintem meg kéne beszélnetek.
-Igen, de megvárom még lecsillapodnak a kedélye, viszont rossz előérzetem van.
-Az nem jó. Ja és Do üzeni, hogy gondolj bele. Mikor szokott Evie kiakadni nagyon? Valószínűleg az az oka a kirohanásnak.
-Nagyon remélem. De fogalmam sincs hol van szerintem egyszerűbb ha megvárom itthon. Köszönöm srácok.
- Bármikor.
-Sziasztok.
Ezzel ki is nyomtam a telefont. Valamennyire lenyugodtam, de azért még mindig tombolt bennem egy kicsit a düh. Telefonomat a fotelba dobtam én meg hátra hajtava fejemet a kanapén hajamat téptem, túrtam. Miért nem lehet egyszerűen minden normális? Miért kell nekünk veszekedni? Jó veszekedhetünk, de pont a nászút második napján. Fogalmam sincs mit kéne mondanom neki. Ráadásul most még féltem is, hiszen nagyon rossz előérzetem van és ez sosem jelent jót plusz egyedül sétálgat Miami utcáin. Jó lehet túl aggódom, de azért az feltűnt, hogy fura dolgok történnek mostanában kedvesemmel. 1. Folyamatos álmosság. 2. Rosszul lét. 3. Érdekes dolgok megkívánása. 4. Hangulat változás. Fogalmam sincs ez mire utalhat. Talán beteg? De hát arról tudnék, hiszen minden napomat vele töltöm.Nem tudom, csak egyet tudok. Utálok veszekedni és főleg vele. Akaratlanul is könnyen megbánthatom és most is láttam a megbántás jeleit kék szemeiben. 1 órán ár ismétlődtek ezek a gondolatok a fejemben, majd hirtelen megcsörrent a telefonom. Annyira váratlanul ért, hogy összerezzentem, mikor elkezdett hangosan csengeni telefonom. Magamhoz kaptam és a kijelzőre nézve
 megpillantottam a számomra legkedvesebb nevet és képet.

Szerelmem♥

Azonnal átpörgettem az agyamban a mondatokat amiket mondhatnék. Viszont nem várva tovább felvettem és azonnal hadarva beleszóltam.

- Kicsim. Ne haragudj, én nem akartalak megbántani és tudod, hogy soha nem akarnálak megbántani. Megtudjuk mi ezt beszélni normálisan is. Kérlek gyere haza.-a mondat végére alig maradt levegőm.

-Én nem Evie vagyok és nem is fog haza menni....

Evie szemszöge:

Dühtől égve trappoltam le a lépcsőn és rohantam ki az utcára. Fogalmam sem volt, merre megyek csak levegőre van szükségem. Trappolok az utcán és nem érdekel kinek megyek neki. A legtöbb ember bunkónak nézhet, hiszen rengeteg embert majdnem fellökök. Csak járom egyre gyorsabban és gyorsabban a zsúfolt bevásárló utcát. Tudom, hogy nem így kell megoldani a problémát, hogy elmenekülök előle. De így könnyebb. Úgyis meg kell majd beszélnünk, de ezt szeretném minél későbbre helyezni. Csak örlődöm magamban kezemben forgatom a telefonomat, mire szembe jut valami. Vagy inkább valaki. Tárcsázom, és remélem felveszi.

-Szia nővérkém nagyon szükségem van rád.-mondtam bele rögtön telefonomba, ahogy felvette.

-Mondjad hugicám.-válaszolja nyugtató hangjával és mindent elmesélek neki töviről hegyire. Ez körülbelül fél órán át tart csak az én beszédemből.

-Azért ezt egy kicsit felfújtad nem gondolod. Bolhából elefánt.

-Most neki adsz igazat.- váltottam át hirtelen újra idegesbe.

-Én nem azt mondtam, csak...

-De pontosan ezt mondtad, hogy szerinted nem volt igazam.

-Őt is meg lehet érteni. Csak jót akar. Jobb lenne, ha a fél világ utálna, mert Niall Horan miattad nem áll le a rajongókkal?

-Jó ez mondjuk igaz...

-Bocsi hogy így megkérdezem, de mik ezek a hangulatváltozások.

-Milyen hangulatváltozás?

-Egyszer nyugtalan vagy, egyszer ideges, utána süt a düh a hangodból, majd a megbánás. Te rád nem ez jellemző.

-Ez hülyeség.

-Látod most már ilyen flegmásba mentél át. Figyelj én csak jót akarok neked.

-Jó mindegy na most megyek. Szia.

Ezzel letettem a telefont, mert nem volt kedvem tovább hallgatnia kioktatását. Most megint dühös lettem rá. Miért nem tud csak egy ember. Egyetlen egy ember megérteni. Túl sokat kérek? Gondolkodásomat kiáltások sorozata szakítja meg.

-Álljon meg most azonnal. Álljon meg vagy lövök.- kiabálja valaki, de hogy ki azt már nem tudom meg, mert egy fekete ruhás símaszkos alak amint megfordulok lelök az útról és utána három dolgot érzékelek. Lökés. Fény. Ütés. Ezt követően sötétség....

Second One Shot: Princess&Prince (Part 2)

Do szemszöge:

Hirtelen egy kis zajra leszek figyelmes. Egy alak jelent meg a fák között. Egy határozott férfi alak és felém közeledett. Végre megtudhatom kit rejt a Titkos Hódoló áll név...
Egyre csak közeledett az alak, de arcát még mindig nem sikerült kivennem. Lassú, de hosszú léptekkel tartott felém. Magas volt és barna haja. Ezt megtudtam állítani. Egyre közelebb és közelebb jött, mikor megláttam arcát. Meglepődtem. Nagyon. Rá pont nem számítottam.
-Te?-kérdeztem felállva a plédről.
-Ezt én is kérdezhetném? Hogy te? Pont te?
-Már bocs de te hívtál ide Dave.- Dave az osztály bohóca. Úgy azóta utáljuk egymást mióta megláttuk. Miért utál? Mert nem röhögök a szánalmas poénjain és sértem a kis önbizalmát. Ezért mindig csak piszkáljuk egymást. Az meg hogy rossz házaspárnak hívnak minket csak rá tesz egy lapáttal. Szóval legyen elég annyi, hogy utálom és rühellem.
-Ne hogy azt hidd, hogy én küldözgetek neked ilyen leveleket.-mutatott fintorogva a földre.
-Akkor meg mit keresel itt?-kérdeztem karba tett kezekkel.
-Gondoltam lerombolom a kis tündérmesédet.-vigyorgott gonoszan, mire csak felvontam a szemöldököm.
-Mire akarsz kilyukadni?
-Lehet, hogy a "herceged" késik-mondta a herceget fintorogva, miközben idézőjeleket formált ujjaival.-De lehet el sem jön. Engem küldött figyelmeztetni.
-Miért kéne hinnem neked?-kérdeztem, mert kicsit szíven ütött, amit mondott.
-Dorta-mindig így hív, nem tudom miért.- miért akarnák én neked jót?
-Ez mondjuk igaz, de ki az a hülye aki drága cuccokat vesz nekem és megszervezi ezt az egészet, csak hogy megszívasson.-próbáltam mondani gúnyos hangnemben, miközben tudtam, hogy igaza van Davenek. Akár mennyire is utálom, de jogos amit mond. Miért akarna jót.
-Várod itt egész éjjel, vagy inkább haza mész és meg kíméled magadtól a szerencsétlen embereket.-vigyorgott.
-Tudod olyan szívesen boldogítanálak még itt, de inkább haza megyek. A fehér falakt jobb bámulni mint a te arcodat.-vigyorogtam vissza gúnyosan és elmentem onnan. Mikor már nem látott kiült az arcomra a csalódottság. Belül talán egy kis részem reménykedett benne, hogy majd ott fog várni Ő. De mit is gondoltam. Túl naiv vagyok még mindig. Ez az élet, nem holmi tündérmese, ahol majd bevágtázik fehér lovon a hercegem. Aztán majd elvágtázunk és boldogan élünk míg meg nem halunk. De egy percre hittem benne. Na jó nem így szó szerint, de akkor is hittem benne. Könnyeim már mardosták szemem, de nem engedtem ki őket. Lassan battyogtam lehajtott fejjel, mikor ma már harmadjára nekem futottak és majdnem fellöktek. De most végre megállt elnézést kérni az a valaki.
-Jaj ne haragudj.-mondta egy ismerősen csengő hang, miközben megfogta karjaimat. Puha érintéséből felismertem.
-Hogy kerülsz ide?-kérdeztem meglepődve.
-Hát nem kaptad meg a rövid üzeneteimet?-kérdezte.
- De. És én vártam rád, de aztán jött...-meséltem és közben a felismerés miatt az utolsó szót mérgesen mondtam ki.- Dave.
-Igen én küldtem, hogy mondja meg kések egy kicsit, mert a repülő vagyis a "fehér madár" késett és elcsúsztam mindennel.-mondta Liam.
-Szóval te löktél fel majdnem kétszer ma?- kérdeztem.
-Igeen.-mondta beharapva alsó ajkait.-De te honnan ismered Davet?
-Osztály társam és annyira imádom.-mondtam irónikusan.
-Annak örülök.-mosolygott, szóval nem esett le neki az irónia.- Amúgy a másod unokatesóm.
-Liam . Ironikusan mondtam és ki nem állhatjuk egymást. Mellesleg miatta jöttem el. Azt mondta nem jössz.-térítettem észhez, mielőtt tévhitben élne. Én és Dave jóba lenni? Pfff. Mint mondjuk.... egér és egércsapda. Értitek?
-Na jó ezt megbeszéljük vele.- mondta és kezét a csuklómra fonva húzott maga után. Visszatértünk arra helyre, ahonnan 5 perce jöttem el. Dave "aranyosan" terpeszkedett a pléden és zabált.
-Ajjaj.-mondta teli szájjal, mikor meglátott minket. Én most belül nagyon örültem. Végre. Bajba került! Komolyan én most nagyon boldog lettem. Jó nem csak emiatt.
-Ajjaj bizony.- tátogtam neki gonoszan Liam háta mögül, mire csak szúrósan nézett rám.
-Hello Liam. Rég láttalak tesó.-mente volna oda pacsizni, de Liam fapofával állt. Lehajtotta fejét és cipőjét fixírozta.
-Dave. Meg mondanád, miért nem itt találkoztam én Do-val?-kérdezte és karba fonta kezeit. A filmem elkezdődött. Kéne még egy kis vegetás popcorn is.
-Mire ideértem már elment.-próbálta kivágni magát.
-Kár a gőzért.-tátogtam neki megint és ugyanúgy eljátszottuk a szúrós nézést- vigyorgást mint minden ilyen besúgásomnál.
-Én nem így hallottam. Elvileg nem akartam eljönni. Csak kár, hogy én nem így gondoltam és nem arra kértelek, hogy küld el a barátnőmet.-most viszont Liam lepett meg. Barátnő? Tudtommal szakítottunk 9 hónapja. Vagy én vagyok hülye?
-Bocsi, de nem bírtam megállni. Mi mindig szívatjuk egymást de szeretetből igaz Dorta?-nézett rám szép szemekkel, mire Liam is rám nézett. Hát szerintem egy elég érdekes fintort vághattam, mert Liam felkuncogott.
-Szeretetből?-kérdezett rá Liam.
-Jó. Utálom a csajt és találhatnál jobbat is mint ő? Ezer jobb csaj szaladgál és neked pont ez a izé kell.-nézett rám fintorogva, mire szelíden bemutattam neki.
-Dave. Én nem kértem ki a véleményed csak annyit, hogy tartsd itt a csajt. Megtetted? Nem.
-De-jön a magyarázkodás, forgattam meg szemeimet. Olyan jól ki tudja vágni magát, hogy még a suliból sem rúgták ki, persze már nem egyszer ott állt a szélén.
-Dave. Engem nem érdekel a többi csaj csak az aki itt áll mögöttem. És közlök veled három dolgot, mellesleg most leszarom, hogy rokonok vagyunk-mondta komolyan és még soha nem hallottam így beszélni.-1.Ő és nem izé 2. Dorothy vagy Do és nem Dorta. 3. Húzz el innen.
Dave fejét lehajtva megsemmisülve elhúzott. Komolyan ez megérne egy tűzijátékot. Spt legyen piros betűs nap a naptárban. Ráadásul pont a szülinapomon? Elkezdtem egy kis örömtáncot járni, viszont pont most kellett Liamnek megfordulni és kicsit furán nézett rám,  mire csak vállat vontam.
-Utálom, beégett, szülinapom van kettős nyíl öröm-magyaráztam.
-Szóval annak nem is örülsz hogy itt vagyok?-tette fel a felesleges kérdést.
-De nagyon örülök, csak hát úgy váltunk el, hogy te szakítottál velem. Előbb meg a barátnődnek hívtál.-hadartam el az összes problémámat, mert most hihetetlen mennyiségű energia halmozódott fel bennem az öröm miatt.
-Épp erről akartam veled beszélni. Ja és Boldog szülinapot.-mondta mosolyogva, majd leült a pokrócra.-Sejtetted, hogy én vagyok?
-Őszintén? Egy kis részem reménykedett benne, de aztán rámondtam, hogy lehetetlen és elaludt az a kis parázs.-magyaráztam mellé ülve.-Ja és köszönöm a ruhákat meg mindent.
-Ez a legkevesebb és igazából elmondom mit érzek tömören és bocs ha hadarok-mondta már most hadarva.-Napról napra egyre jobban  hiányzol, a beszélgetések, és Te magad. hiányzik, amikor este már alig bírtam nyitva tartani a szemem, de te még nem köszöntél el, így maradtam, csak neked írtam, és csak miattad volt jó kedvem.. igaz, sokszor veszekedtünk, és igaz nem ismerlek annyira.. de egyet tudok. hiányzol az életemből. néha, azon gondolkozom elmondom. de mivel semmit nem változtatna a helyzeten, mivel úgyis itt kell maradnod. De most már nem bírtam tovább...
-Liam. Ma valaki azt mondta nekem, hogy a távolság fájdalmas dolog, de egy erős párkapcsolat kibírhatja. És amikor találkoznánk még jobban örülnénk egymásnak és még jobban megbecsülnénk a szeretetet-mondta el amit Justin papolt el nekem.-Te döntöttél úgy, hogy inkább választott a könnyebb utat.
-Azt hittem könnyebb tényleg. De nem! Dorothy nélküled minden olyan más. Kihalt a ház, sivár az életem, íztelen a kaja, rossz a madárcsicsergés. Minden az ellentettje nélküled.
-Mit tudok ez ellen tenni?-kérdeztem elszakítva tekintetemet róla és a füvet bámulva.
-Próbáljuk meg a távkapcsolatot. Ha 9 hónapot kibírunk úgy, hogy külön voltunk akkor a maradék 9 gyerekjáték.- tett kezeit az enyémekre.
-Nem tudom.-mondtam, míg mindig a zöld füvet vizslatva.
-Dorothy.-nyúlt az államhoz és felé fordította fejem így mogyoróbarna szemeit az enyémekbe fúrta.-Mi a baj? Már nem szeretsz? Vagy nem bízol bennem?
-De. Persze, hogy még szeretlek és bízok benned, de ez nem ilyen egyszerű.-mondtam ajkaimat harapdálva és szemeit fürkészve.
-Mi lenne ennél egyszerűbb? Emlékszel mennyi vitát megoldottunk? Hányszor kezdtük újra? Pont most miért ne menne?-kérdezte kétségbeesetten.
-Liam nem tudom. Ez egyszerűen olyan... Fogalmam sincs milyen.-mondtam elkeseredve és könnyeim újra gyűlni kezdtek már sokadjára ezen a napon.- Több mint fél éve szakítottál velem. Azóta életjelet sem adtál magadról. Most pedig idejössz és úgy mutatsz be mint a barátnődet. Nekem ez gyors.-mondtam felállva.
-De Dorothy...-kezdte, miközben felállt mellé és kézfejét végig húzta karomon.
-Sajnálom Liam.-mondtam a könnyektől berekedt hangon és elrohantam. Nem tudom mi ütött belém. Itt van amire vártam. Itt van újra a boldogságom, az életem. Ő maga eljött és felkeresett. Megszervezte nekem ezt az estét. Minden tökéletes volt, de én sikeresen elrontottam. Fogalmam sincs mi történt velem. Talán most borult ki az a fájdalom, amit okozott. Tudom, hogy ő neki is ugyanúgy fájt, de mégis másképp érzem. Lábaim csak vittek kifele a parkból, miközben a gondolatok cikáztak a fejemben. Nem tudtam merre megyek, csak ösztönösen futottam. Futottam ahogy csak bírtam. Próbáltam elmenekülni a problémák elöl, de ugyanúgy a nyakamba loholtak. A parkot már rég elhagytam, de még mindig fogalmam sincs hol vagyok. Hirtelen egy vakító fény világít a szemembe és éles dudaszót hallok. Ettől a kettőtől egyszerre lefagyok és csak állok az út közepén. Később már csak egy fékcsikorgást hallok és azt, hogy két kéz visszarántott a járdára. Most fogtam csak fel, hogy előbb majdnem elütöttek. A két kéz tulajdonosa pedig Dave volt. Kezei még mindig vállamon pihentek és mintha nevemet mondogatta volna, de nem hallottam semmit az agyam zúgásán kívül. Folyamatosan az úton elsuhanó autókat figyeltem.
-Dorta, Dorothy, Do, Idegesítő nőszemély, Hello, Föld hív téged.-kezdtek beszivárogni Dave szavai a fülembe. Megszólalni viszont még mindig nem tudtam, ezért csak megfordultam és öntudatlanul mellkasába fúrtam a fejem és hagytam, hogy könnyeim még tovább áztassák az arcomat. Viszont most még sűrűbben folytak le arcomon, hiszen az ijedség is most jött ki rajtam. Dave zsebében kezdett elturkálni és az orrom alá nyomott egy zsepit. Mutatóujjával vállamnál fogva eltolt magától, amire elmosolyodtam és elvettem a zsepit.
-Köszönöm.-mondtam orromat kifújva.
-Van mit. De azt hiszem nem gondoltam át én ezt a megmentésedet, de hát ha te nem lennél nem lenne kit szekálni.-mondta vállat vonva.-De neked nem a parkban kéne lenned a szupersztárral pasiddal?
-Nem a pasim és de ott kéne lennem. Viszont nem tudom mi történt és hogy kerültem ide. Mintha kiesett volna az előző 15 perc. Csak a vakító fény és a dudaszó rémlik egyelőre.-mondtam szememet is megtörölve, mire Dave még egy zsepit nyomott kezembe és bólintva megköszöntem.
-Na figyelj tőlem soha többet ilyet el ne várj és ha elmondod másoknak megkeserítem az életed. De gyere igyunk egy kávét és elmeséled.-mondta kicsit fintorogva és szerintem saját maga is meglepődött, hogy kedves. Velem!
-Köszönöm Dave.-mosolyogtam rá, miután eláztattam a második zsepimet is.
-Van mit.-mondta és elindultunk a sarkon lévő kávézóba. 10 perc után megállapította, hogy egy papírzsepi gyár kéne nekem, ugyanis szüntelenül folytak a sós, maró könnycseppek a szememből, ami miatt holnap vérvörösek lesznek a szemeim. Amúgy tök jó fej volt, amin meglepődtem. Jó nem kell olyan nagy dolgokra gondolni. Kezdjük ott, hogy végig hallgatott beszólás nélkül, fizette a kávémat, vett nekem egy nagy dobozos zsepit ( mert az sokkal jobb) és nem hívott Dortának. Nekem már ez is bőven elég volt. Sőt még haza is kísért és mint kiderült ő is itt lakik nem messze. Na jó nem mintha átakarnék valaha is menni hozzá. Isten ments! De azért most ez jól esett tőle.
-Hülyén nézne ki ha megölelnélek?-kérdeztem a hotel előtt.
-Éjjel 11 óra van, szóval senki nem látja. Következtetés nem nézhet ki hülyén.-magyarázta. Ezt egy nemnek vettem és már mentem hozzá, hogy megölelem, mikor (most) kisujjával visszatartott.
-Egyszeri és különleges alkalom volt. Ne szokj hozzá.
-Visszatért a régi Dave.-mondtam elmosolyodva és hátrálva. Intettem neki egyet és felmentem a lakásba. Úgy ahogy voltam bedőltem az ágyamba és még egy kicsit gondolkoztam, majd szépen álomba ringattam magam. Igazából azon filóztam, hogy Evie biztos, hogy megtudná oldani a problémámat, de nem akarom zavarni. Ez okból gyorsan el is felejtettem az ötletet.
*pár nappal később*
Ez alatt a pár napa alatt ki se mozdultam itthonról. Az egyetemen beteget jelentettem, ami félig igaz is.
 Na jó nem, de annyira zavaros minden, hogy még kaját is szobaszervizen kértem. Egész nap, a laptopot bújtam, vagy filmet néztem. De egyik sem segített a depressziós helyzetemen, viszont jó volt látni, hogy a barátaim nem felejtették el a szülinapomat. Mind a 8 ember írt nekem twitteren, sőt még egy videót is készítettek csak nekem. Annyira aranyosak voltak, viszont Justin is felköszöntött és kirakott egy képet a fotósorozatból is. Természetesen odaírta, hogy én vagyok a fotós, és kértek még több képet, már a végén azt sem bánták, hogy nem Justin van rajta. Ki is választotta maz egyik kedvencemet

@Do_Vicker: Az egyik kedvenc projektem volt. Az a boldogság ami gyermekek szemében csillogott, mert felvehették a tütüjüket és balettozhattak. Az a boldogság felülmúlhatatlan. Szeretném egyszer én is átélni ezt a boldogságot.

Épp, hogy megnyomtam a "tweet" gombot lecsaptam a laptopom. Egy kis ideig bámultam az angol zászlós laptopomat. Eszembe jutottak az ott töltött szép idők. Hogy kisebb koromba midig is ott akartam élni. London volt álmaim városa. Az esős sosem alvó London. Emlékezésemet a telefon zavarta meg. De állj. Azon én telefonálok le, nem ők hívnak engem. Mindegy odamentem és felvettem.
-Szia Dorothy. Brandon vagyok. Most azonnal gyere le. Fontos.-hadarta el és azonnal lecsapta a telefont. Brandonnal egész jóba vagyunk néha ha unatkozik akkor feltelefonál és lemegyek hozzá beszélgetni. Mivel azt mondta fontos igyekeztem a leggyorsabban lejutni. Gyorsan felkaptam egy csizmát a lábamra és indultam lifthez, ami pont ott volt így nem kellett lépcsőznöm. Leérve odalépkedtem hozzá. Nem mutathattam szép látványt, mert kicsit elfintorodott, de megrázta fejét és belekezdett a fontos mondandójában.
-Azt mondták, akkor adjam oda, mikor lejössz és most lejössz. szóval itt van.- nyújtott át egy kis dobozt és egy levelet.- Kérlek olvasd el és siess, mert ezen múlik a boldogságod.-hadarta el és úgy pörgött, mint a duracell nyuszi.
-Nyugi van Brandon.-mondtam nagy szemekkel és elkezdtem olvasni a levelet.

Kedves Do!

Lehet, hogy már rég nem vagyok itt mikor te ezt olvasod. Nem tudom mi történt a parkban, de megijesztettél és beszéltem Davevel is. Tehát hallottam mi történt. Na jó igazából azt se tudom mit kén írnom. Leírom neked szavakban mit érzek. Szeretlek. Hiányzol. Akarlak. Félek. Kaptál egy kis dobozt is a levél mellé. Ha kinyitod szerintem rájössz mi lenne a kérdés, de azt hiszem elkéstem. Te már túlléptél rajtam félig meddig. Éled boldogan az életed itt New Yorkban. Nélkülem. Bele kell törődnöm. Na ennyi lennék azt hiszem. Remélem boldogan fogod hordani azt kis ékszert, még akkor is, ha nemleges válasz útján kaptad meg. Tudd én örökre szeretlek.

Liam

Meglepődve olvastam el és kinyitva a dobozt egy gyönyörű gyűrűt találtam benne. A levelet szám elé tartva bámultam, majd felnéztem Brandonra.
-Kint vár a taxi.-kacsintott én pedig már ott sem voltam. Ezzel a levéllel és gyűrűvel ráébresztett arra, hogy talán végleg elvesztettem Őt. Muszáj elérnem. Nem mehet el úgy, hogy nem beszéltem vele. Meg kell neki mondanom amit érzek. A taxis olyan sebesen száguld, hogy hamar oda érünk. Szerencsére volt egy kis apró a zsebembe így pont kitudtam fizetni. Kipattantam és berohantam a hatalmas terminálra. Elnéztem a tömérdeknyi ember feje felett és azt láttam, hoyg fél órám van megtalálni Liamet. Azonnal bele vetettem magam a tömegbe és csak Őt kerestem.  20 perc múlva már idegesen, de még mindig kutattam, de sehol nem láttam. Nem lehet, hogy elment. Minek kellett nekem a parkból elrohannom. Feszülten felpillantottam a hatalmas órára, ami azt mutatta kevesebb mint 5 percem van megtalálni, mikor megláttam egy kapucni srácot. Megismertem a Brites pulcsiját. Tudtam, hogy ő az.
-Liam. Liam.-kiabáltam, de semmi reagálás.-Liaaaam.- ordítottam hangosabban és ugyanúgy ment tovább, majd elveszett a gépre tartó tömegben. Újra összetörve roskadtam le az egyik székre. Mellettem egy szokatlan, kapucnis napszemüveges srác ült.
-Minden rendben?-kérdezte kisit mélyített hangon, mintha direkt torzította volna el.
-Nem.-mondtam fejemet fogva és sírva.- Most ment el életem szerelme.
-Biztos, hogy ő volt az?-kérdezte
-Persze. Csak megismerem.-mondtam fel sem nézve a srácra.
-Vagy még sem.- mondta ugyan az a srác, de most már más hangon. Azon a hangon, mely olyan szépen tud hangzani mikor énekel. Melyet bármikor felismerek.
-Liam?-mondtam meglepődve.
-Igen, de miért keresel?-kérdezte felvont szemöldökkel.
- A válaszom nem nem, hanem igen.-mondtam neki mosolyogva.
-Mi van?-kérdezte még jobban meglepődve.
-Tedd fel a kérdést, amit a gyűrűvel együtt kérdeztél volna.-mondtam neki
-De...
-Tedd fel.-nyomtam a kezébe a dobozt.
-Hát jó. Dorothy Vicker. Hozzám jönnél feleségül.-kérdezte, miközben féltérdre ereszkedett én pedig olyan erővel ugrottam nyakába, hogy hanyatt esett.
-Igen, igen és igen.-mondtam, miközben röhögve hemperegtünk a földön.
-Szeretlek teljes szívemből örökre.- mondta és felhúzta a gyűrűt az ujjamra.
-Én is szeretlek téged.-mondtam mosolyogva és végre megcsókolhattam. Annyi idő után. Végre újra érezhettem ajkainak édeskés ízét és lágy érintését sajátaimon
-Egyszer elmagyarázod ez mi volt?-kérdezte vigyorogva.
-Egyszer igen.-vigyorogtam vissza.-És akkor most neked haza kell menni. Igaz?
-Igen.-húzta el a száját.
-Nem akarod lekésni a géped? Egy óra múlva úgy is indul új.-haraptam be ajkaimat az örömtől.
-Hoppá. Véletlen lekéstem.-tette szája elé kezét.
-Viszont ne mond el a többieknek, hogy a menyasszonyod vagyok-vigyorogtam és közben felálltam róla.
-Rendben szívem.-mondta és felsegítettem közbe.- Bár nem tudom, hogy titkolom el a fülig érő vigyoromat.
-Gondolj arra, hogy már nem vagyok a barátnőd.-javasoltam.
-De háát....-kezdett hápogni.
-A menyasszonyod vagyok hülye.-mondtam megölelve és fejemet vállába fúrva.
-Ja boccs.- mondta kicsit flegmán.
-Talán megbocsátok.-bújtam ki karjai közül és csípőre tettem a kezem.
-Fogadjunk, hogy simán ráveszlek, hogy megbocsáss.-vonta fel szemöldökét. Ezt szeretem magunkban, hogy mindig játszunk. Hisz az élet túl rövid ahhoz, hogy mindent komolyan vegyél.
-Fogadjunk.-vontam meg vállam. Liam közelebb lépett hozzám kezeit derekamra simította és közel húzott magához. Testünk minden egyes része összeért szinte. Ajkait lágyan enyémekre helyezte. Próbáltam ellenállni neki, de mikor nyelvét óvatosan végighúzta ajkaimon nem bírtam ellenállni és kezeim azonnal hajában voltak. Büszke mosolyát éreztem csókunkban, mely arra utalt hogy nyert. A másik jel, pedig, hogy kezei egész a fenekemre csúsztak le és azon pihentek meg. Miután ajkain elváltak szemeimet csukva tartva homlokának döntöttem fejemet.
-Győztél.-suttogtam. Után még egy órát beszélgettünk mindenről és megbeszéltünk mindent és végre újra boldog vagyok. Mellette.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Remélem tetszett ez a rész is :) Ha igen lehet szavazni, vagy kommentet írni ♥
Ezt muszáj megmutatnom, mert én meghaltam.....

Second One Shot: Princess&Prince (Part 1)

Helloka
Meghoztam a második plusz fejezetet, de ez két részes, szóval ez a fele. Sajnálom hogy ilyen későn hoztam de rengeteg dolgom van. Remélem elnyeri tetszéseteket és megtiszteltek kommentjeitekkel :)♥
Évesz,xx
U.i.: Annyira jó ez a videó *-* nézzétek meg.Niall Horan- Teenage Dream

~2015.~

~Április~

Do szemszöge:

-Nagyon örülök, hogy ennyien jelentkeztetek a másfél éves amerikai kurzusra. Mind hatalmas esélyekkel indultok, hiszen remek fotósok vagytok. A választás eredményét később, május körül tudjátok meg. Ezennel vége az órának.-köszönt el Mr. Evans. Ő a mi tanárunk. A fotó-művészeti főiskola másodéves hallgatója vagyok jelen pillanatban. Amiről pedig Daniel beszélt, mert tegezhetjük a tanárt, egy amerikai fotós kurzus. Ha engem választanak, ami ki van zárva, másfél évig kint tanulhatok és gyakornokoskodhatok Amerikában. Erre én is beadtam a jelentkezést, bár sokat hezitáltam. Senki nem tud róla, még Evie, Nell és Harry sem. Pedig ők mindig mindent tudnak. De ezt nem. Igazából eleinte nem akartam jelentkezni, mert én most itt és így vagyok boldog. De Daniel azt mondta, hogy ez egy nagy lehetőség és szomorú lenne, ha nem jelentkezne az egyik legtehetségesebb diákja. Mindvégig azt hajtogatom magamnak, hogy nekem ez úgy sem sikerülhet...

~Május~

-Szívem leveled jött.-jött be reggel mellém a konyhába Liam, miközben kávémat kortyolgattam. Nyomott egy puszit arcomra és letette mellém a levelet.
-Kiküld nekem levelet?-kérdeztem végig kísérve szememmel mozdulatait, ahogy nekitámaszkodik az asztalnak velem szemben.
-Mondjuk. Anyukád, apukád esetleg az öcséd?-az utolsó szónál majdnem kiköptem a kávét.
-Ne nevetess. Oliver? Nem hogy levelet nem ír de még olvasni sem olvas. Egy könyvet olvasott ki életében az is a Lilo és Stich volt.-röhögtem, miután nehézkesen lenyeltem a kávémat.
-Vajon így beszélnek rólam is a nővéreim?-vakarta meg állát.
-Rólad így nem lehet beszélni mert tökéletes vagy.-tettem le a bögrét és közelebb léptem hozzá.
-Pont úgy ahogy te.-mondta felegyenesedve mikor észrevette, hogy közeledem felé.
-Én nem vagyok tökéletes.-mondtam megállva előtte, de neki nem volt jó az a hely ahol épp álltam. Megfogta a kezem és közelebb húzott magához.
-Akkor én sem.-kúszott egy félmosoly az arcára, amitől még mindig elolvadok.
-De te az vagy.-kezdtem vele vitatkozni.
-Akkor te is.
-De...- már kezdtem volna ellenkezni, de közbelépett
-Egyezzünk meg abba, hogy ketten tökéleteset alkotunk.-fojtotta belém a szót és továbbiakban is gondoskodott szótlanságomról, mert puha ajkait enyémekre nyomta és lágy csókot lehelt rájuk.kezeimet kezeiről felvezettem tarkójára és az egyik tovább ment göndör fürtjei közé, ugyanis begöndörödik neki minden reggel és annyira édes. Éreztem, hogy már nem ajkait, hanem meleg leheletét érzem, de most reggel telhetetlen voltam és visszahúztam magamhoz, amit egy mosollyal nyugtázott. Ami igazából egy kaján mosoly és egy felhúzott szemöldök lett volna, de most mással voltunk elfoglalva. Csókjával elködösíti mindig az eszemet.
-Nem kéne suliba menned?-kérdezte elválasztva ajkait enyémektől.
-khm...khm.. kicsit fáj a torkom. Beteg vagyok.-mondtam betegséget színlelve.
-Jaj szegényke, akkor nem vehet ma részt az esti barbecuen.-nézett szomorúan, de láttam, hogy egy vigyort fojt el.
-Már jobban vagyok-mosolyodtam el.
-Akkor iránya suli kisasszony.-csinált úgy, mintha az apám lenne.
-Nincs egy hétig Daniel és nem kell addig bejárnunk.-villogtattam meg a fogsorom.
-Akkor pedig segíts nekem. Szólj minden lánynak, hogy hozzák el fiaikat ide 5-re és csináld meg nekem a kertet.
-Varázsszó?-fontam össze a kezeimet, mire szó helyett csak egy puszit nyomott arcomra.
-Légyszíves.-mondta olyan kérlelő kiskutyaszemekkel, hogy annak senki nem tud ellenállni. De tényleg senki.
-Rendben van, de te mit csinálsz?-kérdeztem mosolyogva.
-Bevásárolok, hiszen én leszek a szakács.-emelte fel fejét.
-És a szakács alsógatyában megy vásárolni?-kérdeztem felvont szemöldökkel kicsit beoltva őt.
-10 perc és itt sem vagyok.-mondta  és felrohant öltözni. 10 perc múlva már tényleg itt sem volt, de még csak egy búcsú puszit sem adott. A lányoknak szétküldtem az sms-eket, majd megakadt a szemem a ki nem bontott borítékon az asztalon. Kezembe véve alaposabban megvizsgáltam. Feladót nem találtam rajta így nyugodtan kibontottam.

Tisztelt Dorothy Vicker!

Örömmel értesítjük, hogy sikeres felvételt nyert a 18 hónapos amerikai fotó kurzusunkra. A szállását és repülőjegyét biztosítjuk. Kérjük hozza magával ezt a papírt. Az indulás idő pontja: május 28.

....

A levél lefagyasztott és csak annyit bírtam kinyögni hangosan, hogy "Mii?". Nem hiszem el, hogy helyes vágányra tért az életem végre és most újra választás elé kell kerülnöm. Sokaknak egyértelmű a választás, mégpedig hogy itt maradnának. De ez nem ilyen egyszerű. Ez Amerika legjobb fotós iskolája, ahová a legnehezebb bejutni és most nekem sikerült felvételt nyernem egy tanfolyamra. Olyan emberekkel hozhat össze a sors, hogy talán megváltozhat az egész életem. Amerika az a hely, ahol valóra válnak az álmok és az egyik álmom, hogy profi és sikeres fotós legyek. Ez az egyik véleményem az egyik énem. A másik, hogy ne dobjam el az életem, hiszen az egyik álmom már valóra vált. Boldog vagyok, még hozzá azzal az emberrel aki teljes szívemből szeretek és az életemet is odaadnám érte. Na és a barátaim. Mi már szinte egy család vagyunk így tízen. Hagyjam itt ezt? Ezt az életet borítsam fel? Hagyjam itt a biztosat a bizonytalanért?

*

-Liam te mióta tudsz főzni?- tette fel a kérdést Niall, miközben ujjairól nyalogatta le a hús szaftját. Nagyon jól alakult a kis összejövetel. Liam isteni csirke combot sütött és a társaság meg adja a jó hangulatot. Mindenki boldogan nevetgél és van is okuk rá, hiszen mi öten egytől egyig szerencsések vagyunk, hogy ilyen fantasztikus fiúkkal lehetünk együtt mint ők. Teljesen elmerengtem magamban...
-Minden rendben van kicsim?-szorított magához Liam és egy puszit nyomott homlokomra. Úgy látszik a probléma kiült az arcomra is, pedig hittem, hogy eltudom rejteni hiszen senki nem tud amerikáról.
-Persze.-mondtam bólintva egyet és felvéve a mosolyomat. Félek, hogy vajon mit szól döntésemhez Liam. Próbáltam jól érezni magam a többiekkel és kiélvezni minden egyes pillanatot velük, de ezen keresztül Evie is észrevette, hogy valami nagyon nem oké. Este 10 fele mindenki úgy döntött, hogy hazamegy. Mindenki elment, csak Evie és Niall maradt. A két srác bement fifázni, mi pedig kint leültünk beszélgetni.
-Mi van veled Do? Min gondolkoztál ennyire nagyon ma?-kérdezte Evie, miközben felhúzta maga alá törökülésbe a lábát a függőágyban.
-Nincs semmi.-próbáltam bizonygatni, de hát még ha magamat be is tudom csapni őt nem.
-Mond ezt annak aki beveszi. Szóval elmondod vagy elmondod?-kérdezte szemöldökét felvonva.
-C választás?- kérdeztem ártatlanul széttárva a kezem.
-Van. Elmondod.-vigyorgott.
-Nem adod fel igaz?-kérdeztem ajkaimat harapdálva, mire hevesen megrázta a fejét. Így bele kezdtem...
-Kimegyek Amerikába 18 hónapra egy fotós tanfolyamra. Ma jött meg a levél, hogy engem választottak ki.-hadartam el.
-Micsoda? Másfél év? Do az nagyon sok. Liam tud már erről?-kérdezte kitágult pupillákkal.
-Nem.-ráztam meg a fejem, miközben suttogtam ezt az egy szót.-Félek a reakciójától.
-Hát nem fog repesni az örömtől azt hiheted.-mondta kicsit mérgesen, de aztán ellágyult hangja.-Mindegy én melletted állok. Így döntöttél és ez a te életed. Mikor mész?
-Május 28.-sütöttem le a szememet.
-Ma 22-e van. 6 nap múlva mész.-mondta és most már álla is leesett.-Kicsit hamarabb is szólhattál volna.
-Evie én nem tudtam. Csak beadtam egy papírt soha nem gondoltam volna, hogy pont engem választanak ki.-magyarázkodtam és próbáltam nem elveszteni a barátnőmet.
-Azért elmondhattad volna. Viszont Liam ki fog akadni és még az is lehet...-Nem! az nem fog megtörténni. Nem engedhetem.
-Ne mond ki.-állítottam meg.
-Do ezt már elrontottad ebből a szempontból, viszont ha máshonnan nézzük jól döntöttél.-mondta most már kedvesebben és eldobva a meglepett mérges hangnemet és megölelt.
-Köszönöm, hogy mindig megmondod az őszintét de te támogatsz.-suttogtam.
-Ez a feladatom.-suttogta vissza, majd az idilli pillanatot egy Niall törte meg.
-Evieee-mondta nyávogva.- Menjünk. Álmos vagyok. Veled akarok lenni kettesben.
-Bocs hív az a nyafogó majom-húzta el a száját mosolyogva.- Még ma mond el Liamnek.
-Muszáj ?
-Do.-szólt rám mérgesebben, mire csak lehajtottam a fejem.
-Értettem. Jó szórakozást estére sziasztok-kiabáltam utánuk, mert Liam kísérte ki őket.
-Szívem elmegyek lefürdök jó?-kérdezte visszaérve és az ajtófélfának támaszkodva.

-Rendben én még maradok egy picit.-mondtam mosolyt varázsolva az arcomra. Amint Liam eltűnt a házban hanyatt dőltem és kezembe temettem arcomat. Hogy fogom elmondani neki? Mit fog csinálni? Nagyon ideges lesz? Ezek és ehhez hasonló kérdések motoszkáltak a fejemben. 10 percig így feküdtem és csak kattogtak az agykerekeim. Utána felültem és elhatároztam magam.
-El kell neki mondanom. Megérdemli, hogy őszinte legyek vele. Nem csaphatom be.-ezt suttogtam magamnak bátorítás képen, ami jól is jött. Felpattantam és bátorsággal tele a szobánk felé vettem az irányt. A lépcső aljáig egész jó volt, de utána minden egyes lépcsőfok elvett egy picit a bátorságomból. Mire felértem épp annyi maradt, hogy az ajtóig eljussak. Ott megtorpantam.  Mikor az ajtó elé értem, nem tudtam, mit fog szólni. Féltem, de erőt kellett vennem magamon szóval lenyomtam a kilincset. Mikor beléptem az ajtón, ő épen akkor keresgélt valamit a szekrényben. Nem rég jöhetett ki a fürdőből, hiszen vizes lábnyomok voltak a padlón. Csak egy törölköző volt a derekára csavarva. Elmosolyodtam. Odamentem hozzá és mellkasára tettem a kezem, mely még vizes volt. Megcsókolt, és most ez volt az ami életben tartott. Minden csókunk ugyanolyan volt, de mégis más. Fájdalmas volt a pillanat, amikor elfordítottam a fejemet. De meg kellett tennem...
-Liam.. – kezdtem bele, de már bántam, hogy belekezdtem, egyszerre a maradék pici bátorságom is elszállt.
-Mi baj Do? – kérdezte aggódva és annyira édes volt, ahogy két keze közé fogva az arcom visszafordította, hogy lássa szemeimet.
-Felvettek egy fotós tanfolyamra. Minden ingyenes és..
-De hát ez nagyszerű. Ennek örülnöd kéne! Büszke vagyok rád!-mondta mosolyogva és egy csókot nyomott homlokomra.
-Amerikában.. – ennyit tudtam kinyögni, de csak értetlenül nézett.
-Liam, Amerikában lesz a tanfolyam. Másfél év. 18 hónap. 1 hét múlva elmegyek. Sajnálom! – mondtam ki egy szusszal, de ő egy szót sem szólt. Szemében valami olyat láttam, amit még soha. Csalódottságot. Megfordult és kiment. Nem bírtam, hogy semmit nem szólt hozzá ezért utána futottam. Megfogtam karját és visszatartottam, de nem fordult felém.
-Liam kérlek. Mondj bármit. Bármi jobb mint a hallgatás.-könyörögtem neki és éreztem, hogy valami sós mardosni kezdi a szemem.
-Szólhattál volna! Azt hittem mindent megbeszélünk.-fordult felém, kicsit mérgesen. De inkább a csalódottság tükröződött arcáról is.
-Tudom, de nem is mertem remélni, hogy…Engem felvesznek! Semmi sem biztos az életben és én pont ezt szeretem benne.-Mondtam, és közben egy apró kis könnycsepp kiszabadult.
-Tudom és nem foglak visszatartani. Fiatal vagy, kötetlen az életet tedd azt amit tenni akarsz és büszke vagyok rád, ugye tudod? – mondta már kicsit megenyhülve, de elfordította fejét kerülve a szemkontaktust. Megnyugodva elmosolyodtam.
-Szeretlek Liam.-bújtam hozzá. Fejemet vállába fúrta, de kezei csak hanyagul lógtak mellette és nem ölelt vissza. Elhúzódtam tőle és most már a szemeibe tudtam nőzni, amelyek már a könnyektől is csillogtak. Soha nem láttam még őt sírni.-Liam?
-Nem bírok ki egy távkapcsolatot. Tudom nem kéne feladnunk, de én erre nem vagyok képes, sajnálom! – mondta halkan, majd megcsókolt. Úgy, mint még soha. Éreztem a csók keserűségét, hogy talán ez az utolsó csókunk. De ettől megijedtem és tudtam mi fog következni. Nem akartam, hogy ajkaink elváljanak, mert tudtam mi lesz a következő szava. Képtelen vagyok ezt tenni... Csókunk közben észrevettem, hogy könnyeim potyogni kezdenek, de hüvelykujjával folyamatosan törölte könnyeimet és végül elszakadt tőlem.
-Sajnálom Do.-mondta halkan eltávolodva tőlem.
-Ugye ez nem azt jelenti Liam?-kérdeztem, mint mikor egy kislány rájön, hogy a mese csak mese.
-De.-bólintott egyet.
-Nem Liam. Nem történhet ez.-rázta ma fejem és suttogtam összetörve a szavakat. Szívem már repedezett és tudtam, hogy azzal az egy szóval darabjaira hullik.
-Vége.-suttogta ki a végzetes szavakat. De nem lehet egy ilyen egyszerű dolog miatt vége. Ha a kezdeti nehézségeket kibírtuk ezt miért ne bírnánk? Legszívesebben ordítottam volna után ezeket a mondatokat, de akkora gombóc volt a torkomon, hogy képtelen voltam még csak megszólalni is. Csak a könnyeim szaporodtak meg. Egyre csak folytak és folytak. A végén már nem láttam semmit, csak homályos dolgokat. Én nem bírom ki nélküle. Ő az életem, de így döntöttem és már nem változtathatok rajta. Az elkövetkezendő egy hétben pakoltam és sokat sétáltam Londonban. Próbáltam a város minden egyes zugát magamba rejteni, hogy minden jó emlék velem legyen. A szívemben, mint ahogyan Liam. Soha nem fogom elfelejteni, örökre az életem része marad. rengeteget sírtam már csak ebben az egy hétben is, mert Ő nem volt ott. Elérkezett a búcsú pillanat. Mindenki kijött a reptérre, fájdalmas és hosszú búcsú volt. Liam nem volt ott. Talán így könnyebb volt. Ahogy elfordultam a többiektől könnyek szöktek a szemembe, majd elmosolyodtam. „Egy új élet felé tartok.” – ez járt a fejemben, ez adott erőt.

 ~2016. február 25.~

Fantasztikus itt lenni New Yorkban. Az emberek annyira mások. Mindenki rohan itt sosincs megállás. Én azt hittem London az a város, ami sosem alszik de ahhoz képest New York. Egészen más, de imádom. Szeretek itt lenni, sétálni a parkokban, beszélgetni emberekkel. De mindezt egyedül...(jó kivéve az utolsót, mert azt nem lehet egyedül ) Képtelen vagyok túltenni magam Liamen. Talán ő már talált magának egy új lányt, aki szebb, jobb, okosabb mint én. De ha boldog, akkor annak örülök. A srácokról sem tudok semmit. Néha felhív Harry és Evie, de egyébként semmi. Hallottam, hogy elég jól mennek ott is a dolgok, hiszen Lou hamarosan megházasodik és ezt csak én tudom, de Evie is nem sokára menyasszony lesz. Ezt onnan tudom, hogy Niall tőlem kért tanácsot pár dologban. Hazudnék, ha azt mondnám cseppet sem hiányoznak, mert nagyon is. Nélkülük üres az életem. A filozofálásomat egy megszokott gépies női hang zavarja meg.
"Mind the gap between the train and the platform." (Vigyázz a résre a vonat és a peron között)

Éppen metrón ülök, pontosabban ültem mert már a stúdió felé tartok. Most Manhattan utcáit járom és igyekszem nem elkésni a munkából, ugyanis engem választottak ki a mai fotózásra. Nagy nehezen megtaláltam a stúdió szerűséget, amit mondhatnánk egy üres raktárnak.
-Jó reggelt.-kiáltottam el magam és feltoltam hajamba a napszemüvegemet.
-Neked is jó reggelt.-jött a válasz mindenhonnan. Aztán megjelent fotóalanyom és odajött megölelni.
-Boldog születésnapot Dorothy.
-Justin.-néztem rá morcosan.-Honnan tudod?
-Justin Bieber vagyok azért vannak forrásaim.-húzta ki magát, mre beleszúrtam a hasába és összegörnyedt.
-Meg nagyképű is vagy néha.-mondtam és elmentem mellette hagytam, hogy tovább kínozzák a fodrászok, stylistok sminkesek. Honnan ismerem Justint? Hát már találkoztam vele. Egyszer, mikor megbeszélést tartottunk a a mai napról, de előtte is összefutottam vele. Mikor megérkeztem rengeteget jártam le futni, hátha a hideg szellő megfagyasztja azt a részt az agyamban, amiben a Liam által hagyott nyomok vannak. A ház elé érve egy tucat lányt találtam a lépcső előtt. Nagy nehezen átvergődtem és bementem a lépcsőházba. Kit látnak szemeim Justin és Selena. Mint kiderült megpróbáltak úgy randizni mint egy normális pár, de nem jött össze. Én meg voltam oly kedves és felhívtam őket a kis lakásomba, hogy ne a hideg lépcsőházba kuksoljanak már. Na így ismerkedtem meg velük. Közben elég viccesen zajlott a fotózás. Justin egy idióta. Annyit hülyéskedik, hogy erre a kis időre elnyomódik a magány gondolata bennem. Három óra körül végeztünk és még nekem be kell mennem az egyetemre. Én elkezdtem pakolni, de Jus még megvárta Selenát.Még pakoltam össze a cuccaimat hallottam, hogy gitárját pengeti és énekel.

That should be me, holding your hands

That should be me, makin' you laugh

That should be me, this is so sad

That should be me, that should be me

That should be me, feelin' your kiss

that should be me, buyin' you gift

This is so wrong, I can't go on

Till you believe that, that should be me

Az eddig elnyomott emlékek előjöttek. Mikor Liam csak úgy elővette a gitárját és közösen énekeltünk. Vagy amikor a kis összejöveteleken is énekeltünk. Hiányoznak. Rettentően. A szívem kis darabjai még mindig itt hevernek és próbálom összeragasztgatni őket, de képtelen vagyok. Csak egyféle "ragasztási" módszer gyógyítaná meg a szívemet. Csak Ő lenne képes mindent helyre hozni, de ő már túllépett rajtam. Ezen elgondolkozva újra könnyek gyűltek a szemembe. Nincs olyan nap, amin nem történne ez meg. Gyorsan letöröltem kezeimmel a kósza kis könnycseppeket. Felnéztem a tükörbe és hajamba túrva ellenőriztem arcomat.

-Minden rendben Do?-kérdezte Justin a hátam mögül megállítva gitár húrjainak pengését.
-Persze.-mondtam erőt véve magamon és egy nagy sóhajjal tovább pakoltam.
-Aha. Na gyere ide mond el mi a baj.-ütögette meg a mellette lévő fekete dobozt, hogy üljek oda.
-De tényleg nincs semmi.-próbáltam bizonygatni.
-Do te egy őszinte lány vagy, szóval azt hogy hazudsz csak is egy fiú okozhatta.-tért rá egyből a lényegre.
-Minek kérdezed, ha úgyis tudod?
-Legalább csak vázold a helyzetet. Rossz téged ilyen összetörtnek látni. Had segítsek.-kérlelt.
-Mindent elrontottam. Sok álmom van. Az egyik még régebben valóra vált és boldogan éltem benne sokáig. Aztán jött egy lehetőség, hogy valóra váltsam egy másikat. Viszont az új választásával a régi eltűnik és fordítva. Én a bizonytalant választottam és eldobtam a biztos életemet.-mondtam el kicsit burkoltan a történteket.
-Figyelj az élet tele van meglepetésekkel éppen ezért bizonytalan minden és mindenki. Viszont van egy időpont mikor rátalálsz egy olyan emberre aki a biztos pont lehet az életedben. Lehet, hogy elsőre ellenszenves vagy nem, de egy idő után kialakul az a kapcsolat, hogy tudjátok csak egymásra számíthattok. Persze van a család is, de ők sem lehetnek mindig ott veled. Viszont vigyázni kell, mert hamar elvesztheted ezt a biztos pontot és utána nem találod helyedet a világban.-mondta el hosszú monológját.
-Szóval most azt erősítetted meg bennem, hogy rosszul döntöttem.-néztem rá felvont szemöldökkel.
-Nem én csak kifejtettem a véleményem az életről és emberekről. Lehet, hogy most elszakadtál Liamtől de ha tényleg erős a szerelmetek akkor megoldódik minden és két álmod válhat valóra egyszerre.
-Te honnan tudod, hogy Liam a volt barátom?-kérdeztem meglepve, mert egy szóval nem mondtam neki.
-A médiában élek?-vágott bugyuta fejet.-Na de hidd el minden rendben lesz.
-semmi nem lesz rendben.-vágtam rá.- Ő valószínűleg túltett magát rajtam és már mással van. Elcsesztem és kész
-De hülye vagy.-rázta meg a fejét.- Igaz a múlton nem tudsz már változtatni, de a jövő a te kezedben van. Merj cselekedni.
-Jó tegyük fel. Odamegyek és minden rendben lesz? Nem hiszem. Sőt lehet, hogy mindent elrontok, mert ha talált már valakit akkor az elég ciki és belerondítok szép kis életében.
-Dorothy. Hidd el, ugyanúgy szenved mint te. Ismerem őt és nem az süt le róla, hogy 2 nap után új csajt keres.
-Justin 9 hónap.
-Figyelj. Ne félj. Képzeld el. Ha én félek és akkor nem merek lépni Selenával most nem lennénk együtt.-magyarázta.-Féltünk, féltem de cselekedtem és látod mi lett a vége.
-Jó oké. Odamegyek kibékülünk és hogyan tovább? Még 9 hónap van az iskolából.

-A távolság fájdalmas dolog tudom. De hány szerelmes pár éli túl. Itt vagyunk mi Selenával. Mindig máshol turnézunk, mindig máshol vagyunk de egyet nagyon jól tudunk. Hogy szeretjük egymást és jobban is tudunk így örülni egymásnak, mikor találkozunk.-magyarázta és mikor a végére ért valaki befogta hátulról a szemét. Jó én tudtam ki az, mert nem vagyok vak és azt is láttam, hogy bejött. Olyan aranyosak voltak együtt, ahogy Selena lágy puszit adott Jus arcára. Mindkettőjüknek hatalmas vigyor volt az arcán.
-Látod? Erről beszéltem. Fogalmam sem volt, hogy Sel ma idejön. Meglehet oldani csak akarni kell.-mondta, miután váltotta kegy csókot és kiörvendezték magukat.

-Baj ha elrabolom a pasim?-kérdezte mosolygósan Selena.
-Nyugodtan menjetek már végeztünk. Én is nem sokára megyek.-mondtam.
-Fogadd meg amiket mondtam.-szólt utoljára Justin, aztán egy köszönés után elmentek. Sóhajtottam egyet és még a maradék cuccot is összepakoltam. Hazafelé leszálltam az iskolánál és bementem. Szerencsémre találkoztam a tanárommal, így letudtam adni neki a kért képeket. Beszélgettünk egy kicsit, hogy mi lesz a következő feladat ami egy parkbeli fotózás lesz éjszaka. Átnézte a képeket közben és megdicsért, hogy nagyon jók a beállítások. Kilépve a teremből a nagy folyosóra léptem, ami a belső udvarra nézett. Gyönyörűen világította be a napudvart a lemenő nap sugara. Egy ideig csak ott álltam és élveztem a fényfürdőt. Szememet becsukva hagytam, hogy a meleg sugarak kicsit libabőrössé tegyék bőrömet, hogy után jól eső
melegség áradhasson szét bennem. Természetesen ezt is meg kellett valami idiótának szakítania. Egy farmeres pulcsis srác (?) száguldott át a folyosón, kis híján fellökve. De meg sem állva ment tovább. Arcából keveset láttam, de amennyit láttam belőle az nagyon ismerős volt.
-Legközelebb vigyázhatnál.-kiabáltam utána a kihalt folyosón.-Barom-motyogtam.
Eléggé elment az idő, így kicsit fáradtan haza felé vettem az irányt. A lakásom egy ilyen toronyházban van. Épp az ajtóhoz tartó lépcső közepén tartottam, amikor újra feltűnt az idegen és megint csak majdnem fellökött úgy rohant le.
-Persze lökj fel megint..-kiáltottam utána újra és dühösen beléptem majd a recepciós felé fordultam.
-Brandon tudod ki ez a barom aki előbb viharzott ki?-kérdeztem, mire csak megrázta fejét vigyorogva.-Min vigyorogsz?
-Semmin csak jó kedvem van.-monda én meg csak egy aha-val lezártam és a lifthez lépve megnyomtam a hatos gombot. Halk pittyegés jelezte, hogy újabb emeletet hagyunk el. Végül megérkeztem. Elcsoszogtam a 125-ös számú lakásig. Táskám aljáról előkotortam a kulcsot és beléptem. Mindent ledobtam az előszobai kis szekrényre és cipőmet lerúgva a kanapéra vetettem magam a nappaliban. Hanyatt feküdve becsuktam pár pillanatra szemem és megpróbáltam pihenni. Aztán elegem lett a csendből és a távirányítóért nyúlva kinyitotta ma szemem és megpillantottam egy kis lapot egy szál vörös rózsával.
Nagyra nyíltak a szemeim, de kíváncsiságból felvettem a levelet és a virágot.

"Tudni szeretnéd ki küldte ezt? Menj le Brandonhoz és megtudhatod. Nem fogod megbánni. :)xx Vörösrózsa: szerelem♥"

Ez a valaki nagyon jól ismerhet, ugyanis már Brand felé tartottam.
-Brandon nincs olyan valami amit át kéne adnod nekem?-kérdeztem mosolyogva és már kicsit több energiával, hiszen eléggé felcsigázott a kis üzenete.
-De. Itt van a levél.-nyújtotta át a borítékot sejtelmes vigyorral én pedig türelmetlenül nyitottam ki.

"Mennyire ismerlek... Jobban mint hinnéd. Hívjunk engem a titkos hódolódnak. Gondolom rengeteg kérdés felmerült benned de válaszolok a legfontosabbra, vagyis ami az után jön. Talán ismersz. Azt pedig, hogy kivagyok hamarosan megtudod. Csak kövesd a lépéseimet. Először add át Brandonnak a rózsát és kérd el a térképet. Mindenhol ismerni fognak és átadják üzenetem. Titkos Hódoló, xx♥"

Na jó. Titkos hódoló? Talán ismerem, de ő meg nagyon jól ismer engem. Nem értem, de a legjobb lenne, ha személyesen beszélnék vele ezért követem utasításait. Brandonnal cseréltünk így megkaptam a térképet, ahol 5 helyszín volt bejelölve. Elindultam az egyes felé. Igazából most esett le, hogy a térképen kívül semmi nincs nálam. Az első helyszín egy Jack Wills üzlethez vezetett. Belépve az ajtón egy kis csilingelő hang jelezte belépésemet. Ez igazából a kisebb üzletek közé tartozott. Mikor megláttak azonnal odaszaladt hozzám egy ismerős fiú
-Szia Aaron vagyok tudom miért jöttél.-mosolygott.
-Hello. Te nem Londonba dolgoztál?-kérdeztem.
-De. Honnan tudod?-kérdezte, miközben a pult alatt kutatott.-Jaj tudom. Te jöttél be Niallel nyáron. Igaz?
-Igen.-mosolyogtam.
-Örülök, hogy újra láthatlak.-mondta és a kezembe nyomott egy nagy dobozt.-Menj be a fülkébe mutatott az irányukba. Bementem a tágas kis kabinba és elhúzta ma függönyt. Kinyitva a dobozt egy gyönyörű ruhát találtam benne és egy újabb levelet.

"Remélem a ruha elnyerte tetszésedet. Kérlek cseréld át és a rajtad lévő ruhákat csak add át Aaronnak. Várlak téged. Titkos Hódoló. xx ♥"

Olvastam fel magamban mosolyogva az újabb kézzel írt kis üzenetet. És tényleg nagyon tetszett a ruha. Kis virágmintás szoknya. Iszonyatosan tetszett és ez a valaki nagyon eltalálta az ízlésemet. Gyorsan belebújtam a ruhába. Megnéztem magam a tükörbe, majd kilépve Aaron kezébe adtam a ruháimat. Kezembe vetem újra térképet és a következő, vagyis a kettes célpont felé indultam. Annyira izgultam és kíváncsi voltam, hogy szinte majdnem futottam az úton. A következő állomás egy cipő bolt volt. Ugyanúgy fogadott a segítő csaj, akit Carennek hívtak mint Aaron. Itt is egy dobozt kaptam, amiben egy nagyon szép kis balerina cipő pihent. Csillogó szemekkel vettem ki és húztam fel a lábamra, a levetett cipőmet pedig belerakta ma dobozba. Itt is találtam egy kis papírdarabkát.

"Lehetnél hamupipöke, de gondolom nem szeretnél félig mezitláb járni a városban, úgyhogy ez sajnos elmarad. Remélem idáig elnyerte tetszésedet a kis játékom. Titkos Hódoló, xx ♥"

Boldogan vettem kezembe a kincsestérképemet, mely New York utcáit mutatta. Most már boldogan ugrálva új topánkámba mentem a hármas szám fele. Egy Claire's üzlethez érkeztem. Ahogy sejtem most kapom meg az ékszereket. És jól sejtettem kaptam egy fehér gyöngysort és hozzá karkötőt. Itt is mindent megköszöntem, mint eddig és mentem tovább. Itt most nem kaptam kis üzenetet. De a negyediknél újból megkaptam az utasításomat. Ez egy Mango üzlet volt. Egy szép fehér blézert kaptam és a vállfára volt ragasztva az üzenetem.

"Meg ne fázzon a hercegnőm. Hamarosan eléred a "herceged". Szeretnélek már látni és tudom, hogy te is :) Titkos hódoló xx♥"

Így most már teljes volt öltözékem és már nagyon kíváncsi vagyok  Ötletem sincs ki az aki egy ilyet meg szervez. Csak miattam. Vesz nekem méreg drága ruhákat és így adja oda. Fogalmam sincs ki lehet. Az utolsó, vagyis az 5-ös pont egyenesen egy parkba vezetett. Most egy parkőr jött oda hozzám és a kezembe adott egy levelet, majd bólintva odébb ment.

"Megérkeztél, már csak meg kéne találnod ebben  a nagy fergetegben. Tettem ki neked szíveket a fára hátha könnyebben megtalálsz. Figyeld mi van a szívekre írva. Ne ijedj meg, ha le kell lépned a járdáról.

 Titkos Hódoló xx ♥"

Körül nézve a járda mentén kis kerítés volt és a fák szabályos libasorba követték egymást. Észre is vettem az első szívet és elindultam "titkos hódoló hercegem" felé...

*

Liam szemszöge:

-Még mindig dúl a szerelem a bandában tudomásunk szerint ez igaz?-kérdezte egy interjús a rádióban, mire Zayn válaszolt.
-Igen azt hiszem legtöbbünk rátalált arra a lányra, akivel talán egész életét is letudná élni.-válaszolt diplomatikusan fekete hajú barátom.
-És veled mi van Liam? Tőled elpártolt?-szegezte nekem a kérdést a rádiós, amivel a már 9 hónapja bent lévő kést megforgatta szívemben.
-Erről nem szeretnék beszélni.-mondtam komoran.
-Na. Csak egy kicsit. Miért szakítottál Dorothyval 2 és fél év után?
-Nem szeretnék róla beszélni.-mondtam mérgesebben.
-Igaz, hogy kiköltözött Amerikába? kérdezte, mintha meg se hallotta volna mit mondtam.
-Nem nyilatkozom.-mondtam rávágva idegesen az asztalra és kiviharoztam a teremből. Egyenesen a kisbusz felé vettem az irányt és beülve vártam meg a többieket. Nem hiszem el, hogy minden interjúsnak erről kell kérdezősködnie. Nem törődnek az ember érzéseivel és esélyt sem adnak, hogy talán megpróbáljam betömni az űrt amit maga után hagyott Do. Én szakítottam vele igaz, de már bánom.  A távolság fájdalmas, de így gyilkos. Nem lett volna szabad harc nélkül feladnom. Harcolnom kellett volna, de gyáva voltam. Mindig is ez volt a baj velem. Gyáva. Emlékszem a mondatra, ami arra késztetett, hogy kimondja m a gyilkos szót. "Ha szereted elengeded". Szeretem ezért elengedtem. Nem akartam önző lenni, és magamhoz láncolni. De inkább lettem volna önző. Viszont tölthettük volna boldogan együtt azt a maradék egy hetünket is akkor, ha nincs a büszkeségem és gyávaságom. Rossz volt nézni, hogy mindennap sírt. Mikorra elment már karikásak voltak a szemei, de még így is gyönyörű volt. Mindenkinél gyönyörűbb. A reptérre későn érkeztem ki. A gépe épp akkor szállt fel, mikor én odaértem, mert beszéltem Nicolelal a nővéremmel. Tenyeremet az üvegfalnak nyomtam homlokommal együtt és könnyeim ellepték arcomat. Egy hétig senkivel nem beszéltem. Bezárkóztam a házba és csak a épeket nézegettem, vagy pedig sanyargattam magamat. Nyugi nem fizikailag csak lelkileg. Sosem törtem még így össze. A srácok is végül úgy tudtak beszélni velem, hogy Niall bemászott a kertbe és kinyitotta az ajtót a többieknek. Én ezt a kanapéról ülve végig néztem. Gondolkodásomat a fiúk hangja szakítja félbe, ahogy kihúzzák a kis teherautó ajtaját és beülnek. Az út némán telik. Senki nem szól egy szót sem. Tudják, hogy most ez a legjobb. Eleinte mindig vigasztaltak, de Niall elmagyarázta nekik, hogy a csend a legjobb. Ő tudja. Egyszerre szálltunk ki a kocsiból és bementünk Niall házába. Minden lány ott várt minket, csak a szokott 5 helyett 4. 9 hónapja így van, de képtelen vagyok megszokni. Újra egy baráti estét csaptunk össze, amiből én kihagytam magam a sarokban ücsörögve egyedül. Valami a fejembe szállt hirtelen és egy hirtelen ötletem jött...
-Elmegyek Manhattanbe meglátogatom a nagynénémet.-mondtam hirtelen belevágva a beszélgetésükbe.
-Végre kimozdulsz egy kicsit.-mondták a srácok és nagyon örültek neki. Nekik nem esett le, csak egy embernek.
-Szomjas vagyok. Liam gyere te is igyál valamit.-mondta Evie és szemeit az enyémbe szúrta így késztetve, hogy utána menjek-Látom te is szomjas vagy.-amint kiértünk egyből letámadott.
-Mi a terved Payne?-kérdezte mosolyogva. Nem haragszik a történtek miatt, mert tudja nem az én hibám.
-Mi lenne? Kikapcsolódom.-rántottam meg a vállam.
-Őket át verheted, de én tudom.-mondta töltve magának és nekem is egy kis alamlevet.
-Mit tudsz?-kérdeztem vissza félmosollyal az arcomon.
-Manhattan New York része.


*
Do szemszöge:

Mire a helyszínre értem kezdett besötétedni és felkapcsolódtak a fák közötti villanyoszlopok hangulatosan megvilágítva a parkot. Megismertem a helyet, mert itt is egy szív alakú kis papír volt.

"Hamarosan érkezem fehér madáron. Titkos Hódoló, xx ♥"

Már csak várnom kell és megtudom ki az a személy aki egy piros kockás kis  plédet rakott a park kellős közepére piknik kosárral. Mint a filmekben. Körbe a fák sűrűbben vannak rakva, így kívülről nehezen lehet belátni. Hirtelen egy kis zajra leszek figyelmes. Egy alak jelent meg a fák között. Egy határozott férfi alak és felém közeledett. Végre megtudhatom kit rejt a Titkos Hódoló áll név...

First One Shot : Síelés és békülés♥

~2013. február 14.~

 Evie szemszög:

-Gyerünk! fel kell kelned. Suliba kell menned!- mondta nővérem, miközben lábamnál fogva próbált lehúzni az ágyamról.
-Nem. Nem megyek sehova. Itt maradok és átalszom a napot.-mondtam erősen kapaszkodva és magamra húzva a takarót. Miért van, hogy nem akarok sehova menni? Utálom a Valentin-napot. Ennél rosszabb nap nincs is a világon és már két ok miatt utálhatom. Az egyik, a hülye szerelmesek napja miatt vesztettem el a szüleimet. A második, hogy egész nap az enyelgő szerelmes párokat kell néznem. Mind két ok jogos és szörnyű.
-Eva. Most azonnal fel kelsz, vagy olyat teszek amit még én is megbánok.- fenyegetőzött. Mivel nem válaszoltam felkészültem a terrorra, bár sose tudott jó szívatásokat. Kiment a szobámból és végre nyugalmam volt. Azt hittem feladta, mert ihlet hiányos de nem hittem volna hogy ilyen szemét is tud lenni. Bekapcsolta a rádiót, a hangerőt maxra tekerte és elindult az Up all night album. Kipattantam az ágyból és azonnal kikapcsoltam az üvöltő rádiót a nappaliban.
-Hogy lehetsz ennyire szemét?-kérdeztem kiabálva.- Még a leveleket se mutattad meg, utána meg még szívatsz is.
-Ideje lenne túl lépned rajta. 6 hónap.Te hagytad ott. Esélyt nem adtál neki. Tedd túl magad rajta.-mondta halál nyugodtan és valahol mélyen belül éreztem, hogy igaza van.
-Már rég túl léptem.-mondtam gúnyosan hazudva.
-Akkor miért nem vagy képes visszamenni és találkozni a barátaiddal csak pár napra? Vagy miért nem vagy képes velük skypeon beszélni? Vagy újra hallgatni a zenéjüket esetleg elolvasni Niall leveleit?- kérdezte gúnyosan, olyan hangnemben ahogy én beszéltem előbb.
-Neked ehhez semmi közöd.-csattantam fel.
-Figyelj húgi. Egyszer szembe kell nézned vele. Ha tényleg ő az igazid akkor megbocsátasz, de ha nem muszáj túllépned rajta. Fél éve folyamatosan azt kell néznem Sam és Alex társaságában, hogy gubbasztasz  a tankönyvek felett és ki se mozdulsz itthonról.-mondta már nyugodt lágy hangnemben Orsi. Már épp szólásra nyitottam volna a számat, de belém fojtotta a szót.- A szemét le vitel nem kimozdulás. Én csak jót akarok neked. Újra szeretnélek látni boldogan.

-Megyek suliba.-mondtam nem ide illő mondatként és válaszként. Tereltem a témát, ahogy mindig. Félek szembe nézni az igazsággal. Fáj. Mintha kitéptek volna belőlem egy darabot. Képtelen vagyok újra felhőtlenül boldog lenni. De talán majd csak túlteszem rajta magam. Nem tudom mikor, de egyszer biztos. Bementem a szobámba és melegen felöltöztem. Hideg száraz február van, de én mindig csak pulcsikban járok. Mivel ez egy utált nap elég szürkén öltöztem fel. Kinéztem a hőmérőre és kereken     0 °C van. Összedobáltam minden cuccom a sporttáskámba. Kosár cucc, biosz tankönyv, kémia tankönyv stb. Hogy takarjam magam és ne kelljen minden szemszögből a turbékoló embereket látnom felvettem egy napszemüveget is. Kimentem dobtam egy "Hello" nővéremnek és már ott sem voltam. Kigyalogoltam a vonatállomásra és közbe fülembe raktam az iPodomat és elkezdtem zenét hallgatni. Mindenféle zenét hallgattam, de akárhányszor egy érzelmes szám került volna sorra tovább léptettem. Megjött a vonatom felültem rá és szerencsére egy üres négyes helyre betudtam ülni. Bámultam ki az ablakon, mikor pár megálló múlva felszállt egy szerelmes pár. Hatalmas a vonat rengeteg hely van, de pont oda kell ülniük ahol én ülök. Idegesen felpattantam és inkább álltam egész úton csak ne kelljen néznem őket. Végre megérkeztem Tatabányára. Leszállva vonatról két barátom fogadott, akik végig mellettem állnak és próbálnak felvidítani.
-Jó reggelt!-mondták egyszerre és látták az arcomon, hogy morcos vagyok.
-Jobb is lehetne.-morogtam, de nem akartam elrontani a kedvüket. Kinyitottam a karomat és megöleltem a két bolondot.
-Milyen kis szürke vagy?-poénkodott Sam.
-Nem is, mert nézd narancssárga a cipőfűzőm.-nyújtottam ki rá a nyelvem és elindultunk a suliba.
-Nem tudtunk neked csokit venni, mert csak szív alakú és lóhere alakú Milka volt-mondta óvatosan Alex.
-Mindegy nem baj.-legyintettem.-Valahogy túlélem ezt a napot.
-Ja. Lehet valamit elfelejtettünk mondani.-tördelte a kezét Alex, és ez nem jó jel. Levettem a napszemüveget és szúrósan jártattam köztük tekintetem.
-Elmegyünk síelni Svájcba-bökte ki Sam.-Ma este indulunk és Kedden jövünk haza éjjel.
-Jó szórakozást- mondtam értetlenül.
-Te is jössz velünk. Hármasban síelünk egyet.-lökdösött Alex.
-Hogy is ne. Nem akartok egy csokor rózsát a kezembe adni szárnyakat rakni a hátamra és lökdösni emberekhez, hogy azt mondjam"Boldogságos Valentin napot!"-mondtam szarkasztikusan, mire mindketten úgy néztek rám mint a hülyére.-Utazzak el Valentin napi hétvégén, mikor eleve suliba nem akartam jönni, mert utálom ezt a szar napot.- kiabáltam a végén.
-Jössz és kész. Nem kérdeztünk téged.-mondta ki határozottan Alex.
-Álmaitokban.-fontam össze mellem alatt a kezeimet.
-Épen most pakol össze neked Orsi. Hiszen ő is úgy gondolja jó lenne neked egy kis kimozdulás.-magyarázott Sam. Csak várjon meg a nővérem és esküszöm, hogy.....arghhhhh.
-És tankönyvet nem hozhatsz.-jelentette ki Alex.
-Ja és majd lemaradok az anyaggal, nem sikerül az érettségi és nem vesznek fel az egyetemre.-kezdtem nyafogni. Ez egy szar nap lesz.
-Evie. Biológiából 5 leckével előrébb vagy Kémiából meg 6-tal. Már a tanárnők aggódnak érted.-mondta Sam, miközben kinyitotta a suli ajtaját.
-Jó reggelt!-köszöntünk egyszerre a portás néninek.
-Na szóval. 4-re ott vagyunk érted és 6-kor megy a gépünk. Mert repcsivel megyünk.-vigyorgott Sam.
-Fantasztikus.-forgattam meg a szemeimet.
-Na jó legyél és lehet benézek hozzád kosár közben és porig alázlak.-kacsintott Alex.
-Éljen.-került még egyet a szemem a másik irányba és ott hagytam őket. Csak éljem túl ezt a napot, a síelést meg majd megoldom.

Niall szemszöge:

-Gyerünk Niall! Muszáj enned valamit. Alig eszel, mióta elment Evie.-nyaggattak a többiek. Mindenki itt van a házamba.
-Nem vagyok éhes és kész.-mondtam kedvetlenül és csak zoknimat vizslattam a kanapén ülve.
-Ez így nem lesz jó. Ma péntek van és jövő héten csak csütörtökön lesz interjúnk.-morfondírozott-Harry
-Jéé ma van Valentin nap.-csillant fel Louis szeme, de Emily oldalba bökte. Barátom értetlenül nézett le a lányra mire ő felém bökött fejével. Úgy tettem, mintha meg se hallottam volna.
-Menjünk el mondjuk valahova kikapcsolódni.-dobta fel az ötletet Liam.
-Menjetek nyugodtan, én majd itthon maradok.-mondtam és intettem a kezemmel, hogy mehetnek.
-Nem Niall.- kelt ki magából Do.- Jössz te is. Mióta Evie elment szinte nem csinálsz semmit. Csak a koncertekre és az interjúkra jársz el. Evie elment, mert elcseszted. És tudom, hogy nem csaltad meg de nem is tettél semmit az érdekébe, hogy megmagyarázd neki. Tudom, hogy írtál neki leveleket, de talán ha elmész és elmondod neki az igazságot akkor már rég újra együtt lennétek.-mondta ki őszintén. Tényleg így van, és tisztelem Do-t amiért a szemembe merte mondani.
-Így van és? Már mindegy. Biztos boldogan éli tovább az életét és már elfelejtett.-mondtam ki kelletlenül.
-Na jól van nem érdekelsz Niall.-mondta most Zayn határozottan.-Szépen felemeled a kis formás segged és összepakolsz, mert elmegyünk itthonról. Kimozdulunk és síelünk egy jót.
-Ha nem teszem amit mondasz?-néztem fel rá flegmán.
-Beverek neked egyet és nem érdekel hogy a haverom vagy. -tényleg határozottnak tűnt.
-Rendben. Megyek összepakolok, de ti nektek nem kell?-kérdeztem a lépcső felé haladva, mert ez felettébb gyanús volt nekem.
-Mi már össze vagyunk pakolva csak téged kellett győzködni.-mondta Nell.
-Kis sunyik.-néztem rájuk szűkített szemekkel, mire elmosolyodtak.
Miközben pakoltam megtaláltam a lóherés nyakláncomat amit Evietől kaptam. Iszonyatosan hiányzik. És még mindig teljes szívemből szeretem. Soha nem tudnék más lányt szeretni többé. A szívem már örökre az övé marad, ha ő ezt nem is viszonozza. Hirtelen kigördült pár könnycsepp a szememből, miközben a medált simogattam. Valaki kopogott az ajtófélfán.
-Bejöhetek?-kérdezte Do.
-Persze nyugodtan.-mondtam és gyorsan letöröltem a pár kósza könnycseppemet. Igazából, mikor nem látják és úgy van rengeteget sírok. Tudom, hogy fiú vagyok de nem tudom még mindig elengedni. Mint mikor a kisfiútól elveszik a kedvenc akcióhős figuráját.
-Figyelj én előbb nem akartalak lent megbántani, csak muszáj volt kimondanom. Néha átkozom a nagy számat.-nevetett fel kínosan, ami engem is megmosolyogtatott.
-Nem haragszom. Legalább te merted a szemembe mondani, ami igaz.-mondtam és közben felvettem a nyakláncom.
-Figyelj. Hiszem, sőt tudom hogy ennek a kapcsolatnak nincs vége. Vedd úgy, hogy ez egy szünet. Mellesleg tudom, hogy Evie is szenved, mert szoktam a fiúkkal kommunikálni.
-De akkor miért nem engedte, hogy megmagyarázzam?
-Tudod Evie nagyon makacs és zárkózott néha. Fél, hogy újra elveszthet téged és akkor inkább szenved.-magyarázta-De bízz bennem. Kifogtok békülni és minden a normális kerék vágásba lesz újra.
-Köszönöm Do, hogy hiszel ebben.- néztem rá könnyes szemekkel és megöleltem.
~
Evie szemszöge:

Megérkeztünk Svájcba akaratom ellenére. Nem akarok itt lenni. Mondanom se kell tele volt szerelmes párokkal a repülőgép. Cuppogtak előttem, mögöttem, mellettem. Még a zenén keresztül is hallottam. Már azon gondolkoztam kérek egy ejtőernyőt és kiugrok. Mikor megérkeztünk nagyon nagy hó vihar volt és valami rossz előérzet töltött el. A fiúk pedig feltűnően kedvesek voltak. Még a bőröndömet is hozták! Ez nagy szó, mert van hogy én hozom az övékét. Beszálltunk a taxiba és célba vettük a síparadicsomot. Körülbelül egy háromnegyed órás út volt. Átmentünk egy szűk úton a hegyek közt ahol már ott volt a szálló. Itt már szebb volt az idő, hiszen a hegyek nem engedték át ide teljesen a hóvihart. Taxi megállt, kivettük a cuccunkat és bementünk a hangulatos kis hotelba. Beérve egy kis társalgó szerűség fogadott minket. Bőrkanapék, kanadalló. Rögtön az ajtó mellett ott volt a recepció. Egy fiatal mosolygós lány állt ott, akinek névtáblájára Caren volt írva.
-Jó estét.-köszöntött kedvesen minket és mi is visszaköszöntünk. Próbáltam legjobb álmosolyomat felvenni.
-Jó estét. Két szobát foglaltunk Samuel Burton névre.-mondta Sam.
-Áhh. Igen látom, azonnal adom a kulcsokat.-mondta és fordult a kulcs tartókhoz, de elkezdett csipogni a gép. Nem jó jel.
-Mi történt?-kérdeztem összevont szemöldökkel, mire kaptam egy kis szúrást a bordáim közé. Caren lehajolt és elkezdett valamit babrálni a gépen.
-Van egy kis gond. Van egy új recepciósunk és kiadta az önök egyik szobáját ma. De szerencsére két fős szoba és csak egy ember van benne. Megfelelne így?
-Hááát...-húztam el aszót, mert tudtam, hogy én kerülök abba a szobába.
-Természetesen ingyen van az a szoba és ajándék reggelit is felajánlok.-mondta kedvesen. A fiúk mind kérlelő szemmel néztek rám.
-Tőlem.-vontam meg a vállam.-Legyen.
-Rendben és még egyszer nagyon sajnálom a kis kellemetlenséget.-nyújtotta át a kulcsokat. Még, hogy kis kellemetlenség. Nem neki kell aludni egy hót idegennel.-Kellemes kikapcsolódást!
-Köszönjük.-mosolyogta Sam és elindultunk az emeletre.
-Akkor te vállalod azt a szobát Evie?-kérdezte angyali szemekkel Alex
-Van más választásom? De ha szörnyű, akkor vagy haza megyek, vagy valaki cserél velem.-mondtam elhaladva mellettük és megállva az ajtóm előtt.-Sam kulcs.
-Rendben megegyeztünk.-mondta és odaadta a kártyát. Ja bocs itt kártya van. De nem tök mindegy nyitja az ajtót és kész. Mély levegőt vettem és beléptem a tágas szobába. A szemem egyből azon akadt meg, hogy francia ágy van. Na nem. Ja jó szét lehet tolni. Akkor rendben. Felnézve az ablakban megpillantottam a szoba társamat. Kifelé bámult és gitár volt kezében. NEM! Ez nem igaz. Lehet, hogy ez az ismeretlen nem is olyan ismeretlen. Mikor meghallotta, hogy becsapódott az ajtó mögöttem felém nézett. Láttam, hogy az ő szemei is elkerekednek. Megráztam a fejem, mert éreztem kezdenek gyűlni a könnyek.
-Niall.- ennyit bírtam kinyöszörögni, mert hatalmas gombóc keletkezett a torkomban,
-Evie.- állt fel és kisebb mosoly húzódott a szájára és közeledni kezdett felém. Megijedtem. Én erre még nem vagyok felkészülve. Megráztam a fejem és éreztem egy könnycsepp elhagyja a szememet. Ellöktem magamtól a bőröndömet, kicsaptam az ajtót és azzal a lendülettel elfutottam a fiúk szobájához Hangosan elkezdtem dörömbölni, miközben a könnyeim már egyre sűrűbben folytak.
-Nyissátok ki könyörgöm.-mondtam halkan, miközben dörömböltem. Semmi válasz. Hátat fordítva az ajtónak lecsúsztam rajta és végül a földön kötöttem ki. Pont most nincsenek itt. Valójában féltem, hogy ki jön Niall. Térdemre hajtottam a fejem és már zokogtam némán.
-Úristen Evie. Jól vagy?-szaladt oda hozzám Alex.- Sam gyere gyorsan.
-Itt van. Ő.- ennyit bírtam kinyögni.
-Ki van itt?-kérdezte Sam, miközben kinyitotta az ajtót és Alex betámogatott. Leültem az ágyukra és csak zokogtam. Igazából nem tudom miért. Mindketten leültek a két oldalamra és hátamat simogatták.
-Mi történt Evie?-kérdezte Alex.-Ha nem mondod el nem tudunk segíteni.
-Ő.-mondtam halkan.-Niall.-mondtam, de nem reagáltak rá. Felnéztem és a könnyeimen keresztül is láttam, hogy egyikük se lepődött meg. Eltátottam számat.
-Ti tudtátok?-próbáltam kiabálni, mire mindketten csak lehajtották fejüket. Tudtam, hogy igen a válasz.   Kezüket lelöktem magamról, és felálltam.
-Evie nyugodj meg.-állt fel Sam is.
-Még is hogy nyugodjak meg? A két legjobb barátom átvert. Tudtátok nagyon jól, hogy nem akarom látni, és ti engedtétek, hogy bemenjek abba szobába.-mondtam most már még jobban sírva. Pont ők vertek át. Pont ők. Akikben a legjobban bíztam és ebben a nővérem is benne volt.
-Ez nem úgy olt Evie.-állt fel Alex is.
-Csak egyre válaszoljatok. A Nővérem is benne volt? És kérlek ne falazzatok neki.- próbáltam nyugodt hangnemben mondani.
-Csak jót akartunk mindhárman.-mondta ki lehajtott fejjel Sam.
-Hát tényleg jól sült el.-mondtam gúnyosan.-Most azonnal haza megyek. Nem maradok itt, képtelen vagyok.
-De...-szólt volna Alex, de megfordultam és kimentem az ajtón. Jelen pillanatban nem érdekeltek. Csúnyán átvertek. Tudják, hogy ez nekem mennyire fog fájni, mégis megtették. Odaérve az ajtó elé vettem egy mély levegőt és beléptem. Niall ott ült az ágyon nekem háttal. Mikor meghallotta az ajtó nyitást felkapta a fejét és felém nézett.
-Evie kérlek beszéljük meg.-állt föl és elkezdett közelíteni felém.
-Te is benne voltál?-kérdeztem egyenesen a szemébe nézve.
-Miben?-nézett értetlenül.
-Tudtad, hogy ide jövök a fiúkkal és direkt intéztétek így a szobákat.-mondtam.
-Mi? Nem. én is pont úgy meglepődtem mint te.-mondta teljes őszinteséggel, de most már senkiben nem bízok.
-Csak most az egyszer ne hazudj nekem.-mondtam felállva és megfogva bőröndöm fülét ugyanis idáig azzal babráltam a földön.
-Evie én sose hazudtam neked. A címlap is egy félreértés.-mondta könyörgően, és láttam az ő szemei is kezdenek könnyesek lenni. Megráztam a fejem és se szó se beszéd kiviharoztam a szobából. Egyenesen le a recepcióra.
-Elnézést Caren mikor megy a következő repülőgép Magyarországra?-kérdeztem rá sem nézve, bár így is látta piros szemeimet. Egy negyedórája vagyok itt és már borzalmas.
-Sajnálom kisasszony, de törölték az összes járatot a hóvihar miatt. És azt mondták senki ne menjen sehova mindenki maradjon otthon, mert a vihar erősödni fog.-mondta bánatomra.
-Akkor legalább tudna adni egy másik szobát, mert én abban nem fogok aludni.-néztem rá.
-Sajnálom, de telt házzal vagyunk. Felajánlanám a kanapét, de mivel mi sem mehetünk haza most mi alszunk ott. A dolgozók.-mondta kicsit sajnáló hangnemben.
-Mindegy akkor megoldom.-mondtam és a gondolatba is beleborzongtam.
-Minden rendben kisasszony?-kérdezte arcomat fürkészve.
-Valószínű, csak imádom vérvörösre sírni a szememet.-mondtam gúnyosan és visszaindultam a szobába. Beléptem és megint Ő fogadott. Amint észlelte, hogy újra a szobában vagyok felém kapta tekintetét.
-Ne örülj. Amint lehet elhúzok innen. Itt senki sem érti meg hogy nekem rohadtul fáj.-mondtam és neki álltam szét húzni az ágyakat. Az enyémet egészen eltoltam a falig.
-De én tényleg nem tudtam, hogy itt leszel. El sem akartam jönni. Ők kényszerítettek.-mondta legőszintébb hangon, de nem érdekelt. Kiszedtem a pizsamám a bőröndből és a fürdőbe mentem. Gyorsan át cseréltem é már indultam az ágyba. De megálltam és rá néztem. A gyönyörű kék szemeibe.
-Kérlek ne nehezítsük meg a dolgokat. Inkább ne is beszéljünk egymással jó? Én próbálom a legkevesebb időt itt tölteni.-mondtam, majd befeküdtem az ágyba és a fal felé fordulva próbáltam álomba merülni. De előtte még küldtem a nővéremnek egy sms-t.
"Remélem boldog vagy, hogy fájdalmat okoztál nekem. Azt hittem benned bízhatok."
~

Reggel fáradtan karikás szemekkel ébredtem. Hallottam szuszogását, amit annyira imádok. Nyeltem egy nagyot és mit sem törődve vele kimentem a fürdőbe össze szedni magam. Hideg vízzel megmostam arcomat és felöltöztem melegítőbe és ujjatlanba, mivel a kályha mellett szándékozom tölteni a napomat lent. A tükörbe nézve próbáltam erősnek mutatni magamat, de láttam a szívem törött darabjait. hazudnék, ha azt mondanám már nem szeretem. Mert igen is még mindig. Teljese szívemből szeretem, de távol akarom tartani magamtól. Nem akarom hallani a magyarázatát.Feltéve a sapkát a fejemre mentem volna ki, de bele ütköztem Niall meztelen felső testébe. Ott álltunk közel egymáshoz, szinte összesimulva. Felnéztem kék szemiben és ugyanazt láttam benne mint az enyémben. A szívének törött darabjait. Teljesen elkalandoztam szemeiben, mint régen. Hirtelen megéreztem meleg leheletét az arcomon, ami egy idő után számra irányult. Tudtam, ha most nem lépek akkor képtelen leszek ellenállni. De éreztem szíve heves dobogását is. Nem! kiabáltam magamban és kezemet mellkasára téve ellöktem magamtól és elfordítva a fejem kikaptam az iPademet a bőröndből és kirohantam a szobából. De miután bezártam az ajtót nem jutottam sehova. Ugyanúgy lecsúsztam az ajtón, mint tegnap Saméknél. Könnyeimet most gyorsan letöröltem és lefutottam a hotel társalgójába. Csak bámultam a tűz pattogó szikráit Hallgattam, ahogy kattog a fa, mert felemészti teljesen a tűz melege. Most az én agyam is kattog, ugyanis Niall emészti fel teljesen a józan eszem. Úgy érzem csak úgy tarthatom távol magamtól, ha bunkó leszek vele. Nem akarok, de muszáj. Szerencsére lehoztam az iPademet és tudtam zenét hallgatni. Felraktam a Beats fejhallgatóm és kizártam a külvilágot. Nem igen szeretem a magyar előadókat, de Kállay Sunders András- I love You című számát imádom. Ez következett éppen. Maximum hangerőn üvöltött a fejemben és közben képeket nézegettem. Véletlen túl gyorsan lapoztam és olyan képekre találtam, amit nem akartam látni. Ezt a képet még Louis küldte, mikor LA-be voltak. Pont velem beszélt telefonon és azt akarta mutatni, hogy mennyire boldoggá teszem.

Képtelen voltam továbblépni. Nem csak képen, magán Niallen is. Hazudnék ha azt mondanám, már nem terveztem el milyenek lesznek a gyerekeink és az esküvőnk. Hittem, hogy ő örökre az enyém marad és soha nem kell benne csalódnom, mert ugyanúgy szeret mint én őt. De ezek szerint én sokkal jobban szerettem őt. Szerettem? Még mindig szeretem. Tudom legbelül, de képtelen vagyok kimondani. Képtelen vagyok a szemébe nézni és megbocsátani neki. Valójában megtudnék neki bocsátani, de nem merek. Félek. Igen félek, hogy újra megtörténik és megcsal. Vettem egy mély levegőt behunytam a szemem és tovább lapoztam a képeken. Sőt inkább ki is léptem belőle és felmentem a netre. Elkezdtem keresgélni az egyetemek közt, majd megnéztem a leveleimet. Már egy hete ugyanazt a levelet olvasom újra és újra. A londoni egyetem felajánlott nekem egy ösztöndíjat, de nem tudom mit tegyek elfogadjam vagy sem.
-Szia Pici lány!-ült le mellém valaki. Szerencsére pont hallottam, mert vége lett a számnak. Leraktam a nyakamra a fejhallgatót és megöleltem a mellettem ülő Liamet.
-Hiányoztok.-suttogtam belefúrva az arcomat a nyakába és könnyeim megint megtörték a gátat.
-Te is nekünk.-simogatta a hátamat.-Londonba akarsz jönni egyetemre?
-Talán. Még nem tudom.- mondtam megtörölve a szemeimet és kibújva az öleléséből.
-Figyelj. Ritkán ajánlanak fel ilyet. Muszáj elfogadnod.-simogatta meg a vállamat.
-Mindegy, majd lesz valahogy.- csuktam le a kis tabletet.-De várjunk csak. Te is tudtad, hogy ide jövök?
-Már honnan kellett volna tudnom, mikor semmi kapcsolatot nem tartottam veled.-nézett rám értetlenül.
-Jó. Bocsi, csak kiderült, hogy Sam és Alex végig tudta hogy itt lesz Ő.-mondtam lehajtott fejjel.-Nem értik meg, hogy ez nekem nagyon fáj. Beletapossák a tüdőmbe a szívem szilánkjait.
-Hidd el csak jót akarnak. Plusz én meghallgatnám Niallt. Tudod tényleg nem úgy van ahogy te gondolod.-mondta teljesen nyugodtan. Ő valahogy próbált megérteni.- De te tudod.
-Nem tudok semmit. A szívem minden egy kis darabja vágyik utána az agyam pedig ellenzi.-bukott ki belőlem. Ezt még soha senkinek nem mondtam el.-De sajnos az eszem sokkal erősebb.
-Na hadd nézzem meg mit hallgattál.-terelte el a témát és kikapta kezemből az iPademet és lekapta a nyakamról fejhallgatómat. Úgy tette fel, hogy csak fél füllel hallhassa. Pár perc múlva levette fülérő és így én is hallottam halkan a zenét.
-Ugye tudod, hogy a szöveg teljesen igaz Niall érzéseire?- kérdezte komolyan.
-Figyelj inkább hanyagoljuk ezt a témát jó?- kértem udvariasan, de határozottan.
-Evie egyszer úgyis túl kell esned rajta.
-Olyan rohadt jó, hogy mindenki tudja hogy mit kell csinálnom és mit érzek. Azt hittem Liam, te legalább próbálsz segíteni nekem, de benned is csalódnom kellett.-keltem fel a kanapéról és a kávézóba vettem az irányt.
Az egész napomat ott töltöttem és rengeteg forró csokit megittam. A végén már csak nekem csináltak egy hóembereset, hátha azzal fel tudnak vidítani. Közben egyszer kimentem, megkérdezni hogy tudnék innen eljutni. Mint kiderült a hóvihar elmúlt és indulnak a gépek. Kezdtem volna ugrálva tapsikolni, de mint kiderült lavina zárta el az utat a hágónál. Tehát csak holnap lehet kimenni innen. Kezdem azt hinni, hogy az égiek is ellenem vannak. Azt akarják, hogy itt maradjak. Miért? Miért akarja mindenki ezt? Nekem fáj. Ezzel senki nem törődik. Este fele felmentem és Niallhez nem szólva újra megtettem amit tegnap este. Lefürödtem belebújtam a pizsamámba és újra fal felé fordulva aludtam el.
~
Reggel későn keltem. Felébredve kikutattam a mai ruháimat, majd célba vettem a fürdőt. Niall szerencsére nem volt a szobában. De illata betöltötte a térséget, sőt ahogy beléptem a kis mosdó helységbe még jobban megcsapott. Az illat, amit imádtam és még mindig imádok. Megmostam az arcomat hideg vízzel, hátha az enyhíti ezt a fuldokló érzést. Hiszen fullaszt. Miért? Mert nem mehetek oda hozzá. Mert nem ölelhetem meg. Mert nem adhatok egy egyszerű puszit a babapopsi arcára. Mert nem csókolhatom naphosszat. Mert nem mondhatom azt: Ő az enyém. Miért nem? Mert van agyam.
Na szóval nem sikerült elmulasztanom a borzalmas érzést szóval nem tudtam mit tegyek, de szemem megakadt egy wc illatosítón. Kezembe vettem és elkezdtem minden fel fújni, hogy győzze le Niall illatát. Nagy nehezen sikerült, de sajnos nagyon büdöset okoztam. Mivel már felöltöztem rá néztem az órámra, ami fél 12-t mutatott. Lementem a recepcióra és érdeklődtem, hogy mikor juthatok ki a repülőtérre. Mint kiderült 2-re kész lesz az út takarítás és elmúlt már a lavina veszély. 5 órakor indul egy gép. Így erre sikeresen foglaltattam jegyet. Végre hazamehetek ebből a pokolból. Mivel még volt időm elmentem megebédelni, hiszen tegnap is alig ettem valamit. Fél egy körül befejeztem a kaját, majd úgy döntöttem beszélek a hátba támadókkal. Szobájukhoz érve kopogtattam és azonnal nyílt is az ajtó.
-Evie.-kúszott egy mosoly Sam arcára.
-Csak azért jöttem, hogy szóljak, ma haza utazom 5-kor indul a gépem, már jegyem is van foglalva. Nagyon szarul esett, hogy ezt tettétek velem, de mivel csak ti vagytok nekem megbocsátok. De ki kell engesztelnetek. Viszont nem tarthattok itt.-mondtam ki egy szuszra hadarva, majd a végére mindkét idióta megölelt és puszilgatta az arcomat. Komolyan fiúk? Néha elgondolkodom ezen.
-Na megyek összeszedelőzködöm és aztán pápá Svájc.-integettem és kifelé vettem az irányt.
-Evie várj.-szólt Alex, mire megfordultam.
-Szeretünk.-mondták egyszerre mosolyogva.
-Én is titeket.-motyogtam, majd a szobám felé vettem az irányt. Belépve üres volt. Odamentem a bőröndömhöz és kivettem egy melegebb szerelést. Gyorsan magamra kaptam a gatyát, pulcsit mellényt és egyéb kiegészítőket. Pontosabban kapkodtam volna, de egy félmeztelen Niall lépett ki a fürdőszobából.
-Hova mész?-kérdezte, mert látta, hogy pakolok.
-Haza.-válaszoltam egyszerűen.
-Evie. Nem tudnánk megbeszélni?
-Nincs mit.-vágtam rá fel sem nézve rá.
-Igen is van, ugyanis fogalmad sincs mi történt, mert nem adtál esélyt, hogy megmagyarázzam.
-Ezen mit kell megmagyarázni Niall? Megcsókoltad? Meg. Akkor meg?- álltam most már föl és felvettem vele a szem kontaktust.
-Megcsókoltam tény és való, de nem akkor amikor te gondolod.-vágta rá.
-Nem érdekelsz Niall.-ráztam meg a fejem és az ágy felé fordulva elkezdtem öltözni.
-De érdemlek legalább egy esélyt, hogy megmagyarázhassam, ha csak nem...-és ne mfejezte be a mondatát.
-Ha csak nem?
-Ha csak nem nem szeretsz már.-mondta ki halkan megtörten.
-És mi van ha így van?-próbáltam hazudni, de ez nekem sosem ment.
-Ha így van.Állj fel és mond a szemembe.-olyan határozottan mondta, mintha tudta volna hogy képtelen vagyok megtenni. De felálltam és oda sétáltam elé.
-Niall én nem...-kezdtem, de a végére képtelen voltam kimondani azt az egy szót.-Nem tudom.
-Mond hogy nem akarod az ölelésem.
-Nem tudom.
-Mond hogy nem akarod, hogy megcsókoljalak.
-Nem tudom.-mondtam egyre halkabban és gyengébben.
-Mond mit érzel?
-Nem tudom Niall. Semmit nem tudok érted? Elegem van mindenből. Nem tudom mit érzek, nem tudom mit kéne csinálnom. Egyet tudok hagyj békén kérlek.-mondtam megsemmisülve és ellépve tőle. Nem szólt semmit, csak felöltözött és kiment a szobából. De tényleg így volt. Semmit nem tudtam. Leültem az ágyam szélére és hajamba túrva térdemre könyököltem. Úgy éreztem végleg elszúrtam. Pedig bevallom szívesen rohantam volna karjai közé, mer tudom. Ott biztonságban vagyok. De valamiért egyszerűbb volt felvenni ezt az álruhát. A taszító, makacs álruhát. Viszont ha most még egy kicsit erőlködött volna megtöri a falat. Így hagyott rajta nyitva egy rést és ez miatt még jobban fáj a szívem.
Órámra néztem, ami pontosan egy órát mutatott. Villámgyorsan felvettem a kikészített ruháimat, hajamat befontam két copfba. Ezt sikerült negyedóra alatt elvégeznem és körültekintve a szobában nem találtam semmi olyat ami az én tulajdonom lett volna. Lassan lebattyogtam a lépcsőn. Oda mentem a recepciós pulthoz és elintéztem mindent. Ez szint úgy egy negyedórámba telt. El kértem a reptérre menő buszra szükséges jegyemet. Már indultam volna kifelé az ajtón, mikor ismerős gitár akkordok csendültek fel a hátam mögül. "Légy erős. Menj tovább ki az ajtón!" próbáltam ösztönözni, de nem jött össze mivel időközben felcsendült egy számomra jól ismert hang. Az a gyönyörű hang, mely mindig romba dönti ítélőképességemet. Nagyokat nyeltem, miközben hallgattam a sorokat, melyeket szóról szóra ismertem. Tudtam, hogy Ő énekli. Tudtam, hogy így érez.

When I look into your eyes (Mikor a szemedbe nézek)
It's like watching the night sky (Mintha az éjszakai égboltot nézném)
Or a beautiful sunrise (Vagy egy gyönyörű naplementét)
There's so much they hold (Annyira sok van amit megtartottak)
And just like them old stars(És csakúgy, mint azok a régi csillagok)
I see that you've come so far(Látom hogy messziről jöttél)
To be right where you are(Most jó helyen vagy)
How old is your soul?(Hány éves a lelked?)


I won't give up on us (Nem mondok le rólunk)
Even if the skies get rough  (Még akkor sem ha az ég viharossá válik)
I'm giving you all my love (Neked adom minden szeretetem)
I'm still looking up (Még mindig fel nézek rád)


And when you're needing your space (És ha szükséged van a teredre)
To do some navigating (Ehhez néhány navigáció )
I'll be here patiently waiting( Itt leszek, türelmesen várlak)
To see what you find ( Hogy lásd mit találsz)


'Cause even the stars they burn( Mert míg a csillagok fénylenek)
Some even fall to the earth ( Néhány éppen leesik a földre)
We've got a lot to learn (Még sokat kell tanulnunk)
God knows we're worth it (Isten tudja megéri-e)
No, I won't give up ( Nem, én nem adom fel)


Itt elszakadt a cérna és muszáj volt megfordulnom. Lassan megfordultam és szembe találtam magam Vele. Lelépve a színpad szerűségről gitárjával közeledett felém. Éreztem, hogy végig szívből énekel. Nem ő írta ezt a dalt, de tudom az összes érzést elsajátítja. Végig szemeimet vizslatta. Próbálta állni tekintetét, de a könnyeim újra elkezdtek termelődni.


I don't wanna be someone who walks away so easily
I'm here to stay and make the difference that I can make
Our differences they do a lot to teach us how to use
The tools and gifts we got yeah, we got a lot at stake
And in the end, you're still my friend at least we did intend
For us to work we didn't break, we didn't burn
We had to learn how to bend without the world caving in
I had to learn what I've got, and what I'm not
And who I am
*
Nem akarok olyan lenni, aki könnyedén elsétál
Itt maradok, és megváltoztatom, amit meg tudok
A félreértések sokat tanítottak nekünk, hogyan bánjunk egymással
Az eszközök és ajándékok, amiket kaptunk igen, mindet kockára tettük
És a végén, még mindig a barátom vagy legalább küzdünk
Dolgozunk értünk, nem törünk meg, nem égünk el
Meg kell tanulnunk irányítani anélkül, hogy a világ összeomoljon
Meg kellett tanulnom, amit kaptam, és mi nem vagyok
És ki vagyok én?
*
I won't give up on us
Even if the skies get rough
I'm giving you all my love
I'm still looking up
Still looking up.


I won't give up on us (no I'm not giving up) *Nem mondok le rólunk
God knows I'm tough enough (I am tough, I am loved)*Isten tudja, elég kitartó vagyok ( Kitartó vagyok, szerettem )
We've got a lot to learn (we're alive, we are loved)*Sokat kell tanulnunk (életünkben, szerettünk)
God knows we're worth it (and we're worth it)Isten tudja mi éri meg (és mi megérdemeljük)


I won't give up on us
Even if the skies get rough
I'm giving you all my love
I'm still looking up


A végén szinte már csak a gitár volt közöttünk, de az se sokáig. Amint vége lett a dalnak hátára vetette gitárt és elém lépett. Olyan közel álltunk egymáshoz, hogy éreztem tüdejének ritmusos emelkedését és süllyedését. Tudtam, hogy most vagy elég erős leszek és ellenállok vagy pedig megadom magam a hatalmas szerelemnek. Szólásra nyitva száját a következőket sorolta.
-Azt mondtad rengeteg mindent nem tudsz. Akkor majd én válaszolok. Nem tudod, hogy szeretsz-e? Szeretsz. Akarod-e csókom? Akarod. Akarod-e ölelésem? Akarod. Meg hallgatsz-e? Remélem. De nem adom fel. Tudom, hogy még mindig szeretsz, úgy ahogy én is téged. Az össze nem tudomod mögött igenek állnak. Csak félsz. Félsz kimondani. Ami az én hibám. De ami az én hibám azt nekem kell helyre hozni is. Kérlek adj egy esélyt erre.-mondta lágy hangján végig szememet nézve. Vége. Megtörtem. Nem tudom tovább tartani az előbb említett álcámat.
-Tudom, hogy soha nem adod fel. Viszont azt is tudom, hogy mindig eléred azt amit akarsz. Hiszen soha nem tudtam ellenállni neked. Mindig beadtam derekam, akármiről is volt szó. Ez most sincs másképp.-így adtam tudtára, hogy meghallgatom. Arcára egy hatalmas mosoly kúszott volna, de nem tette mert tudta ezzel mindent elronthat. Pedig nem rontott volna semmit. De azért láttam szemében a boldogság és a remény sugarait. Akik épp a hallban voltak mind csak néztek és bámultak. Semmit nem értettek. Niall megfogta kezem és elkezdett felfelé vezetni. Persze nem úgy fogta meg a kezem, hogy ujjainkat összekulcsolta, hanem csak szépen tenyerébe helyezte a tenyerem.
felérve a szobába ledobtam a bőröndöt, ahonnan alig egy félórája felvettem.
-Figyelj tudnál várni tíz percet? Addig én letusolok, te pedig levetkőzhetsz.-mondta kicsit idegesen.
-Nem akkor zuhanyoztál, amikor bejöttem?-kérdeztem furcsálva.
-Hát majd ezt elmagyarázom később.-mondta tarkóját vakarva. Innen tudtam, hogy kicsit kínos ez neki.
-Rendben, de siess. Mert ha nem tetszik a magyarázat akkor még szeretném elérni a repülőm.-próbáltam kicsit oldani a feszültséget. Bólintott egyet mosolyogva, majd már a fürdőmben hallottam a víz cseppek kopogását. Levettem ruháimat és átöltöztem egy fokkal kényelmesebb legingbe és egy amerikai zászlós pulcsiba. Mire kész lettem Niall is végzett. Török ülésbe leültem az ágya elé, ő pedig az ágyra ült. Kicsit idegesen és feszülten hajába túrt és a földet pásztázta egy darabig.

-Azt se tudom hol kezdjem.-motyogta.
-Talán az újság megmagyarázásával és utána majd jön minden magától.-próbáltam biztató lenni.-Elvileg.-itt egy kicsit felkuncogott, majd neki kezdett.
-Igen azon a képen tényleg Mirandával csókolózok ezt nem is tagadom. Viszont az időpontot igen. Mirandát még az iCarly alatt ismertem meg és mindenképpen összeakartak vele hozni. A premier után volt egy kis buli, ahol elég sokat ittam. Jó teljesen lerészegedtem. Mindenki cukkolt, hogy nem merem lesmárolni Mirandát, mert tudták, hogy nekem nagyon bejött. Persze, hogy ittasan bizonyítani akartam. Így odamentem hozzá és megcsókoltam. Kicsit viszonozta azt, de ő benne is volt azért pia. A baj csak az volt, hogy rengeteg fotó készült erről, mert rajongókat is beengedtünk a bulira. Valószínűleg így kerülhetett az újság kezébe az a kép. Szóval a csók időpontja valahogyan 2012. márciusára esik. És én akkor még semmit nem tudtam rólad. Annyi biztos, hogy nem Miranda kezéből került ki a kép. Ugyanis beszéltem vele és neki is jócskán bekavart.-hadarta el nagyon gyorsan. Erre nem tudtam mit reagálni, de melegség töltötte el szívemet.
-Mikor elmentél én teljesen összeomlottam. Azt se tudtam mit kezdjek magammal és az életemmel. Mivel nélküled semmi nem ugyanaz. A srácok megakadályoztak minden hülyeségben szerencsére. Egy percre sem hagytak magamra. De amikor nem láttak rengeteget sírtam. Szégyen, nem szégyen bevallom. Nem bírtam másképp levezetni. Iszonyatosan fájt, hogy itt hagytál. Hogy elszúrtam. Bátorságom viszont nem volt hogy utánad menjek ezért küldtem csak a leveleket, amiket nem tudom elolvastál-e. De semmi nem enyhített a fájdalmamon. Még anya is eljött megnézni engem és a bátyám is. Mellesleg jól a fejemhez vágta Greg, hogy nem lehetek ekkora balfasz. Szó szerint. Ide sem akartam jönni, csak azért jöttem, mert féltem hogy Zayn behúz egyet. És mostanában elég sokat gyúr.-mondta kis félelemmel az arcán, ami megmosolyogtatott.
-Figyelj Niall. A levelekből csak egyet olvastam el, ami azt hiszem az utolsó volt. El se tudod képzelni én mennyit szenvedtem. Én próbáltam nem sírni és minden erőmet a tanulásba fektettem. Volt olyan, hogy napokig nem ettem és alig ittam valamit. Ezt senki nem tudja innen, de egyszer annyira elfajult a dolog, hogy összeestem a vonaton. A nővérem azután tömni kezdett kajával és...-nem engedte, hogy befejezzem. Közbe vágott és letérdelt hozzám.
-Kérlek bocsáss meg. Az hogy ott összeestél akkor, az is az én hibám. Szinte minden ami rossz veled történt az én hibám. Hidd el én önszántamból soha, de soha nem ártanék neked. Te vagy és mindig is te leszel a legfontosabb személy a semmi kis életemben.
-Ne legyél hülye.-vágtam egy kicsit pofon.- Nem a te hibád. Tudod nagyon jól. Mindkettőnk hibája.
-Evie. Én szeretném veled folytatni ezt az egészet. Nem újra kezdeni, hanem folytatni. Szeretném, ha újra a barátnőmnek mondhatnálak és akkor csókolhatnálak, amikor akarlak. Én mindennél jobban szeretlek. Amikor behunyom a szemem csakis téged látlak. Mindig te jársz a fejemben és nem bírlak elfelejteni, de nem is akarlak. Egyet akarok, hogy újra mellettem legyél. Én soha nem csallak meg ígérem. És ha szeretsz bízol bennem. És tudom, hogy szeretsz. Érzem. Soha nem ártanék neked. Soha.-mondta szinte már könnyes szemekkel és közben már kezeimet fogta. Óvatosan kihúztam a lágy bilincsből a kezem és arcára fektettem. Lassan közel hajoltam hozzá és lágy csókot adtam ajkaira, hiszen szavaira már nem tudtam mit mondani. Már épp elhúzódtam volna, mikor ő mohón utánam kapott és ölébe húzott. Annyira hiányzott már. Hogy hozzá érjek, hogy kezeimet rajta pihentethessem. Hogy ajkaival játszadozhassak. És most hirtelen újra megkaptam ezt a lehetőséget. Soha nem adom oda senkinek. Ajkai lágyan, de közben vágyakozóan és mohón keblezték enyémeket. Arcomra egy forró könnycsepp hullt, de ez nem az enyém volt. Kicsit távolabb húztam fejemet tőle. Csodálkozva figyeltem, hogy a kósza könnycsepp az ő szeméből hullt. Homlokainkat összedöntöttük és ide már nem kellettek szavak. Szemeiből mindent letudtam olvasni, pont úgy ahogy érintéséből is.  Mikor már nem bírtam tovább türtőztetni magam alsó ajkaimat harapdáltam, amit észre is vett és végre ő kezdeményezett. Olyan lendülettel csókolt, hogy hanyatt dőltem a padlón, míg ő fölém mászva tartotta magát. Kezeim tarkójánál járkáltak és néha bele-bele fúródtak szőke hajába. Kezeimet mellkasára helyeztem és éreztem, onnan mindjárt kitörő szívének gyors ritmusát. Kicsit megtoltam, így levegőt kapva és elválva tőle. Újra csillogó szemiben kalandoztam, mire végre megszólaltam.
-Azt hiszem lekéstem a gépet és itt maradok.
-Szeretlek.-mondta kuncogva és újra ajkaimat kényeztette. Nyelve és hamar szabad utat kapott, hiszen tudta titkos jelszót.
-Niall, te tudtad hogy...?-csapta ki valaki az ajtót, de a meglepettségtől képtelen volt folytatni a mondatát.
-Hello.-üdvözöltem vigyorogva Louist. Közben hasra fordultam Niall alatt és így most már ő is rám tehénkedett.
-Ezek szerint ti már?-mutogatott közöttünk, mire összenéztünk Niallel és megráztuk a fejünket.
-Neeem.-mondta Niall.- Csak úgy hobbiból le tepertem a már nem ex-barátnőm.
-Várjál. Ex?-kérdezte nagy szemekkel, mire homlokon vágtam magam.
-Már nem ex.- mondtam tagoltan.
-Mit nem eszel?-jött be a képbe Harry is. De jó...-Óóóó.
-Neked is szia Harry.-túrtam bele a hajamba.
-Ti most akkor?-kezdte ő is az értetlenkedést, de most helyettünk Lou válaszolt.
-Ők nem. Niall csak úgy leteperte Eviet.-vonogatta vállát, mire Harry szemöldöke az égbe szaladt. Ezek mindig ennyire hülyék voltak?
-Amúgy igazából malmoztunk.-fűzte hozzá Niall, mire mindketten még hülyébben néztek ránk és én is érdekes tekintettel fordultam felé. Közben betoppant még egy ember, aki értelmesebb mint ez a kettő. Lisa.
-Szia Lisa.-köszöntem neki,  a már nem ex-barátom alól.
-Sziasztok. Jó újra boldognak látni titeket. Örülök, hogy kibékültetek.-mosolygott ránk.
-Ők nem békültek ki, csak Niall leteperte Eviet.-nézett rá Louis.
-És igazából malmoztak.-folytatta Harry. Na jó ezek ennyire hülyék nem lehetnek. Lisa szemei is elkerekedtek.
-Na gyertek fiúk én adok nektek valami diliség elleni gyógyszert. Nektek meg jó szórakozást.-intett Lisa és bezárta az ajtónkat.
-Mióta elmentél az agyukra mehetett valami.-magyarázta Niall. Mivel már képtelen voltam tovább tartani löktem egyet rajta és most én kerültem felülre. Csípőjére ülve piszkáltam meztelen mellkasát.
-És mióta megismertelek nekem is az agyamra ment valami.-mondta tovább vigyorogva
-És mi az humor herold.-kérdeztem.
-A szerelem.-mondta mosolyogva.- És Harold most ment el, szóval összekeversz vele. Álljunk csak meg. Szép dolog ez? Összekeverni a pasidat a a legjobb haverjával.
-Kiengesztellek. Jó?-kérdeztem kacéran.
-Attól függ mivel és mikor.-válaszolta kaján mosollyal.
-Két részben kapod meg. Az elsőt most.-mondtam és előre hajolva újra összeforrasztottam ajkainkat. Most nem szólt közbe semmi és senki, így hosszú forró csókban forrtunk össze. Később összetoltuk az ágyakat, majd lementünk és mindenkinek elmondtuk, hogy mi történt. Alex és Sam is a mi csapatunkkal tartott. Jó volt ezekkel a hülyékkel újra együtt lenni. De legjobb, hogy újra enyémnek mondhatom a szőke herceget. Kézen fogva felsétáltunk a szobába és bevetettem magam az ágyba. Niall is így tett, csak ölébe véve a laptopot felnézett twitterre.
-Szerelmem.-olyan jó újra ezt hallani tőle.-Már most kiszivárgott, hogy újra együtt vagyunk.
-Baj az?- kérdeztem
-Nem, de akkor tudod mit akkor véget vetek a tudatlanságuknak, mert a végén valami hülyeséget találnak ki.-mondta
-Ahogy gondolod, de siess mert szeretnék zuhanyozni, és nem egyedül.-kacsintottam rá.
-Igyekszem.-válaszolta gyorsan és közben figyeltem mit ír ki.

@NiallOfficial: Újra visszakaptam a legféltettebb kincsemet. A rossz akaróinknak legközelebb jobbat kell kitalálniuk, mint sem hogy egy régi képet közé hírré tesznek. Újra Evievel.♥

-Mehetünk.- csapta le a laptopját és felpattanva az ágyról felkapott ölébe. Így vitt be a fürdőbe, ahol a mosdócsapra ültetett. Egy ideig csak szemeimet kutatta, majd mivel nem tudott düllőre jutni én magamtól a magasba emeltem a kezem. Elmosolyodott, majd megfogta pulcsim szélét és lassan elkezdte lehúzni rólam. Végig mérte testemet, majd orromra adott egy puszit és ő is felemelte kezeit. Én is elvégeztem a műveletet, amit előbb ő is végre hajtott. Nadrágomat is lehúzta rólam, úgy ahogy én is. Lassan, de minden ruha darabunktól megváltunk.. újra felkapott ölébe és együtt beálltunk a forró zuhany alá. Eleinte csak csodáltuk egymás testét majd szépen lassan elkezdtük egymást ízlelgetni. Lassú érzelmes csókokat váltva hátráltam a falig, aminek gyengéden neki nyomott.Ajkait elválasztotta az enyémektől és mélyen a szemembe nézett.

-Szeretlek.-suttogta.

-Én is szeretlek.-suttogtam a szavakat. Kezeimmel elkaptam tarkóját és magamhoz húztam. Az előbbi lassúság már tova szállt és átváltottam a gyors és vad tempóba. Vad csókunk közbe éreztem egy lökést és belenyögtem csókunkba. Később már nyakamat lepte el forró csókjaival, mint régen. Éreztem őt, éreztem minden egyes szívdobbanását, minden egyes lélegzetvételét. Éreztem, hogy szeret.

~

A közös "fürdés" után felöltözve pizsamáinkba befeküdtünk az ágyba és még elalávás előtt beszélgettünk egy kicsit.

-És hogy tovább?-kérdezte szomorúan hajammal játszadozva.

-Londonba fogok tanulni, ha minden úgy sikerül, ahogy akarom.-mosolyogtam, hiszen ezt már nem lehet rólam letörölni. 

-Mi csoda?-kérdezte meglepődve. Elő kaptam iPadmet és megmutattam neki az levelet, melyet az egyetem küldött.-Szívem ez csodás-mondta megcsókolva a homlokom.

-Ezt neked köszönhetem.-mosolyogtam.-Miattad tanultam ennyire keményen aminek itt a gyümölcse.

-Imádlak.-mosolygott rám gyönyörű mosolyával.

-Én is téged -bújtam oda hozzá. Lekapcsolta lámpát és szorosan magához vont. Kezeit hasamon pihentette és lágy szuszogása ringatott álomba. Ma sok minden eldőlt és azt hiszem jobban nem is alakulhatott volna az életem.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Remélem tetszeni a fog, a következőt nem tudom mikor hozom ;)
Évesz,xx
U.i.: Köszönöm a sok megjegyzést :)♥