Third One Shot: Honeymoon ( part 2)

Helloka

Tudom, hogy utálni fogtok, de nem akartalak tovább váratni titeket... de a jó hír még egy része lesz ennek a one shot-nak :))♥ A dalok közül a Westlife dalát nagyon ajánlom hallgatni hozzá :)♥ 

Igyekeztem az érzéseket minél jobban leírni, hát majd írjátok meg mennyire sikerült :)♥xx

Évesz

Niall szemszöge:

-Én nem Evie vagyok és nem is fog haza menni....- hangzott el válaszul
-Micsoda? Akkor kivel beszélek? Miért nem jön haza? Mi történt? Szólaljon már meg! És miért van önnél a barátnőm telefonja?-zúdítottam rá az összes kérésemet és a végére felemeltem a hangnemem.
-Jól sejtem, hogy Niall Horannel beszélek?-válaszolt a női hang, de ez egyik kérdésemre se felelt meg.
-De. De mondja már mi történt.
-Eviet elütötték a St. Mary sétányon. Nem rég hívtam a mentőket, de mikor felismertem gondoltam jobb ha te is tudsz róla.-mondta a lágy női hang.
-Pontosan hol?-ennyit bírtam kinyögni.
-A 26-os ház előtt.  Claire's bolt előtt.-nem válaszoltam semmit. Azonnal rohantam a megadott címre. Semmi nem érdekelt. Lábam csak vitt előre. A feleségemet elütötték és ez az én hibám. Egyedül az enyém, mert ha nem vitatkoztunk volna, akkor nem ment volna sehova és nem ütötték volna el. Végig rohantam az egész utat olyan nagy lépésekkel, amilyenekkel csak tudtam. Gyorsan odaértem és mikor megláttam a szirénázó mentőautót nagyon megijedtem és minél gyorsabban próbáltam átvágni a körül álló nagy tömegen. A lány aki telefonált rögtön odajött hozzám és elállta az utamat.
-Mi történt?-kérdeztem és próbáltam kitekinteni mögé.
-3 idióta ember azt hitte fényes nappal kitud rabolni észrevétlenül egy ékszerest és menekülés közben az egyik kilökte Eviet egy szabályosan közlekedő autós elé.-mondta el egy szuszra a lány akinek arcán szintén riadtság ült mint minden egyes emberén.
-Köszönöm, hogy szóltál.- mondtam bólintva neki, majd kezemmel óvatosan odébb toltam. Amint észrevettem a hideg betonon fekvő eszméletlen szerelmemet odaguggoltam hozzá és a könnyek kezdtek összegyűlni a szememben.
-Evie. Kelj fel. Kelj fel.- kiabáltam keservesen. Mozdulatlan fejét megemeltem és egy csókot nyomtam homlokára.- Hallod. Nem jó vicc. Ébredj fel.
-Uram.- fogta meg a karomat az egyik mentős.- Kérem engedje el.
-Mi a baja?- támadtam az orvosnak.
-Nem tudom, de bejöhet velünk a kórházba és segíthet nekünk. A vizsgálatok után mindent megtudhat.-mondta kedvesen és figyelmen kívül hagyva, hogy előbb letámadtam. Evie tehetetlen testét felfektették egy hordágyra és betolták a mentőautóba. Végig fogtam kezét és nem engedtem el. Hüvelykujjammal simogattam sima kézfejét, ami kezdett egyre hidegebb lenni. Rossz volt látni, hogy életed szerelméből megy ki fokozatosan a szín. Szép halvány színű arcából kezdett kimenni az élet, ami nem utalt jóra. Gyönyörű kék szemeit szemhéja nem engedte láttatni, azt a kék szemet ami nekem az erőt adja nap mint nap. Beérve a kórházba Eviet gyorsan tolták be az intenzív fele, ami nagyon nem tetszett, ugyanis engem kint tartottak adat felvételekre.
-Szóljak én vagy esetleg majd ön szól a felesége szüleinek?-kérdezte az adatokat kérdező ápoló.
-A szülei meghaltak. De majd én értesítek mindenkit.-mondtam rekedtes hangon, majd az ápoló eligazított és leülve a váróhelyégbe vártam. Volt lehetőségem megcsodálni az ocsmány színű falakat és a mozaikban lerakott járólapot. Egy negyedóra múlva kinyílik a fehér ajtó és kilép rajta egy fehér köpenyes alak. Köpenyén a Dr. Miller név arra utal, hogy ő az orvos.
-Doktor úr. Kérem mondjon el mindent.-pattantam fel helyemről
-Ön Mrs. Horan hozzá tartozója?- kérdezte udvariasan.
-A férje vagyok. Niall Horan.-magyaráztam.

-Rendben Mr Horan. Akkor befáradhat feleségéhez. Nem sokára jövök vissza és mindent pontosan elmondok önnek.-mondta kedvesen, bár volt valami rémisztő hangjában. Beléptem óvatosan az ajtón és egyből megakadt a szemem Evien aki még így is gyönyörű volt. Sápadt arccal kicserepesedett ajkakkal és hófehér bőrrel. Kezét két kezem közé fogtam és apró csókot leheltem rá. Az üres termet betöltötte a mellette lévő szerkezet halk csipogása, mely szívének ritmusát jelezte. Lassan odasétáltam mellé és leültem az odahelyezett székre.

-Ne haragudj kicsim.- suttogtam észre sem véve, hogy a nővér még mindig bent van.

-Mikor fog felébredni?-intéztem a kérdésem a nővér felé aki heves jegyzeteléséből tekintett fel rám.

-Még nem mondta doktor úr? Hát jó akkor elmondom. A felesége sajnos kómába esett. Nem tudjuk mikor fog újra eszméletéhez térni.-mondta szomorú tekintettel. Szemeim megteltek könnyel és nem is erőlködtem bent tartásukra. Forró könnyeim kedvesem hideg kezére potyogtak. Képtelen voltam megszólalni, hiszen miattam van itt. Csak is én tehetek róla, hogy kómába esett. Kezét számhoz emeltem és folyamatosan puszilgattam és leheltem bele az életet. Egyszer már majdnem elvesztettem nem lehet ilyen gonosz az élet, hogy még egyszer elveszi tőlem. Időközben be jött az orvos és az ágy másik oldalára állt és belekezdett hosszú mondandójába, amiben nem is szakítottam félbe.

-Jó napot Mr. Horan. Én Dr. John Miller vagyok a felesége kezelőorvosa. Azt mint már tudja felesége kómába esett, mert súlyos feji sérülés érte. Az életveszélyen már túl van, de itt kell tartanunk az intenzív osztályon, de fel fog ébredni. Az hogy lesz-e maradandó károsodás, mint például amnézia nem kizárható. Viszont lenne egy kérdésem. Nem voltak panaszai párjának az utóbbi két hónapban? Menszesz kimaradás, aluszékonyság, hangulat ingadozás?

-Az elsőt nem tudom, viszont nagyon sokat aludt mostanában. Ezt annak tudtuk be, hogy most volt az esküvőnk és mellette az orvosira jár és ez elég fárasztó volt neki. És hangulat ingadozásai az utóbbi pár napban jelent meg nála.-magyaráztam le az orvosnak tapasztalataimat. mire hümmögött egy sort.

-Akkor a sejtésem beigazolódott. Felesége két hónapos magzatot hord a hasában. Ám mivel az ütés nagyrészt a hasát érte sajnos nem élte túl az ütközést. Sajnálom.-mondta tényleg sajnálkozó hangnembe, én pedig elkerekedett szemekkel néztem.

-Azt akarja mondani, hogy elvetélt? Hogy miattam halt meg a gyermekem?

-Az első biztos, hogy elvetélt, az utóbbi körülményeit nem tudom, de ne hibáztassa magát.-mondta.- Én most magukra hagyom önöket. Óránként visszajön egy nővér ellenőrizni a szokásos dolgokat. Bármire szüksége van csak szóljon neki.
-Köszönök mindent.-mondtam könnyeimet visszatartva rekedtes hangon. Amint kilépett az ajtón az orvos fájdalmas néma zokogásba törtem ki. Összekulcsolt kezeinket hasára fektettem, ahol éppen már halott gyermekünk van. Még belegondolni is rossz, hogy miattam történt mind ez. Ha nyugodtan megbeszéltük volna még mindig élne a gyermekem és feleségemet ölelhetném karjaim között sűrű bocsánatkéréssel. A sűrű bocsánatkérés ugyanúgy megtörténik, de nem úgy ahogy kéne. Halk zokogásomból nézek fel sápadt élettelen arcára és várom, hogy kinyissa szemeit és azt mondja lágy simogató hangján "Minden rendben van. Mindketten jól vagyunk. Én és a pici is." De nem. Ezt sikeresen elintézted Niall Horan. Te aztán értesz ahhoz, hogy hogy cseszd el a saját életed. Kínkeservesen telt el az az egy óra, de még mennyi ilyen lesz, hiszen nem tudni mikor ébred fel. A nővér be is jött, ahogy az orvos mondta. Megnézte az infúzióját, a csipogó gépet és a papírjára irkált fel valamit.
-Hozzak valamit önnek?-fordult felém a fiatal nővér.
-Köszönöm nem.-ráztam meg a fejem halkan kiejtve a szavakat, hiszen a folyamatos sírásom miatt valami gombóc keletkezett a torkomba.
-Tudja, azok akik kómában vannak ugyanúgy hallanak és éreznek. Mintha csak mélyen aludna. Viselkedjen vele úgy mintha csak mély álomban lenne. Higgy el minden rendben lesz.- mosolygott rám biztatóan a nővér.
-Szóval ha a kedvenc dalait éneklem neki, akkor ő azt hallja?
-Állítólag igen és talán még a felépülést is gyorsítja.-mondta lágy mosollyal, majd sarkon fordulva kiment a szobából. Gyorsan összeszedtem a gondolataimat és próbáltam kitisztítani a torkomat néhány köhögéssel. Ettől kezdve mindig úgy beszéltem hozzá, mintha csak hallana...
1. nap (még a baleset napja)
-Tudom, hogy nagyon szereted ezt a számot, mert mindig erőt ad neked. Remélem most is erőt ad neked, hogy kinyisd szemeidet és láttasd gyönyörű kék íriszeidet, melyek az én erő forrásaim.-mondtam kezét simogatva és lassan halkan rekedtes hangon kezdtem le énekelni Miley Cyrus The Climb című dalát.
2. nap
-Ez a kedvenc dalod amit az X-factorban énekeltünk. Tudom, hogy ezt bármikor bármennyi ideig is tudnád hallgatni. Kérlek kelj fel és minden nap annyiszor eléneklem neked ahányszor csak akarod. Ezzel ébresztelek, ezzel altatlak ígérem, csak ébredj fel. Szükségem van rád.- mondtam könnyekkel küszködve és bele kezdtem az általa szeretett Chasing Cars című számba.
3. nap
-Tudom, hogy szereted a Boyce Avenue feldolgozásokat és közülük is ez a kedvenced. Emlékszem mikor megmutattad a videót rólam, ami alatt ez a szám ment. Elkezdtem neked énekelni és te fülig elpirultál. Olyan édes voltál. Bárcsak újra elpirulnál, ahogy éneklem ezt neked. Ez jelentené a világot, hiszen akkor újra karjaimba tarthatnálak. El sem tudom mondani mennyire hiányzol.-mondtam lenyelve a könnyeimet, melyek nap mint nap újra termelődnek, csakhogy áztathassák arcomat. Keserédes mosollyal belekezdtem Katy Perry Teenage Dream számának feldolgozásába.
4. nap
-Ma volt a műtéted. Nagyon sokat vártam és mint mindig sírtam. Tudom, hogy nem szereted, ha sírok de ha te nem mosolyogsz nincs miért mosolyognom. Kérlek ébredj fel és mosolyogj rám kék szemeiddel és ígérem soha semmi nem szedi le a mosolyt az arcomról. Csak kérlek kelj fel. Szeretlek és hiányzol. Ez tök olyan mintha magamba beszélnék, vagy naplót írnék. De tudom, hogy hallasz. Ezt a dalt neked és a gyermekünk emlékére éneklem. Csak hogy tudd én akár több évig is éneklek neked minden nap ha kell.-mondtam és lassan a lábammal dobolva belekezdtem Ed Sheeran - Small Bump. zenéjébe.

5. nap
-Tudom, hogy Doval oda vagytok Cody Simpsonért is ezért a választásom ma egy kicsit vidámabb számra esett, hiszen eddig csak szomorkás dalokat énekeltem. Ma már a nap is kisütött egy picit. Csak nyisd ki a szemed kicsim és te is meglátod.-mondtam mosolyogva kézfejét simogatva és ismét énekelni kezdtem.Cody Simpson - Got me good
6. nap
-Szerelmem. Annyit éneklek neked amennyit csak akarsz, de kérlek ébredj fel. Tudom, hogy hallasz. Kérlek küzdj és fed fel szemeidet. Hidd el így is gyönyörű vagy, hogy szuszogva alszol. De még gyönyörűbb vagy, pontosabban tökéletes mikor ébren vagy és hallatod csilingelő nevetésed édeskés hangod. Kérlek. És ha nem mondanám mindennap... Szeretlek, úgy mint senki mást. Te vagy a mindenem.-mondtam és most egy Selena Gomez dalt kezdtem el énekelni szerelmemnek, abban a reményben, hogy végre felkel.
7. nap
-Bármit meg teszek csak ébredj fel. Szeretlek, képtelen vagyok nélküled élni. 1 hét telt el és te még mindig nyugodtan alszol... Nem bírom, de nem adom fel. Harcolok, ameddig bele nem rokkanok. Addig   éneklek, míg fel nem ébredsz, mert nem hagyhatsz itt. Érted? Nem hagyhatsz magamra. Nem tudom elégszer mondani. Szükségem van rád.-mondtam és újra könnyek százai lepték el arcomat. Anywhere but here
8. nap
-Nem engedlek el. Nem adom fel. Szeretlek.-mondtam a már több mint egy hete szótlan és mozdulatlan feleségemnek és megöl ez a tehetetlenség, de nem szabad feladnom. Nem szabad. Az énekelt dal is ezt mondja: I won't let you go
9. nap
-Rájöttem valamire. A szívem, a lelkem, az életem üres nélküled. Te vagy az aki kitöltöd ezeket a most lakatlan helyeket. Előre figyelmeztetlek nagy karikák vannak a szemem alatt, szóval ha most felébredsz ne ijedj meg. Ja és már pedig felfogsz ébredni, mert nem hagyhatsz itt. Szükségem van rád, kellesz nekem és bármit megteszek csak had tartsalak újra ölelő karjaimban, miközben simogatod a hátam, vagy a hajamat birizgálód.- már a kilencedik reményteli dalt éneklem-Heart Vacancy
10. nap
-Napról napra egyre jobban mardossa a szívemet hiányod. Igaz itt fogom kezedet és itt vagy tőlem egy karnyújtásnyira, de ez nem te vagy. Ez csak a tested. A lelked nem tudom hol van, de mi hamarabb visszatérhetne, mert kezdem elveszteni a reményem. Utálom magam, mert én miattam fekszel itt, képtelen vagyok erős maradni és még a reményt sem tudom megtartani. Meg sem érdemellek.- mondtam és könnyeim újra megeredtek a gondolataim miatt. Megráztam a fejem, letöröltem könnyeimet és a már rég nem tiszta rekedtes hangomon belekezdtem a dalba, mely arra utal, hogy ő a fény az életemben. Legalábbis nekem ezt jelenti Beyoncé dala.
11. nap
-Nem tudok már mit mondani. Szeretlek. Hiányzol. Ébredj fel.-mondtam halkan és belekezdtem egyik közös kedvenc Coldplay dalunkba.
12. nap
-A nászutunknak lassan vége. Te végig aludtad az egészet. Megígérem megismételjük ezt az utat, csak nem ide és boldogan tölthetjük el kettesben azt az időt. Megteszem, csak kelj fel. Az orvosok azt mondják, már nem biztos, hogy felkelsz. De én tudom, hogy fel fogsz. Nem hagyhatsz itt. Ha te elmész azzal én is távozom. Te nem... te nem... még kimondani sem tudom tessék. Te nem halhatsz meg.-mondtam suttogva az utolsó szavakat. Összes erőmet összeszedve kezdtem bele az egyik legszebb Westlife dalba. Ez a kedvencem és ebbe minden benne van. A könnyek csak folytak a szemeimből, míg énekeltem. Az utolsó sornál felálltam és lágy csókot hintettem már teljesen kirepedezett ajkaira. Visszaültem a székre, melyről szinte alig mozdultam el a 12 nap alatt. A nővérek mindig hoztak nekem italt és ételt, mert tudták, hogy önszántamból nem megyek ki. Képtelen voltam akár egy percre is elengedni a kezét. A nővérek tudták, mikor éneklek, ezért akkor nem jöttek be sosem és hagyták, hogy egyedül legyek vele. Viszont mostanára már az ellenőrzések is ritkábbak lettek, mert három óránként jártak be. Szóval visszaültem a székbe és újra halk zokogásba törtem ki, mint az első nap. Nem bírom. Fejemet kezünkre hajtottam és álomba sírtam magam Evie szívének ütemes ritmusára, melyet a csipogás jelzett. Álmomból egy hosszú sípolás keltett fel. Felnéztem és amint a monitoron meg lettem a folyamatosan haladó egyenes vonalat a szívem összeszorult azonnal felugrottam és a nővér hívót nyomogattam és kiabáltam orvosért, mert tudtam... tudtam mit jelent az egyhangú sípolás. De nem! Ezt nem teheti meg....