Third One Shot: Honeymoon (part 1)

Na helloka!

Sajnálom, hogy ennyi ideig nem voltam, de annyi dolgom volt, hogy hihetetlen....

Igyekeztem mindent kihozni magamból a rész megírásánál, de ha nem egyszerre írom meg néha szétesek.

Szóval nekem nem tetszik és még rövid is... Remélem a második rész jobb és hosszabb lesz...

Annyit kérnék, hogy ha lehet holnap szurkoljatok, mert nyelvvizsgázom angolból és nem lenne rossz ha sikerülne :D

Hamarosan kirakom ide az új blog előzetesét is és megtervezem a blogot is ;)

Évesz,xx

U.i.: Bocsi a rizsázásért, és hogy kevés kép van... ja meg hogy szar 

Evie szemszöge:

-Csak én vagyok ennyire álmos vagy tényleg ki hat az emberre az időzónák átlépkedése?- kérdeztem férjem ölében feküdve valahol az óceán felett.
-Te is álmos vagy és az időzónák is kihatnak az emberekre.- mosolyodott el, miközben a hajamat piszkálta.
-Ne nézz.-mondtam, miközben éreztem, hogy szemhéjaim ólomsúlyként csukódnak le.
-Miért nem nézhetem a feleségem, hogy alszik?- kérdezte és éreztem hangján, hogy vigyorog.
-Mert akkor nem tudok aludni.- mondtam már félálomban.
-Ja persze te vagy az egyetlen, aki még egy háborús övezetben is képes lenne elaludni 5 perc alatt.-mondta cukkolódva. Ami ténylegesen igaz, hiszen én 5 perc alatt eltudok aludni. Viszont erre már nem tudtam válaszolni, mert elaludtam. Fogalmam sincs mennyit aludhattam, de arra keltem, hogy nagyon émelygek és, hogy valaki arcomat cirógatja. Nagy nehezen kinyitottam a szemem és felültem. Hajamba beletúrtam és kivettem a zsebemből még a Do-tól kapott telefonomat. Az órámra tekintettem, mely még a londoni idő szerint ketyegett. Oldalra néztem megnézve mi történik a szótlan Niallel. Hát persze... Tömi magát a repülőgépes szendviccsel.
-Kérsz?-nyújtotta felém, mikor észrevette, hogy őt nézem.
-Köszi nem.- mondtam a kezemet a hasamra téve.
-Jól vagy kicsim?-tette le a szendvicsét, hiszen már elértünk arra szintre, hogy a kaja elé léptem a fontossági sorrendbe.
-Nem egészen. Eléggé émelygek és a gyomrom se valami jó.- válaszoltam mély lélegzeteket véve.
-Kérjek neked egy üveg vizet?- simította meg az arcom, mire csak mosolyogva bólintottam. Pár perc múlva meg is érkezett a kért citromos vizem. Kibontva az üveget belekortyoltam egy nagyot és éreztem, ahogy az enyhén savanyú hideg víz jól esően lefolyik a torkomon.
-Jobban vagy szívem?- kérdezte Niall, mire már mosolyogva bólintottam. Persze még egy picit émelyegtem de koránt sem annyira mint előbb.- Sose szoktál rosszul lenni a repülőn.
-Tudom.-válaszoltam rögtön.- Én sem értem miért lettem ilyen rosszul hirtelen.-fejemet vállára döntöttem és kezemet az övébe téve egy kis játékra ösztönöztem. Paraszt nintendo, hüvelyk szkander... ki hogy ismeri. Természetesen képtelen volt elfogadni, hogy képtelen velem szemben nyerni ezért mindig elkezdett csikizni, hogy ő nyerhessen.
-Ha szabályosan játszol most az egyszer kapsz valamit?- mondtam már vele szemben törökülésben ülve, mert már fájt az oldalam a bökdösésétől. Igaz így a talpamat csikizte.
-És mit kapok?-húzta fel a szemöldökét.
-Ajándékot.-vigyorogtam.
-Milyen ajándékot?-kérdezte további kíváncsisággal.
-Jó ajándékot.-húztam tovább az agyát.
-Mond már el.- kezdett bele szokásos nyafogásába, mely akkor lép fel ha valamit nem kap meg.
-Játssz fair play szabály alapján és megtudod.-mondtam gonosz mosollyal, hiszen tudtam, hogy úgy sem fog sikerülni neki. Jóslásom be is következett, hiszen újra talpamat kezdte csikizni, mire hangosan felnevettem és majdnem leborultam az ülésről.
-Francba.-szitkozódott.-Miért nem tudok normálisan játszani?
-Mert képtelen vagy veszíteni- mosolyodtam el rajta és egy puszit nyomtam az arcára. Közben a mellettünk elhaladó stewardessnek leadta megy kissé fura rendelésem, de szó nélkül elment, hoyg kihozza.
-Sonkás szendvics uborkával, m&m-sel, baracklekvárral és twixxel? Leöblítve egy doboz tejjel?- nézett rám érdekesen Niall.
-Miért ne?-vontam meg a vállam.- Te is szoktál érdekes dolgokat enni. nem?
-De. De én én vagyok te meg te és te nem szoktad azt enni amit én, mert te úgy gondolod, hogy amit én eszek gusztustalan.- hadarta el mutogatva kezével.
-Hú. Nem kellett ehhez egy kicsit sok energia, hogy így elhadard?- kérdeztem vigyorogva, mire csak felnevetett és magához húzott.
-Tudod, hogy imádlak?-mondta megpuszilva fejem búbját.
-Azt hittem utálsz?- néztem fel rá nagy szemekkel.
-Mert utállak is. Utállak, mert okos vagy, mert szép vagy, mert vicces vagy, mert komoly vagy, mert aranyos vagy...
-Egy szóval utálsz.- szakítottam félbe, mire csak bólintott egyet.- Én is utállak.-mondtam jobban hozzá bújva.

~pár órával később~

Ahhoz képest, hogy 1-kor indult a gépünk 3-ra értünk Amerikába, az 5 órás idő eltolódás miatt. Amint megkaptuk a bőröndjeinket a hotel felé vettük az irányt.
-Te komolyan az elnöki lakosztályt vetted ki?-kérdeztem a nagy üvegfalon kibámulva a nappali közepéről.
-Hát persze.-mondta és hátulról átölelte a derekamat fejét pedig a vállamra tette.- Nászúton vagyunk és te neked csak a legjobbakat.
-Annyira édes vagy.- mondtam megfordulva karjai közt és egy rövid csókot nyomva ajkaira.
-Ennyit érdemlek?-kérdezte, mire csak felkuncogtam, majd a következő pillanatban Niall mohón kapott ajkaim után. Eleinte lágyan keblezte ajkaimat, majd egyre vadabbá vált csókunk. Nyelve táncra hívta enyémet, amit nem utasítottam vissza. Csókunk hamarosan csókcsatába váltott át. Ebből már azonnal tudtam tervét. Felemelve é ölébe kapva bevitt a hálószobába és lerakott óvatosan a frissen vetett ágyra. Hogy hogy nézett ki a szoba elsőre nem tudom megmondani, mert őszintén nem arra figyeltem. Kezei jól eső bizsergést váltottak ki belőlem int mindig a hideg futkosott hátamon, ahogy pólóm alatt simogatta a hátamat. Miután pólóm már eltűnt rólam kezemet mellkasára vezettem és óvatosan eltoltam magamtól. Kék szemében ott csillogott a vágy...
-Most nem.-ráztam meg óvatosan a fejem.
-Van valami baj?-kérdezte meglepődve és szemében csillogó vágy azonnal aggodalommá vált.
-Nincs semmi, csak nincs kedvem. Szeretlek, de most nem.-mondtam mosolyogva, mire az aggodalom csillogásának helyét a szomorúság vette át.-Ne haragudj.
-Semmi gond kicsim.-mondta és egy puszit nyomott orromra.-Mit szeretnél csinálni?
-Aludni.-válaszoltam.
-De hát a repülőn 2 órát aludtál. De ahogy gondolod...- mondta kicsit meglepődve, majd felállt. Levette pólóját és odaadta nekem, hogy vegyem fel pizsama gyanánt. Bebújtam a nagy takaró alá és teljesen összekucorodtam, mint egy kislány. Niall odajött mellém jobban rám húzta takarót. Adott egy puszit homlokomra, majd kiment a szobából. Pár perc múlva azonnal elaludtam és esélyem se volt gondolkodni a fura dolgokról, amik mostanában velem történnek. Mint a repülőn megint elvesztettem időérzékem és fogalmam se volt mennyit aludtam. 10 perc vagy 10 óra. Folyamatosan csak aludtam egyszer ébredtem meg, mikor valaki befeküdt mellém és kezeivel óvatosan magához húzott ne hogy felébresszen. Arcát nyakamba fúrta és éreztem, ahogy a meleg lehelete simogatja a nyakam. Nem tudom mikor egy kis csörömpölésre keltem fel.
-Jó reggelt drágám.- mondta az engem felébresztő párom. Kezében egy nagy tálca volt .
-Jó reggelt neked is. Mennyi az idő? -kérdeztem, miközben szemeim próbálták megszokni az éles fényt.
-Fél kettő van szívem. Majdnem átaludtál egy egész napot.- mondta, miközben felültem és ölembe rakta a tálcát.-Biztos jól vagy? Nincs semmi baj?
-Niall kutya bajom. Csak kimerült vagyok a tanulás a sok szervezkedés miatt.- magyaráztam és beleharaptam a finom áfonyalekvárral töltött palacsintába.
-Most hiszek neked.-mondta aggodalommal.-Na és mit csináljunk ma? Alvás kizárt.
-Menjünk le a partra sétálni.-mondtam lenyelve az utolsó falatot a reggeli-ebédemből.
-Rendben. Készülődj össze és akkor indulhatunk.-adott egy puszit ajkaimra. Gyorsan lezuhanyoztam, majd kiválasztottam egy egyszerű ruhát némi kiegészítővel. Hajamat oldalra befontam és szempillámat kifestettem.  Ezekkel fél háromra végeztem is. Niall már régen kész volt így kézen fogva elindultunk a part felé. Egy parkon kellett átvágnunk, ahhoz hogy lejussunk a homokos tengerpart felé.
-Tetszik a hely?-kérdezte Niall, miközben napszemüvege mögül arcomat fürkészte.
-Viccelsz? Imádom Miamit.- vigyorogtam rá, majd fejemet vállára hajtottam. Körülbelül 5 percig tarthatott ez a béke, ami eközben járta át testem és lelkem ugyanis egy hangos kiabálás megzavart minket.
-Úristen. Niall Horan.- kiabálta egy lány a hátunk mögül. Megfordultunk és azt láttuk, hogy egyre több lány közeledik felénk. Körülbelül 5 perc alatt 50 lány került Niall köré és mindenki aláírást és fényképet kért tőle. Én 5 percig álltam a tömegen kívül és figyeltem az eseményeket, de utána meguntam és visszamentem a hotelba. Átöltöztem melegítőbe és levágódtam a TV elé.  1 óra múlva kicsapódott a hotel ajtaja, majd azzal az erővel be is vágta a megérkezett személy.
-Hova tűntél?-kérdezte kisit idegesen Niall.
-Hazajöttem.-mondtam kicsit undokan.
(Most csak párbeszéd lesz. A kék Niall, a Piros Evie és az egész olyan kiabálós hangnem)
-Hát azt látom. Mi bajod van?
-Semmi.
-A rajongók?
-Nem
-Akkor meg?
-Nincsen semmi fogd már fel.
-Akkor miért nem voltál képes megvárni?
-Bocs. Nem volt kedvem egy órát egyedül álldogálni, míg te a csajokkal foglalkozol
-Féltékeny vagy?
-Már miért lennék?
-Akkor mond már el végre mi a franc bajod van?
-Mondjuk, hogy a nászutunknak rólunk kéne szólnia. Nem az itt élő rajongóitokról.
-Szóval a rajongók.
-Igen, mert én úgy terveztem, hogy ketten egyedül töltjük majd mézesheteinket nem mi meg 600 másik lány.
-Most küldtem volna el őket?
-Mondjuk. Nehéz lett volna azt mondani, hogy bocsi lányok de ott vár az újdonsült feleségem és vele szeretnék lenni. Vagy nem így van?
-Ja és akkor mindegyik megutál. Nekik köszönhetem, hogy itt vagyok ahol vagyok mégse lehetek ekkora bunkó.
-Szóval ők fontosabbak és az hogy it gondolnak rólad.
-Én nem ezt mondtam Evie. De értsd már meg. Nem tehetem meg, hogy elküldöm őket. És igen is számít mit gondolnak rólam és rólad. Rólunk.
- Maximum rólad, mert engem nem érdekel mit gondolnak rólam. Már megszoktam, hogy a legtöbb ember utál. De ha téged ennyire érdekel akkor tudod mit? menj vissza és töltsd velük a nászutunkat engem nem érdekel. Ha ők és a karriered fontosabbak mint én.
-Igen is érdekelhetne, hogy mit gondolnak mások, mert most már nem az a kis egyszerű életed van ami volt. Most már az én feleségem vagy.
-Igen a te feleséged vagyok, de én azért mentem hozzád, mert szeretlek nem azért mert híres vagy és sok pénzed van. És én nem akarok másoknak megfelelni.
-Hát sajnálom, de én meg nem akarom, hogy utáljanak.
-Szóval neked nem vagyok így jó ahogy vagyok.
-Én nem mondtam egy szóval sem ilyet.
-De utaltál rá.
-Kiforgatod a szavaimat.
-Beszélj érthetőbben.
-Mi van veled? Soha semmi bajod nem volt a rajongókkal az esküvő előtt.
-Szóval már megbántad, hogy elvettél?
-Mi lenne ha legalább egyszer nem forgatnád ki a szavaimat.
-Tudod mit. Nem fogom kiforgatni többet a szavaidat.- mondtam és az ajtó felé vettem az irányt. Felkaptam a telefonom és kiviharoztam a szobából. Még odadobtam egy Hellot és elhúztam onnan. Annyira ideges lettem...

Niall szemszöge:

Nem hiszem el. Semmi értelme nem volt ennek a veszekedésnek, de azért mégis leordítottuk egymás fejét. Nem értem mi történt, hiszen sosem szoktunk így veszekedni. Az idegességtől már a hajamt téptem és ordítottam egy nagyobbat. Nem hiszem el... Felkaptam a telefonom. Dobáltam egy picit a kezembe és legszívesebben a falhoz vertem volna, de kontrolláltam magam. Feloldottam a billentyűzárat és tárcsázni kezdtem a legjobb barátom számát. Mikor már tárcsáztam eszembe jutott, hogy lehet hogy ott már késő van. De most nem érdekelt...
-Hallo.
-Liam beszélnünk kell.
-Niall. Nászúton vagy és velem kell beszélned.
-Igen mert a pokolba vezető úton halad a nyaralásunk.
-Mi történt?
-Összevesztünk.
-Min? Hogy megettél valamit?
-Nem vicces. Ez most komoly. 5 perce rontott ki a szobából, úgyhogy előtte ordítoztunk.
-Mi volt a vita tárgy?
-Rajongók. Odajöttek hozzám és az volt a baj, hogy nem küldtem el őket.
-Hát jó azért én se örülnék túlzottan, hogy ha a nászutunkon Liam a fanokkal foglalkozna.- mondta Do.
-De ennyire nem verné ki nálad a biztosítékot szerintem. Azt hiszi, hogy nem elég jó nekem így ahogy van és hogy nem akartam elvenni feleségül.
-Szerintem meg kéne beszélnetek.
-Igen, de megvárom még lecsillapodnak a kedélye, viszont rossz előérzetem van.
-Az nem jó. Ja és Do üzeni, hogy gondolj bele. Mikor szokott Evie kiakadni nagyon? Valószínűleg az az oka a kirohanásnak.
-Nagyon remélem. De fogalmam sincs hol van szerintem egyszerűbb ha megvárom itthon. Köszönöm srácok.
- Bármikor.
-Sziasztok.
Ezzel ki is nyomtam a telefont. Valamennyire lenyugodtam, de azért még mindig tombolt bennem egy kicsit a düh. Telefonomat a fotelba dobtam én meg hátra hajtava fejemet a kanapén hajamat téptem, túrtam. Miért nem lehet egyszerűen minden normális? Miért kell nekünk veszekedni? Jó veszekedhetünk, de pont a nászút második napján. Fogalmam sincs mit kéne mondanom neki. Ráadásul most még féltem is, hiszen nagyon rossz előérzetem van és ez sosem jelent jót plusz egyedül sétálgat Miami utcáin. Jó lehet túl aggódom, de azért az feltűnt, hogy fura dolgok történnek mostanában kedvesemmel. 1. Folyamatos álmosság. 2. Rosszul lét. 3. Érdekes dolgok megkívánása. 4. Hangulat változás. Fogalmam sincs ez mire utalhat. Talán beteg? De hát arról tudnék, hiszen minden napomat vele töltöm.Nem tudom, csak egyet tudok. Utálok veszekedni és főleg vele. Akaratlanul is könnyen megbánthatom és most is láttam a megbántás jeleit kék szemeiben. 1 órán ár ismétlődtek ezek a gondolatok a fejemben, majd hirtelen megcsörrent a telefonom. Annyira váratlanul ért, hogy összerezzentem, mikor elkezdett hangosan csengeni telefonom. Magamhoz kaptam és a kijelzőre nézve
 megpillantottam a számomra legkedvesebb nevet és képet.

Szerelmem♥

Azonnal átpörgettem az agyamban a mondatokat amiket mondhatnék. Viszont nem várva tovább felvettem és azonnal hadarva beleszóltam.

- Kicsim. Ne haragudj, én nem akartalak megbántani és tudod, hogy soha nem akarnálak megbántani. Megtudjuk mi ezt beszélni normálisan is. Kérlek gyere haza.-a mondat végére alig maradt levegőm.

-Én nem Evie vagyok és nem is fog haza menni....

Evie szemszöge:

Dühtől égve trappoltam le a lépcsőn és rohantam ki az utcára. Fogalmam sem volt, merre megyek csak levegőre van szükségem. Trappolok az utcán és nem érdekel kinek megyek neki. A legtöbb ember bunkónak nézhet, hiszen rengeteg embert majdnem fellökök. Csak járom egyre gyorsabban és gyorsabban a zsúfolt bevásárló utcát. Tudom, hogy nem így kell megoldani a problémát, hogy elmenekülök előle. De így könnyebb. Úgyis meg kell majd beszélnünk, de ezt szeretném minél későbbre helyezni. Csak örlődöm magamban kezemben forgatom a telefonomat, mire szembe jut valami. Vagy inkább valaki. Tárcsázom, és remélem felveszi.

-Szia nővérkém nagyon szükségem van rád.-mondtam bele rögtön telefonomba, ahogy felvette.

-Mondjad hugicám.-válaszolja nyugtató hangjával és mindent elmesélek neki töviről hegyire. Ez körülbelül fél órán át tart csak az én beszédemből.

-Azért ezt egy kicsit felfújtad nem gondolod. Bolhából elefánt.

-Most neki adsz igazat.- váltottam át hirtelen újra idegesbe.

-Én nem azt mondtam, csak...

-De pontosan ezt mondtad, hogy szerinted nem volt igazam.

-Őt is meg lehet érteni. Csak jót akar. Jobb lenne, ha a fél világ utálna, mert Niall Horan miattad nem áll le a rajongókkal?

-Jó ez mondjuk igaz...

-Bocsi hogy így megkérdezem, de mik ezek a hangulatváltozások.

-Milyen hangulatváltozás?

-Egyszer nyugtalan vagy, egyszer ideges, utána süt a düh a hangodból, majd a megbánás. Te rád nem ez jellemző.

-Ez hülyeség.

-Látod most már ilyen flegmásba mentél át. Figyelj én csak jót akarok neked.

-Jó mindegy na most megyek. Szia.

Ezzel letettem a telefont, mert nem volt kedvem tovább hallgatnia kioktatását. Most megint dühös lettem rá. Miért nem tud csak egy ember. Egyetlen egy ember megérteni. Túl sokat kérek? Gondolkodásomat kiáltások sorozata szakítja meg.

-Álljon meg most azonnal. Álljon meg vagy lövök.- kiabálja valaki, de hogy ki azt már nem tudom meg, mert egy fekete ruhás símaszkos alak amint megfordulok lelök az útról és utána három dolgot érzékelek. Lökés. Fény. Ütés. Ezt követően sötétség....