9. fejezet: Mi történik velem? (1. rész)

Mikor megláttam, hogy kihív egyszerre volt bennem düh, meglepettség, harag, undor és még nem tudom milyen érzelem. A bátyám hívott. Igen van két bátyám, de a tragédia óta egyikük felől se hallottunk a nővéremmel. Magunkra hagytak, mikor a legjobban szükségünk lett volna rájuk. A kisebbik bátyám hívott Ádám. Gyorsan felkaptam a telefont, és kibicegtem az erkélyre. Inkább beszélek vele, csak ne kellejen Doval jó pofiznom, mert ahhoz abszolút nincs kedvem. Szóval felvettem a telefont.
-Mit akarsz?- kérdeztem rögtön hidegen, amint felvettem.
-Szia hugica. Sajnálom, hogy az utóbbi 3 évbe nem kerestelek, de....- nem engedtem, hogy befejezze.
-Ne magyarázkodj. Inkább, mond hogy mi van. Nem érdekelt, hogy mi van velem, engem sem érdekel a te történeted.-hadartam el.
-Figyelj. Ezt nagyon nehéz elmondani, és neked is erősnek kell lenned, de....- és már megint félbe szakítottam.
-Bökd már ki.-mondtam hangosabban.
-A mama meghalt. Sajnálom.- erre a mondatára a telefon kicsúszott kezeim közül. Hallottam, még hangját de nem volt erőm felvenni a telefont. Egy világ dőlt össze bennem. Újra megtörtem. Miért nem lehet egy normális életem, mint minden embernek. Mindig engem súlyt a sors. Először a szüleim, most meg a mamám. A szüleim halála után ő volt az aki segít nekünk, akihez mentünk, ha baj volt és most ő is itt hagyott. tehát, már csak a nővéremre számíthatok, mert a bátyáim szarnak ránk, már bocsánat a kifejezésért. Nem tudom meddig álltam kint, de egy hangot hallottam mögüllem.
-Evie. Minden rendben van?- kérdezte egy hang, mely egy szőke fiúhoz tartozott. Legszívesebben most vagy itt összerogynék és sírnék, vagy pedig szorosan megölelném Niall-t. De nem. Bementem a házba, felkaptam Niall iPodját, a táskámat és kiviharoztam a házból. Nem tudtam, még hogy hová megyek, de nem is nagyon érdekelt őszintén. Egyedül kell lennem. Ezt éreztem és erre a legjobb hely számomra a busz. Nem tudom miért, de szeretek buszozni. Csak ülsz bámulsz ki az ablakon, és a kedvenc számaidat hallgatod. Most erre volt szükségem és nem érdekelt, hogy látják a sírásom. Patakokban folytak a könnyeim. Szerencsére közelbe volt egy buszmegálló és pont jött a busz is. Így felszálltam rá, felmentem az emeletére és leültem. Csak néztem Londont.



Do szemszöge:

Evie soha nem fog nekem megbocsátani. Tudtam, hogy nem lesz jó ötlet eljönni ide, de nem tudtam Liamnek nemet mondani. Nem sokat tudtam beszélni Evievel, de abból a pici társalgásunkból is kiderült, hogy nem mostanában akar kibékülni. Aztán megcsörrent a telefonja és véletlen megláttam, hogy a bátyja hívja. Kiment az erkélyre beszélgetni vele, de tíz perc után sírva viharzott ki a házból. A fiúknak reagálni se volt idejük. Niall utána akart menni.
-Niall. Magányra van szüksége szerintem. Hagyjuk, hidd el mindent elfog mondani csak kell neki egy kis idő. Most inkább derítsük ki mi történt.- mondtam, de erre egy olyan válasz jött amivel nem számoltam.
-Magányra. Te megadtad neki ezt a magányt 3 éve és még máig is tart. Már rég utolérhettem volna, ha nem tartassz fel.-mundta dühösen a bejárati ajtó felöl visszajőve.
-Niall. Mi ütött beléd?- nézett rá nagy szemekkel Liam.
-Haggyad. Igaza van. Én magára hagytam Eviet és látod mi lett belőle. Utál. Gyűlöl...- de Niall félbe szakított.
-Ne haragudj, csak tudod...-és nem fejezte be a mondatát.
-Belezúgtál fülig.-fejezték be egyszerre.-Tudjuk Niall.- és erre már a kis zőkeség is elpirult. aztán elkezdtünk gondolkozni, mi történhetett. Közben Zayn kiment elszívni egy cigit.
-Srácok-hallottuk hangját- Itt van evie telfonja a földön.-erre a mondatára mind kirohantunk.
-Add ide.-kaptam ki a kezéből és egnéztem az utolsó hívást. Láttam, hogy tényleg a bátyja volt. Mivel őt nem ismertem ezért a nővérét hívtam fel. Gyorsan kikerestem a számát és tárcsázni kezdtem.
-Mit csinálsz?- kérdezte Liam.
-Beszélek a nővérével.
-Hangosítsd ki.- mondta Niall, majd követtem utasításait. 3 kicsörgés után fel is vette a telefont.
-Hello hugi.- szólt bele magyarul.
-Szia Orsi. Do vagyok. Tudnál nekem segíteni?- kérdeztem, természetesen magyarul, mire a fiúk mind gonoszan néztek rám.- Ja és tudnál angolul beszélni, mert ki vagy hangosítva.
-Persze. És miben kéne segítenem.-beszélt most már angolul.
-Eviet felhívtam Adam és utána sírva rohant ki a házból.- foglaltam össze röviden.
-Micsoda?- hallatszott a meglepettség és az aggodalom a hangján.-Úristen. Nem hiszem el, hogy megtette.
-Orsi mi történt?- kérdeztük egyszerre.
-A nagymamánk. Szóval elhunyt.-mondta halkan.
-Úristen.- mondtuk szintén egyszerre.
-Hol van Evie? Ugye nem történt vele semmi? Minden rendben van vele amúgy?- kérdezte aggódóan.
-Figyelj majd később beszéltek, de most megyünk és megkeressük.- mondtam neki.
-Jó. Sok sikert és remélem nem csinál hülyeséget. Ha tudok bármiben segíteni csak hívj Do. Én nem haragszom rád.- mondta majd letette a telefont.
-Miért csinálna hülyeséget?-kérdezte Zayn.
-Tudom, hogy ez így bunkó, de csak a nagyija? Fontos, de...-kezdte Harry.
-Igen ez bunkóság, főleg azért, mert nem tudod mi van a háttérbe.-mondta Niall, kicsit idegesebben.
-Ha elmondjátok akkor megértjük.- mondta Louis. Niallel együtt egymásra néztünk és bólintottunk egyet.
-Tudjátok 3 éve...- és elmeséltük nekik az egészet kicsit összetömörítve. Agy már minden mindenkinek világos lett. Most pedig jött a következő rész megkeresni az eltűnt személyt.
-Hova mehetett?- kérdezte Zayn, és állát vakargatta. Niall la körmét rágta, Harry fürtjeit tekergette, Louis répát evett, míg Liam az én kezemet szorongatta. Vagyis inkább fordítva, de most nem én vagyok a lényeg.
-Busz.-kiáltottam fel, mire 5 szem pár szegeződött rám.-Evie, mindig a buszon szokott gondolkozni, miközben zenét hallgat. Imád kifelé bámulni.
-Van is itt a közelben egy buszmegálló és csak egy busz jár erre.- magyarázta Niall.
-De nem tudjuk megkeresni, mert nem tudjuk hol száll le a buszról-mondta Louis.
-Akkor itt várjuk. Nem sokára visszajön.- nyugtattam őket. De a legidegesebb Niall volt. A körmét már tövig lerágta. aztán pár perc múlva felpattant és elkezdett járkálni, mi pedig csak a szemünkkel követtük.
-Nem bírok tovább várni. Féltem. Nem ismeri Londont.- mondta Niall aggódva.
-Haver. Mindjárt itt lesz ne aggódj.- próbálták nyugtatni. Nem bírtam tovább nézni, ezért felálltam odamentem hozzá és megöleltem.
-Minden rendben lesz.- suttogta ma fülébe majd szorosan megölelt és éreztem, ahogy remeg, ahogy a szíve gyorsan ver. Fejét a vállamra hajtotta, tudtam, hogy most egy baráti ölelés segít neki a legtöbbet.
~~1 órával később~~
Még mindig semmi hír Evieről, és már kezdek én is komolyan aggódni, de abban a pillanatban nyílik a bejárati ajtó és megjelenik egy kisírt szemű gyenge szőke lány...